Laczkó András: Helikoni tájakon. Irodalmi tanulmányok - Somogyi Almanach 25. (Kaposvár, 1976)

2. Ady és Csokonai

Vitéz Mihály élete a végletesség példája, hiszen „bú” és „bor”, nő” és „gond” dúsan adatott neki. Ady versének második szakaszában azt emelte ki, hogy „bús” volt és mégis „tréfált”, hogy egyszerre volt szomorú és vidám. A következő strófában ezt azzal bővítette, hogy megvolt benne az értelem és érzelem, a gondolkodás és az emócióktól irányított cselekvés két pólusának egysége:

Sohse tompult el elméje, sem szive,

S bár lét-nem-léten töprengett sokat,

Kandi vérrel járt Pán nyomában S megleste a fürdőző lyányokat Szomjas nyáron berkes patakpartról.

Ismert, hogy Petőfi saját hangulatának megfelelően a vidám, borozó, mulatozásra hajlamos, a bor mellett „csapot, papot” felejtő Csokonairól írt. Ady is számbavette a „tűz-buja bort” kedvelő, a „fürdőző lyányokat” megleső vonásokat, de úgy, hogy előbb említi — és ezzel hangsúlyosabbá teszi — a gondolkodó, „lét-nem-léten” töprengő voltát. Azt a költőt látta, aki A feredés első változatának megírásával csaknem egy időben (1793) több emlékversben (Komáromi J. halála, Az emberi nemen. . . jer óh asszonyi rend ..Mint a megvénhedt fa ..Ötezer és mintegy ... stb.) gondolkodott életről és halálról. Ady az alkotót idézte, aki „megélte” az életet. Emlékező cikkében is az élet teljességét megélő elődről írt: „Amit Taine valahogy, ha jól emlékszünk, az agyvelő sejtjeinek lázas fölpattanásairól mond, őnála érezzük legjobban a magyar költők közül.”52 Majd úgy jellemzi, hogy Csokonai együtt élt „minden gondolattal”. A költemény és az idézett részletek nemcsak azt jelzik, hogy Ady tovább lépett a hagyományos Csokonai-képnél, hanem azt is, hogy lépését a valóság irányába tette. A „kandi” vér és a „létmem-léten” töprengés kettőssége együtt jelentette számára Vitéz Mihályt, a költő „őst”.

A Vitéz Mihály ébresztésében szigorú, előre meghatározott rend szerint sorakoztatta a Csokonai-kép vonásait. Az első strófában Csokonai a „szavak” Főbusza, a másodikban ebből következően „fény-küllőzhetett” fél magyar eget. A második szakasz utolsó soraiban azt írta róla, „tréfált és szeretett”, hogy a harmadikban „lét-nem-léten,, töprengjen és meglesse „a fürdőző lyányokat”. A költemény szerkezetének logikáját az időtlenítés határozza meg. A biográfusok felhívták már arra a figyelmet, hogy az Ady-versek jellemzően jelen idejűek, „de nem akármilyen jelen volt ez — írja magyar áizólag Király István —, hanem többnyire kozmikus, időtle- ratő”.53 A Vitéz Mihály ébresztésé ben a negyedik versszakig azt tapasztaljuk, hogy a költő következetes múlt időt használt, innen kezdve viszont felbomlanak az időhatárok, egybejátszik múlt és jelen:

Csókoljuk jól meg az ő ifjú szívét,

Csiklandós, szép szív volt s ma is meleg S ha bágyadás nem ült szivünkre,

Kiszállnak a finom friss kellemek Vitéz Mihály gyepedző sírjából.

23