Knézy Judit: Csököly népének gazdálkodása és táplálkozása XVIII-XX. sz. - Somogyi Almanach 26. (Kaposvár, 1977)
III. A csökölyi nép ételei - B) Kelesztetlen tészták
h) „Kötöttgombóc” — leveselnevező. Rántott levesbe vékonyra sodort 2—2,5 cm-es csíkokra vágott, vöröshagymás zsírral megkent és összekötött tésztát főztek. i) „Táskagombóc” — ez is rántott levesbe került. Vékonyra sodort, 3—5 om-es táskákra vágott, vöröshagymás zsírral töltött tészta. j) „Daragombóc” — rétestésztából pirított grízzel töltött, rétessze- rűen, de vékonyabbra összecsavart levestöltelék. A tarhonyát csak boltból vették. Nokedlit pörkölt mellé köretként tálalják. 5. Pépes ételek Különféle alapanyagokból készülnek, a gánica kukoricalisztből, a dödölle burgonyából és búzalisztből, a sterc ugyancsak búzalisztből. A pépek anyaga a kenyérlisztnél szemcsésebb őrlemény, kásásabb liszt. Termi- nológiailag egyedül a kukoricalisztnél különböztették meg, a gánicának valót korábban „aprókásának” nevezték a „kásá”-val szemben. Később a „kása” állatoiknak, az „aprókása” kásaételnek, s a „liszt” kenyérnek, pépnek ment. a) Gánica — forró, sós vízbe csúsztatták be a kukoricalisztet, fővés közben kavarták, míg összeállt és felszívta a vizet. Egyben borították ki. Tejjel vagy tejfellel fogyasztották. Néhányan emlegették puliszkának is. Ez a terminológia azonban ritka a megyében. Azonos módon készült a gánicának egy másik fajtája is, csak a kész pépet hagymás zsírba szaggatták. b) Dödölle — vagy krumplisterc. A kevés, sós vízben puhára főzött burgonyát összetörték, kevés búzaliszttel keverve újra főzték, majd hagymás zsírba szaggatták, (főzelék, pép) c) Lisztesterc — a pépes ételek legújabban elterjedt53 fajtája is igen kedvelt téli vacsoraétel, rántott leves után. Búzalisztet megpirítottak, kevés forróvízzel feleresztették, hogy jó „porzsás” legyen és forró zsírt öntöttek rá. Négytagú családnak fél liter liszt, negyed liter víz és 3 dkg zsír kellett hozzá. Akkor tálalták, amikor nem volt szükségük „erős” ételre. 6. Kásák Főképp kukorica és hajdina daráját használták fel. A XX. század elejéig hajdinakása gyakrabban került a csökölyiek asztalára, mint később. A XX. században inkább csak az 5—6 holdnál többel rendelkezők vetették. A hajdinát megfőzték, megszárították, hajdinakoptatón54 átforgatták, azaz „koptatták”, s ezzel elválasztották héját, „pöléjét” a magtól, kirostálták. Héját az állatoknak adták. Előfordult, hogy malomban őröltették meg, mikor a lisztje kellett. A kukoricakását vízimalmokban való „parasztra őrlés” után szitálás- kor nyerték. A hengermalmok idején pedig úgy darálták le. A kása lényege az, hogy sós vízbe egybe öntik be (hajdinkását megmosva) és fővés közben kavargatják. 49
