Knézy Judit: Csököly népének gazdálkodása és táplálkozása XVIII-XX. sz. - Somogyi Almanach 26. (Kaposvár, 1977)
III. A csökölyi nép ételei - B) Kelesztetlen tészták
tartozott.41 Csökölyben tenyérnyi nagyságúra és ujjnyi vastagságúra nyújtották. Valamikor „hamuban sült”42, de a ma élők már ilyet nem ettek, csak „kemence fődjén sűtt” sóspogácsát. Tették káposztalevélre is, tetejét kockásán bevagdalták. Betevéséhez a kisebb fejű és rövidebb nyelű „pe- recsütő”-lapát szolgált.43 Lehetett perec, illetve karika alakú változata is, mert „főggyén sűtt perecnek” is nevezik.44 Ez azonban terminológiai keveredést is jelenthet a valódi és fonott perec nevével. A sütőharang Csö- köly környékéig nem hatolt fel délről. A sóspogácsa önálló ételként leves után — főképp bojtos időben vagy télen — került asztalra. Időnként a kenyeret is helyettesítette, mikor az kifogyott és nem süthettek azonnal másikat. b) A laska A laska azonos alapanyagból készült (só, víz és rozs vagy búzaliszt), de ez nem önálló tésztaféle, hanem más ételek alapanyaga, 20—30 cm átmérőjűre, levestészta vékonyságúra nyújtották. Előre megsütötték kemencében, később sparhet tetején több „levélre valót”, beleszelték tepsibe vagy fazékba, vízzel vagy tejjel leforrázták és mikor kissé megdagadt, túróval, tejfellel „rakták ki”45 (túrós laska). A sült laskát lerakták rétegesen is cseréptepsibe két vagy három levelet, túróval, lekvárral, dióval vagy káposztával töltve. Villával átbö- ködték, tetejét megtejfölözték. Visszatették a langyos kemencébe, másik cseréptepsivel leborítva, míg „visszagyöngült”. Ma is 8x8 cm-es, vagy 10x10 cm-es kockákban tepsiben sütik. A harmadik elkészítési módnál nem sütötték meg a laskát, hanem levesbe főzték bele egészében, vagy túróval töltve „öklömnyi bukszáknak” csavarva. A sokféle terminus: laska, perec, sóspogácsa, a lepénykenyér valamikori sokféle változatára utal. c) Zsíros, töpörtyűs pogácsák A sóspogácsa — emlékezet szerint — már finomlisztből készült. Valamikor kukoricaliszt is megtette, de a XIX. század végén, XX. század elejétől a kukoricapogácsába zsírt vagy töpörtyűt is gyúrtak. Hogy jobban összeálljon, ehhez le kellett forrázni a kukoricalisztet. A zsíros tésztaféléket nem a kemence földjén sütötték, hanem cseréptepsiben, nemcsak azért, hogy a kemencét ne zsírozzák össze, hanem a zsírral, tejfellel, túróval való ízesítésnél nem az volt a cél, hogy szárazra süssék, hanem, hogy foszlós, „gyönge” maradjon. d) Rétes46 A legrangosabb kelesztetlen sült tészták egyike. Elterjedése Csökölyben a búzaliszt fokozottabb felhasználásával függhet össze. Ezt „éső” búzalisztből tejsavós vízzel és sóval „gyúrják le”. Ha nagy sikértartalmú a liszt, fele víz, fele savó, ha „erős” a liszt, akkor egyharmad savó, kétharmad víz az arány. Az összegyúrt tésztát „kovászokba” szaggatták ki és 20 cm átmérőjű lapokba sodorták ki ujjnyi vastagságra. Ágy tetejére abrosz közé tették, közben megzsírozták a rétestepsit és előkészítették a hin- teléket (dara „dörcés”, mák, dió, túró vagy káposzta), majd elnyújtották és S-be csavarták. A cseréptepsit megzsírozták és körbe kívülről befelé csigavonalba rakták bele. Szélén a káposztás, utána túrós, mákos, diós 4í
