Laczkó András: Helikoni tájakon. Irodalmi tanulmányok - Somogyi Almanach 25. (Kaposvár, 1976)
3. Babits és Vörösmarty
egyéb szavak halmazánál. Ha csak ezt a summázatot írta volna tanulmányában, ha csak a nihilizmus megnyilatkozásaira figyel, akkor érthető- elfogadható lenne az állítás, hogy Babits önnön problémáit vetítette vissza s hogy magatartásának, világnézetének, költői céljainak igazolását kereste Vörösmartyban. A tanulmányíró azonban igényesebb volt ennél. Két tényező megerősíti ezt. Az egyik, Babits gondolatmenetének igazolására bizonyító anyagot is közölt, méghozzá Gyulai életrajzi adatait felhasználva. Gyulai is leírta, mennyire szélsőségesen ellentmondásos volt Vörösmarty magatartása, sok megnyilatkozása 1844 és 1848 között; aggódás és kétség- beesés keveredett nála lelkesedéssel és reménnyel, törekedett politikád sikerekre, képviselőnek jelöltette magát, de a képviselőháznak „leghallgatagabb” tagja lett.20 A tanulmányíró nemcsak erre épített. Maga is észrevette, hogy a jelölt időpont előtt az „egész ember csupa láz” volt. Kereste a megelégedést, az életcél elérhetőségének útjait például a Tót deák dalával „Mi szépek tájaid: / A hegy, völgy, és a nagy terek, / Hol dús kalászok rengenek, / És zöld bor ág virít; / Mely drága gyűjtemény, / És ez mind enyém! / Oh szép világ, / Gazdag világ!”, a Merengőhöz című költeményével „Ki szívben jó, ki lélekben nemes volt, / Ki életszomját el nem égeté, / Kit gőg, mohó vágy s fény el nem varázsolt, / Földön honát csak ollyan lelheté”, a Csongor és Tündével. Cím szerint nehéz lenne felsorolni, hogy a tanulmányíró mennyi verset, drámai és epikus alkotást említ és idéz koncepciójának bizonyítására. Az előföltevésnek, a babitsi koncepciónak a lényege, hogy Vörösmartynak a nihilizmus irányába történő haladása tragikus (élet- és világ-) érzéséből fakadt és abból nyert tápanyagot is. Kulcs- fontosságú ez az egész tanulmány s persze Az unalom világnézete című fejezet megértése szempontjából is. Babits A férfi Vörösmarty 3., 4., 5. és 6. fejezetében azokban, amelyekre Waldapfel nem hivatkozott — kifejti; miért és milyen okok erősítették Vörösmarty lelkében a tragikumot. Ezt tárgyalva olyan megszorítást is tett — melyet ugyancsak nem lehet figyelmen kívül hagyni —, hogy a tragikum érzése a lélekhez tartozik, az én belső világához és nem a költői mesterséghez. Sőt, Babits szerint, e kettősség sarkallta és segítette Vörösmartyban a „végtelen világlátás” kifejlődését. Szó sincs arról a „világnézeti pesszimizmusról”, amit Lukács György véleménye szerint Babits önmagából vetített Vörömartyba.21 A tanulmányíró világosan fogalmazott: „a lírikus Vörösmarty tragikusabb a tragikusnál. Lelke tartalmának rendkívüli tarkasága, érzelmeinek különös lázas vibrálását idézte elő s a végtelenség folytonos együttérzése mélyítette ezt a vibrálást tragikussá”. 22 Lelki folyamat ként látta és vizsgálta Babits XIX. századi elődje tragikus érzésének változását, olyan lelki folyamatként, amelynek mozgató erői között ott találta a szerelmet, a nemzeti munka iránti igényt, s a világ, a végtelen szépségeinek tanulmányozását. A már említett Tót deák dalában, a koplaló, fázó tót diákban, akinek semmije sincs, csupán a világ szépsége teszi gazdaggá és boldoggá, Babits Vörösmarty „szimbolikus” önarcképét olvasta. S külön kiemelte a vers hetedik szakaszát, miszerint: „Csak tőlem függ, mivé legyek. / A legdicsőbb magyar leszek, / Mihelyt csak akarom: / Hazám naggyá teszem, / Ki szólhat ellenem?” Hogy Babits valóban folyamatként és egészében akarta Vörösmarty lelki fejlődését megérteni, azt az is bizonyítja, hogy e kiemelt részlet 33
