Knézy Judit: Csököly népének gazdálkodása és táplálkozása XVIII-XX. sz. - Somogyi Almanach 26. (Kaposvár, 1977)
III. A csökölyi nép ételei - A) Erjesztett tésztafélék
fórt”. Ilyenkor megkísérelték újra dagasztani és keleszteni. A tisztán kukoricából való kenyeret vizes ruhában zötykölték, odaütögették az asztalhoz, hogy jobban összeálljon. A tetejét, hogy meg ne repedezzen, csirizes búzaliszttel kenték be. A kenyereket egészen az 1950-es évekig az ágyban kelesztettók. A kenyér „bevetésekor” bedúgták a kemence két lyukját, a sza- kasztókból a kenyereket egyenként borították a sütőlapátra. A kenyér tetejét vízzel vagy savóval mosdatták meg, hogy szép sima legyen. Rozskenyérnek a tetejét ujjúkkal nyomták be egy helyen, búzakenyérnek a két oldalát kellett kézzel megbökni, „hogy szét ne follon”. Ahogy megbökték a kenyeret fohászkodni kellett: „Jézusom segéjj meg!” Annak is jelentősége volt, hogy mikor a kenyér tetejébe beledugta az ujját, utána megszopta. Olykor a kenyér bevetése előtt a kenyértésztából „langalit” vagy „lángállót” (kenyérlepény) sütöttek31 úgy, hogy ellapítgatták s lapáttal betették, gyorsan megsült, kivették és sóval, tejfellel vagy zsírral fogyasztották. A kész kenyereket kivételikor is megmosdatták és abrosz alá tették, hogy kihűljenek. Ha a fiatal menyecske dagasztott és a kemencében ellapult a kenyér, azzal ugratták „be köll érte mönni a kemencébe”. Az egész kenyereket a kamrában e célra szerkesztett, a mennyezetgerendára rögzített kenyeres polcra tették, amelyen 4—6 kenyér is elfért. A megvágott kenyeret vékaruhába takarva a lakószoba mély fiókjában tartották.32 A kenyér formája: „karikós”, a részeinek neve: „héja, béli és feneke”. Mérete: átlagos átmérője 50 cm-es volt. A tiszta rozskenyér a kukoricaliszttel kevertnél jobban megkelt, „dagadósabb” volt. A kukoricakenyér hamar száradt, töredezett. Ezért a mezei munkák idején nem készítettek tiszta kukoricakenyeret, hanem rozsliszttel kevertet, vagy tisztán rozskenyeret, amely nem „zsurmolódik” annyira. Rossz termés idején hajdinaliszttel, kukoricaliszttel pótolták a kenyérgabonát, és a kenyér mellett több pl. kásafélét, pépet fogyasztottak, vagy több burgonyát. Az uradalmi és gazdacselédek a konvencióból éltek. Ez a réteg búza és rozslisztjét inkább pénzzé tette és kukoricalisztjét élte fel, kevesebb kenyeret is evett. Szemléletesen mondta el ezt a kisbaj omi mesemondó asszony, Tót Szőke József né életrajzában33: „Nem búzalisztezhettünk ám, se nem rozskenyerezhettünk, csak a kukorica! Nagy, jeles ünnepeken, ha sütött anyám kőtt tésztát. Kukoricapogácsa, prósza, kuko- ricagánica, lisztisterc, kása, keménykása, dödölle . . . „Megfőztek egy fazék, nyolc-tízliteres fazékkal. Míg az el nem fogyott, nem főztek mást, mind erre járt. Még kenyeret se ... nem lehet, azt mondták.” Téli időszakban a parasztcsaládoknál is így volt ez a századfordulón és valamivel később is. Nagyobb Ínségre, amikor csutakenyeret ettek, csak az 1866-os évre emlékeztek.34 A kenyérsütéssel kapcsolatos hiedelmek közül legelterjedtebbek azok, amelyek a kenyérsütés tilalmát egyes napokhoz kötik. Gyümölcsoltó, Vízkereszt. Gyertyaszentelő, Űrnapja, Péter-Pál-nap, Szentistván, Kisasz43
