Laczkó András: Helikoni tájakon. Irodalmi tanulmányok - Somogyi Almanach 25. (Kaposvár, 1976)
3. Babits és Vörösmarty
„Irodalmi újító” Az alcím azért idézőjeles, mert Lovass Gyulától származik a jelzős szerKezet; ő írta le Babits tanulmányait értékelő esszéjében, hogy a Vö- rösmarty-dolgozatok és a többi is, metodikailag és szemléletileg — újítások. „A pozitivista tudomány korában a pozitivista módszereket tagadni következetes lépés az irodalmi újítótól — írta Lovass —, párhuzamos azzal a lázadással, mely a Nyugaton át a hivatalos irodalmat is tagadta, párhuzamos azzal a gúnnyal, mellyel a művész nézte a századfordulón a nyárs- polgári gondolkozást megtestesítő földhözragadt tudóst. Ennek a korszaknak tanulmányait egy a hivatalos esszéstílussal és módszerrel szembeforduló negatív módszer (és lírai stílus) jellemezte.. .”49 Nemcsak metodikailag, hanem irodalomszemlélet szempontjából is újítást hoztak a Babits- tanulmányok. Ennek egyik lényeges vonása éppen az, amiről az előző fejezet végén írtam, hogy a mű részletei harmonikusan aláredelődjenek egy nagy alapgondolatnak. Vagyis egy prekoncepciónak. Miért új ez a vonás? Mert a pozitivista tényközléssel szemben alkalmat teremtett a rendszerezésre, az eddigi eredmények átértékelésére. Igaz, hogy csak az előre kidolgozott „nagy gondolat” alapján, de még így is, még ezzel a megkötöttséggel is előrelépést jelentett. Ezt a rendszerező gondolatot, a prekoncepciót kell megérteni ahhoz, hogy a tanulmányok nagyságát meglássuk. (Mert ennek a félreértése, illetve figyelmen kívül hagyása vezetett oda. hogy Lukács György és Waldapfel József „stilizált önarcképének értelmezze a tanulmányokat.) A prekoncepció szemléleti újdonságára hívta fel a figyelmet Németh László is: „Ez a Vörösmarty a szemünk előtt, belülről keletkezik: képgazdagság és önuralom harcainak drámai cirkulusát kapjuk. Ez nem egy kívülről látott, életrajzos költő-profil. Üj álláspont ez minden költővel szemben. S az elégedetlenség forradalma, amely ismeretlen szigetek kincseiről beszél, ahol a régi, tunyább irodalomszemlélet kikövezett utcákat látott”.50 A prekoncepció magva a „belülről rajzolt” költő-profil, a lelki problémák vizsgálata, illetve az ezekből következő ,;nagy gondolat”; hogy Vörösmarty útja, lelki fejlődése határozottan a nihilizmus irányába vezetett. Minden részlet, még a kitérők is, ehhez szolgáltatnak bizonyítékokat. Ez magyarázza, hogy miért a Csongor és Tünde áll a tanulmányok középpontjában, mert a pálya csúcsán, a „korszakalkotó” drámai költeményben jelenik „meg először a maga teljességében” „az a pesszimista világnézet, mely mind jobban közeledett a nihilizmus felé”.51 A nihilizmus kapcsán — ha ebben a rendszerező nagy gondolatot látjuk — könnyen igazoltnak látszik a Lukács György és Waldapfel József által felvetett elmélet, hogy Babits önnön dekadens érzéseit vetítette vissza Vörösmarty lelkivilágába. Csakhogy, a tanulmányok részletei nem Babits érzéseinek, gondolatainak vannak alárendelve, hanem a prekoncepcióban kidolgozott rendszernek. (Ami persze nem zárja ki az utóbbi vitatható voltát.) Az író tanulmánya elején feladatát azzal határozta meg, hogy „hiányzik az irodalomnak egységes folyama, ami az egyes szellemeket és művészeket egymáshoz csatolja s ezáltal az irodalmat, a magyar lelket önmagának, önnön kincseinek tudatára ébressze”.52 E szintetizáló szándékkal, valamint azzal, hogy a lélek útját, fejlődését vette vizsgálat alá — Ba42
