Laczkó András: Helikoni tájakon. Irodalmi tanulmányok - Somogyi Almanach 25. (Kaposvár, 1976)

5. "Az iskola udvara" - Fodor András verséről

Ezért fontosak az emlékek, ezért szükséges az időpontok körülírása, mert ebben az élménykörben gyűjtötte tapasztalatait a későbbi költő. Emlékező verse válasz arra a kérdésre, milyen körülmények között fejlődött alkotóvá. A költemény kettősségével genezise az eszmélkedésnek; személyes és szélesebb — országos — érvényű emlékek egybekapcsolásával. A tanári dicséret és a háború iszonyata együtt rögződött a kisdiákban, meglepő elevenséggel és pontossággal. Nem véletlen hát, hogy ugyanerről prózában is írt. A „jóhírt” közlő magyartanárról, H. Kovács Zoltánról s a dicsérő szavak hangulati miliőjéről: „Módfelett zavarba hozott a sok dicséret.” „No és a hibák? . . . Nem találta egyiket másikat kapkodottnak, fon tosk odónak?” — „Nem, nem! Röndös kis dolgok. Igazán röndösek. Élvezettel olvastam őket.” — „A kijelentések megható jó ízével együtt benne van érzékeimben beszélgetésünk pontos hangulati környezete: az udvaron napi csuklógyakorlataikat végző osztálytársaim, a kondenzcsíkos ég, a szirénavijjogástól riadozó levegő, az egész tébolyodott 1944-es ősz.” (A nemzedék hangján. 188—189.)

Az iskola udvara így lett a költővé érés tere, a háború pedig az érle- lődését meggyorsító idő. Szó volt már arról, hogy a tér és idő összekapcsolása a személyes és tágabb érvényességű emlékmotívumok egybesod- rását jelenti. Szerkezetileg is nyomon követhetjük ezt. A második versszak végén írt a költő a „készülődő, csontölű világról”. A következő szakaszban pedig — mintha ez az utalás meg sem történt volna — személyes emlékek kerültek előtérbe:

Egyszercsak, szinte nem hisz a szemének; a havas udvaron sötét, nagy D betű, — két kurta karját öszefonva hátul, szája sarkából füstöt eregetve, keménykalapban zord Pintér tanár úr rúgja magát a jégen jobbra, balra, hatalmas kondor-orrú korcsolyán.

Nézem, nézem és nem tudom, látom, vagy álmodom csupán.

A jégen sikló „zord” tanár képe nyugvópont a versben. Szerkezetileg ez ellenpontozza a megelőző szakaszok dinamizmusát. Erre a látványra a nyugalom, illetve a „méltóságteljes” cselekvés jellemző. A költő határozói igenévvel tette még visszafogottabbá a mozgást; aki „füstöt eregetve” rúgja „magát a jégen”, csak lassan, kényelmesen haladhat. Ez az emlék annyira egyéni és személyes jellegű, hogy indokolt még a versíró csodálkozása is, miért, hogyan került a tudatküszöb fölé? Csodálkozása azonban ne tévesszen meg; tervezett, kiszámított, szerkezetileg szükséges költői fogás ez- Ennek az emlékképnek csak a számára érdekes vonatkozásaival (vagyis szűkítéssel) készítette elő a tágítást; a gyermeki öntudatosodás folyamatának, illetve a hátterének leírásához.

A tágítás két iránya szorosan kapcsolódik a versben. A negyedik szakaszban először úgy tűnik, hogy csak a kisdiák öntudatra ébredésének útját követi, de a lezáró két sorral öszekötötte a két szálat, az „örökös”

61