Knézy Judit: Csököly népének gazdálkodása és táplálkozása XVIII-XX. sz. - Somogyi Almanach 26. (Kaposvár, 1977)

II. Csököly község gazdálkodása - 6. Kiegészítő táplálékszerzési módok

kát111 használtak a mikei tóban és a csökölyi lenáztató tóban. Banikós Ferenc és Bödő József112 értett a hálófonáshoz is. Illés Mihály, mint kisgyerek Bankos Ferenctől tanulta meg a hálókötést és halászaton is részt vett vele. Fiúkat, lányokat magukkal vittek a halászok, mikor a halakat kellett segíteni a hálóba zargatni. A halászó eszközöknek ez a viszonylagos sokfélesége azt mutatja, hogy korábban valamivel nagyobb jelentősége lehetett a halászatnak e belső-somogyi területen, mint eddig sejtettük, bár a szakirodalom említést sem tesz róla a kétségkívül jóval nagyobb (balatoni113, drávai, nagybereki11''1) halászó vidékék mellett.

C) Vadászat — orvvadászat

A környékbeliek úgy tartották, hogy Csököly, Rinyakovácsi és Kisbajom nagy orvvadásztartó községek voltak. Korábban még a XIX. század első felében is a kívül lévő istállókban és pincékben önvédelemből is kénytelenék voltak puskát tartani. A kinti istállókban élő férfiak elejtették a nyulat, őzet, megfogták a vadmadarakat és maguk készítették el. „Elütőt- tős” puskáikat házilag is elő tudták állítani vagy falusi kovács szerkesztette. Szőlőikben, különösen az erdőkkel taikázott zselici hegyekben akadt nyúl-, fácán-, őzhús a szőlőbeli munkák idejére kiköltözött család számára. Vadásztak a Csököly környéki községek erdeiben is: Rinyaková- csiban, Mikében. A kisbajomiak a kutasi, szabási erdőiket járták. Orvvadászok minden paraszti rétegből akadtak — pásztorokból, közép-, kis- és szegényparasztokból. Csökölyben az egyik legnagyobb orvvadász család a jómódú Nagy Vajdáék voltak. Itt a vőnek meg kellett ipától tanulnia a vadászmesterséget. Nagy vadászok voltak az 1920—30-as években Bödö Gar- zóék, Simonék, Kovácsiban Prélokék, Márta József, Tájék, Gönczék, Farkasék, Kisbajomban pl. Csitárék.

Egész bandákat képeztek egy-egy községben, élükön a kocsmáro- sokkal (Gige, Rinyakovácsi), tanítóval, jegyzővel (Csököly). Ha a csend- őrség tudomást szerzett egy-egy esetről, értesítették egymást és egy ideig nem mentek vadászni.

A vadászati haszonvétel nem szerepelt a XVIII—XIX. századi összeírásokban, minthogy a halászat sem. Nem volt olyan mértékű, hogy az adózás egyik alapját képezhette volna, pedig korábban több volt a vad, mint a XX. században, amikor már egyesek vadászati engedéllyel rendelkeztek. Csökölyben 1907-től kezdődően a szőlőhegy vadászatának bérletét általában egy ember váltotta ki: vagy úriember (pl. Szalóky Lajos tanító) —» vagy valamelyik módos gazda (Maczán Ferenc, Kis Ferenc, Korcz János).115 A többi vadászni szerető ember továbbra is a megszokott illegális (hurok, csapda, elöltöltős puska) eszközökhöz folyamodott.

Már a gyerekek is összeszedték a fákról a madárfiókákat. Nagyobb madárnak kukoricafejre lófarokból készítettek hurkot — kányának, fácánnak, szarkának, gilicének, fogolynak, örvösgalambnak. Utóbb az üzletben is vásároltak inkább „féregnek” (patkánynak, görénynek, rókának) való szögletes vagy félkör alakú, csapóvasú csapdát is. Szétnyitották, rögzítették, közepére kukoricát tettek.

Nyúlnak, őznek „hurkot” tettek ki a fához, egy cövekkel rögzítették, füvet szórtak elé. A nyúl vagy az őz belebújt, s ahogy a fejét akarta31