Laczkó András: Helikoni tájakon. Irodalmi tanulmányok - Somogyi Almanach 25. (Kaposvár, 1976)

2. Ady és Csokonai

meg Ady Vitéz Mihályban, ezért szembesítette azt, amit Csokonai írt, azzal, amit ő látott: „Itt a tapsos föltámasztó nap, / Vitéz sírján ébredt vidám okok / Röpítenek ki bennünket a Télből.” A tapasztalt „tapsos”, külszíni ünneplés azonban nem tévesztette meg, mert jól tudta, látta, hogy költő őse, aki „lenge párák éjjeli csillaga’Vként indult, száz év után „kö- vült nap leve”. S a taps, a vidámság, az ünneplés ellenére kell a virrasztó, áki figyemeztet a tartalmatlanságra, s aki ír, tesz. Tesz, ha tud. Mert az se könnyű. Nem véletlenül írta A magyar Messiások ban:

Ezerszer is meghalnak S üdve sincs a keresztnek,

Mert semmit se tehettek,

Óh, semmit se tehettek.

Eszerint a „virrasztó” előtt álló cselekvési lehetőségek közül legjellemzőbb a passzivitás. Ebből érthető, hogy Ady első Csokonai-versében a költő előd cselekvését passzívnak jellemzi: „rongyos mécsese lánginál” töpreng, imádkozik, „furcsát lát és „szomorúan” meghal (Csokonai Vitéz Mihály). A Vitéz Mihály ébresztésében viszont már nemcsak azt írta, hogy „Ő volt honjában a legbujdosóbb magyar”, nemcsak azt látta, hogy, passzivitásba kényszerült; az ellentétes mondat második felében arról szólt, hogy Csokonai a körülmények ellenére tett valamit: „fényküllőzött fél magyar eget”. Ebben a metaforában a töprengés, az álmodozás, az imádkozás helyét az aktív, a körülményektől árnyalt, de eredményt hozó cselekvés foglalta el. Csokonai a „remények”, a biztatás hiányában, a „bágya- dás” ellenére „dalolt”. Sőt, nemcsak „tréfált”, dalolt” és „szeretett”, hanem harcolt is:

„Kartács-világban” élünk, bizony igaz,

De Vitéz tudta: ez lesz a világ,

S ha nem sokat segít Botond-bárd,

Ma is virág és kard is a virág S Bizánc-kaput vág be egy vitéz csók.

A „harcosság” értelmezését Földessy Gyula a szakasz utolsó két sorából bontotta ki.50 Eszerint a „virág” allúzió Csokonai virág és kertképeire, a „kard is a virág” rész babonaverő-pusztító értelmű, a „Bizánc-kapu” pedig a keleti-hátramaradottság szimbóluma.51 Ady Vitéz Mihály példája erősítette meg abban, hogy a „kartács-világban” nemcsak a „Botond- bárd”, nemcsak tényleges harci fegyver, de a „virág”, a költészet és szerelem is bevághatja a „Bizánc-kaput” , rányithatja az emberek szemét az „Életre”. Csokonai verse a Méltóságos gróf Festetics György Ö Nagyságára a „hadi oskola”, a vitézség dicsérete. Ady ebből — mint fentebb bizonyítottam — csak „szavakat” vett át s a motívumok átrendezésével a költői „harcos’-ság lehetőségeit körvonalazta. Arra gondolt elsősorban, hogy a poéta az „Élettel” küzdjön; „Valami hős harcos én sohse voltam, / De a nagy harctéren sokat kóboroltam” — írta A Szerelem eposzából című költeményében. A „Minden”-ért, az élet teljességéért küzdő költőt látta Csokonaiban s ezt mutatta meg követendő példaként.

22