Knézy Judit: Csököly népének gazdálkodása és táplálkozása XVIII-XX. sz. - Somogyi Almanach 26. (Kaposvár, 1977)
II. Csököly község gazdálkodása - 6. Kiegészítő táplálékszerzési módok
Pásztorféle emberek vadgyümölcsöt, gombát, ember és állat gyógyításához szükséges növényeket szedtek (teafélék). Saját maguknak tőrrel ejtették el a vadat, halat fogtak, gombát szedtek. A községi pásztorok a gazdaasszonyoknak gombával kedveskedtek, akik bort adtak ezért. A helyieken kívül gyakran megfordultak a községben házaló kofák, kolompár cigányasszonyok: sodrófára kötött zsákban hordták a szerzett növényeket. Főképp a zselici erdőkből (Denna, Ropoly) hoztak gombát, gyümölcsöt, teaféle füveket. Bizonyos általánosan ismert hatású teafélékről (hársfa, pipitér) a legtöbb család maga gondoskodott. A gombát is többé-kevésbé mindenki kereste. Néhány növényfélénél átmeneti állapotot kell regisztrálni a XIX. század végén, a XX. század elején, mert egyes háztartásokban már termelték, mások, kisföldűek vagy földnélküliek még a mezőről gyűjtötték (torma, kapor, sóska, hársfa, gesztenye). Él annak emléke is, hogy vadgyümölcsfákat szelíddel beoltották.106 Csökölyben ,,Kács” (Kovács) Jankó nevű embert emlegetik, hogy több háznál, a szőlőhegyben vadalmafába, vadkörtefába szelídet oltott. Az emberi táplálékul szolgáló nyersanyagok mellett gyűjtöttek állatok takarmányozására szolgáló terményeket. A környező községek erdeibe a lányok csoportosan szoktak kimenni makkot szedni a disznóknak húsa, szalonnája feljavítására. Durva kenderfonálból szőtt zsákot, „csallánzsá- kot” vagy kosarat vittek. Felül V-alakban végződő kampót kerestek, ezzel rázták meg a fa magasan levő ágait. A jobbmódú családok is részt vettek benne. Belső-Somogyban kis, rövid nyelű, kisfejű gereblyefélével szúrták fel a cserleveleket, hogy alóla felszedhessék az alágurult makkot.107 B) Halászat Korábban a csöikölyi határ tele volt vizenyős lápokkal, tavaikkal, árkokkal. Nedvesebb időben megszaporodtak a határbeli vizekben a halak. Különösen az 1926-os évre emlékeznek, mint halban bővelkedő esztendőre, amikor a Küjetlen tóból kosárszámra hozták haza a halat. Egyes családok tavasszal és ősszel, mikor a mezőgazdasági munkák inkább engedték a ha- lászást, viszonylag nagy mennyiségben fogyasztottak halat. Vankós Ferenc 1—2 holdas ember, aki jórészt napszámból, mások földjén való aratásiból, kaszálásból tartotta el családját, tavasszal, ősszel 2-szer 3-szor is halászott hetente, s aznap aztán hal volt a vacsora. Nyáron erre nem kerülhetett sor, mert állandóan aratott: „hétfő röggel fölvöttem a kaszát és vasárnap este töttem le”, azaz egész héten aratni volt. A többiek adata is hasonló. Így tavasztól őszig átlag 3—4 alkalommal voltak havonta halászni. A községben és környékén ma is bőséggel hallható orvvadász: „ráp- sic”-történetek azt a látszatot kelthetnék, hogy vadat többet fogtak mint halat. A vadászati tilalom megszegése kockázatosabb volt, s maga a vadászat feltűnőbb. A halat, halfogó eszközöket viszont könnyebben el lehetett rejteni. Így a halászat rendszeresebb mellékfoglalkozás volt és többet is nyújtott a konyhának. A ha fogáshoz „emelőhálót”, „húzóhálót”,108 „dobhálót”,109 kerek , dobóhálót”,110, „vörsökös hálót” (hálóvarsa) „kemence hálót” és szigonyo30
