Erdélyi Zsuzsanna: Hegyet hágék lőtőt lépék… Archaikus népi imádságok - Somogyi Almanach 19-21. (Kaposvár, 1974)
Bevezetés
medött, piros véri futamodott*, »szive teteje meghasadt, piros vére szétszaladt* stb. Ez izzás nélkül szó- és motívumgyűjtemény lenne, melyből hiányozna a szentséges és valóságos ilyen természetes egysége. Nem ötvöződne eggyé a »foszallott a kokas a kapufélfára*, a »fogadj Isten Szent Lukács evangélista* hétköznapisága a »Szent Engelice*, Szent Kotron és az isteni ige »szent szakramentoma* miszticitásával. A népköltés új műfajaként jelentkező líra — amint láttuk — nemcsak a magyar barokkhoz vagy a keresztény középkorhoz kötődik, hanem sokkal messzebbre utal. Összességében villant fel vonásokat a magyarság lelki-szellemi arculatából, melyen egymást váltó áramlatok szükségszerűen módosítottak, de alapjegyeit eltüntetni nem tudták. E különböző korok szívverését, gondolati ritmusát s a mögöttes tudattartalmakat kivetítő költészetet talán így summázhatnám: régi és új, távoli és jelenvaló. Csak viszonyítás kérdése, hogy személyes vagy személytelen, hogy alanyi vagy tárgyi. Szubjektív elemei ellenére könnyen objektiválható. Végsőkig leegyszerűsített és végletekig bonyolult. Egyszerre megbékélt és robbanó, zárt és kitárulkozó. Túlfűtött — megríkat és bizarr — megnevettet. Egyéni hangú, közösségi élménytartalmú. Bár magyar, de Európát, sőt Ázsiát is kivetíti. Nomád természetközpontúsága nem akadályozza meg, hogy a középkori latinitás égretekintő szemléletével láttasson. E sok ágból folyammá duzzadó imalíra az emlékezet áradásában kötetlen ritmusú szín-hang-kép-szóhuzatag költészetet sodor felénk, melynek főtémája a Szenvedés. Központi alakja Mária és Krisztus. A fiáért szenvedő Anya és az emberiségért szenvedő Fiú. Szenvedésük forrása a szeretet. A szenvedés nagysága és a szeretet hőfoka között az arány egyenes. Azért e költészet a szenvedés és a szeretet lírája. 8 ' A fehér rózsa — piros hajnal — gyöngygyökér — aranybimbó — mályvaág — gyöngyvirágrajzat — holtak bársonya — »hotteleveny* Mária anyai szeretetét éppen úgy ábrázolja, mint a lángarany — véresvörös — feketejegyű balladás képsorokban világáldozata-tárháza Krisztusét. S azon a tömör tiszta nyelven érzékelteti, melyet az imák majdnem hogy titkos jellege, 80 és az átadó személy/szöveg-tisztelete 87 megvédett a nyelvfejlődés hatásaitól és a nyelvi romlás torzulásaitól. Megőrizhette archaikus hangzását, különös hangulatát, ábrázoló erejét és képzettársító varázsát. Tükrözött szenvedést, a nagyot, Krisztusét — levezethetett szenvedést, a szánalmat, az emberét. Kifejezhette elmondói szeretetvágyát, mely oldotta a szenvedést is. — Vallomások sora igazolja, hogy az anya-fiú átélt, fölnagyított, misztikus síkon jelképpé növelt szenvedésével azonosulva tompult a saját fájdalom, elviselhetővé vált az egyéni »könyökig könnybe*-lét. 88 Nem tudom megmondani, hogy ez a szó-hang-sóhaj-líra az Istent kereső Mária segítségét kérő hit megnyilatkozása volt-e pusztán, vagy az ima feszültségcsökkentő szelepével a lélek-, s indulatrobbanás levezetését is szolgálta. Hogy ezt közösségi szinten milyen mértékben tette? Nem tudom, hogy míg Krisztus és Mária szenvedéséről szóltak, az együttérzés magasracsapó hangszínén vagy a fájdalom monoton szókoppanásával a Kálvárián végigélt szenvedésnek adóztak-e inkább, vagy saját sorsuknak adtak hangot? Az eljövendőkben a gyűjtés folytatása mellett megkezdett
