Laczkó András: Helikoni tájakon. Irodalmi tanulmányok - Somogyi Almanach 25. (Kaposvár, 1976)

4. Pályaképvázlat Takáts Gyuláról

Egry József mellett a francia impresszionisták fényvillódzásai említhetők még.

Stílus szempontjából ez azt jelenti, hogy gyakran használt színt kifejező szavakat, illetve képez olyan összetételeket, amelyekkel ki tudja fejezni a látott vagy képzelt kolort. A költői eszközök szempontjából ezeknél némileg értékesebbnek tarthatjuk a tájhoz kötődő realizmust.23 Takáts- ban indulásától megvolt és megvan a szándék tájszavak versbe (illetve prózába) építésére. Kút című verséből való ez a két sor: „Száz éves béka / ün- get a mélyin”. Az idézetben az „ünget” szó jelent .olyan stiláris értéket, amelyik jelzi a költői eszközhasználatnak azt az útját, hogy a versekbe tudatosan „nem irodalmi” szavak kerülnek frissítésként. Korai köteteiben váratlan szótársítások, jelentésváltozások érdekesek. Mint Májusi kórus a tájról című versében a vörös dombok alatt lusta kígyóként megjelenő völgy, amelynek „sziromszín farka a berekbe lóg”, és néhány versszakkal lejebb: „halkan sziszeg a tölgyes rügye.” Olyan hangulatkülönbséget kifejező változtatások is előfordulnak, hogy a „hold pengéje” (Alkonyára) a „holdbicska” (Májusi kórus a tájról) formában kerül elő. A „hasig” önmagában pejoratív jelentésárnyalatú határozószót tette sajátos természet- szemléletével költőivé Szülőföldem című versében: „falutornyok, mint nagymyakú gémek / ködben ülnek innen-onnan hasig.” Ugyanitt vált élővé a settenkedik igetöve, kanyargó folyóra alkalmazva: „... mint két lány setten egymás elől / bujósdit játszva, Sió és a Sár.” Somogyi hagyományokhoz alkalmazkodva rajzolt képet a tájról Zselicség című versében: „S míg a dombláb mezítlen vízben üget, / a disznós tölgyes utána füttyöget.” Tájhoz kötődő verseiben a somogyi vonásokkal tulaj dónk éppen a dél-dunántúli vidék harmóniája jelenik meg „édestejű tömlők ívé”-vel, „hullámos” puha hátakkal, „istállós puszta dorombol”-ásával. Egyik nyelvészünk arra is figyelmeztetett, hogy előfordul a Takáts-versekben indokolatlan stilizálás, keresettség is. A hangulatos poénra épített A hajnal és a bivalyos című vers kezdősorai mesterkélten hatnak: „Sás berekből csigaháton ringatózik a nap, / mint lápba fúlt cigány dala a nádból, ha kesereg.” Az itt mutatkozó keresettség a későbbiekben eltűnik, egy szélesebb sodrású ka- nász-ritmusba lendül, s ez nyelvi vonatkozásban is eredményt hoz, táj- szavak alkalmazását: „Irigy békák lespedt szájjal vígan kuruttyolnak.” Suomi utazás előtt című versében ritka népies kifejezést használt: „Északerdőben surgyó legényke / vad fenyőt hasogat szegényke.” Ez a két sor is mutatja, hogy Takáts Gyula költői nyelvének legfőbb erőssége jelzőinek sokszínű és sajátos alkalmazása. Vannak gyakori — a balatoni, vízi, hegyi világával kapcsolatos — jelzi, mint „berki”, s emellett új, esetenként meghökkentő minősítői is: „kormos szellő” (Csukázó), „tótágas valóság” (így mulatunk), „bundás hasával” (Befagyott Balaton), „kócsagtollas múlt” (Esős délután). A jelzőhasználatban — minden igényessége ellenére is — előfordul keresettség, mint az Iskolám falára című versének ebben a két sorában: „légy a rabnak is / mézhomlokú porkolábja.” A jelzők mellett külön figyelmet érdemelnek! Takáts ritka, hangulatos igéi. Például A néma hegedűsben: „a konyháink, mint ezüst kohó / dorombol.” Akár a gondolatban arról ír, hogy: a „fényen át a szél kukucskált.” Gyakoriak a hangfestő és hangulatfestő igék, mint a Száll, szálldogálban: „A zsongás is elül

52