Erdélyi Zsuzsanna: Hegyet hágék lőtőt lépék… Archaikus népi imádságok - Somogyi Almanach 19-21. (Kaposvár, 1974)

Bevezetés

len. Az imádkozás ugyanis az embert egy másik létszférába emeli, azaz az imádkozót az ima ereje-sodrása a tudati lét egyik fokáról a másikba lendíti át. Átlendíti és ezzel lehetővé teszi az ember-isten közvetlen kapcsolatot. Enélkül a hit pusztán immanens szükségszerűség maradna, valami halott isten-ember viszony, mely »nyugodtan lehetne a panteizmus néven elfedett ateizmus előfoka is.« Jelen imagyakorlat eredetét aligha követhetjük. Még szövegképeiben is éppen csak felrajzolt terület. Elemei az ősi szakrális praktikákhoz éppen úgy elvezetnek, mint a kereszténnyé váló magyar nép templomi és templomon kívüli, századokon át folytatott vallásos tevékenységéhez. Tehát az imádkozás: felső hatalomhoz fordulás, ősi mágikus és kereszténymisztikus tendenciáit és tudati formáit kivetítő imaanyaga szövegállományában is e kettősséget mutatja. Egyformán hozza — mégha keresztény jelleggel ködösíti is el, vagy teljesen átkeresztelten jeleníti is meg —, a pogány népi lelkiség éltette gyakorlat mágikus szóállományát és az egyház századokon át kialakult kifejezés- és szókészletét. E kettősséget mind funkció, mind szöveganyag vonatkozásában legjobban és máig is érvényesen Bornemisza Péter jellemezte: 1578-ban szent haraggal kelt ki a babonaság ellen, — »Ördögi kísértetekről* — jelesül Szerencse Benedekné, bájoló imákkal történő gyógyítása ellen. Ez az asszony »az ördög nevébe minemű imatsagval mielte az baiolast kit ő veit hogy Isten nevébe mielt. Kiket nagy anyatul es egy mise mondó Paptul tanult volt.« Ezért bonyolult és szétágazó, sokszor megoldhatatlannak tetsző kérdés, ez összekuszált, egymást átfedő szóhalmaz szövegi eredetét felderíteni, és a motívumegységeket egykor magukbafoglaló ősszövegeket kihámozni. Ősszövegeket? Jóllehet ma még semmi bizonyosságot nem tudunk róluk, meggyőződésem, hogy voltak, és előbb-utóbb előkerülnek. E meggyőződésemtől függetlenül az ősszövegek problémája fennáll és kettős: volt-e egyáltalán ősszöveg — ősszövegek, vagy ezek csak motívumegységek voltak? Motívumegységek, melyek szövegeink egy -egy képének felelnek meg. Nagyrészük kapcsolatba hozható — ahogy fentebb jeleztem —, a középkori latin egyházi irodalom bizonyos műfajaival s ezeknek sok esetben megrongálódott, széthullt szóállományával. E kezdeti, három év előtti felismerést akkor még csak feltételesen vetettem fel. Ma már a nyugati párhuzamvizsgálatok alapján elfogadhatónak tekintem. Ezzel bizonyos szövegegységeink eredetkérdését megközelítően tisztáztuk. Annál nagyobb gondot okozott motívumaink jelentős része, a különösen változatos lírai képanyag, mely egyes jegyeiben kötődött ugyan a középkori egyházi fényszimbolikához, de teljes képrendszerében és jelen megfogalmazásában a nyugati egyházi irodalomban nem akadtam nyomára, sem párhuzamaira. Ma már — úgy vélem —, e kérdéskör megoldását is megkísérelhetem. Ui. úgy tetszik, hogy e motívumok eredetét jórészt az őskeresztény apokrif irodalomban kell keresnünk, melynek anyagából a koraközépkor folyamán váltak ki, és bizonyos ókori keleti varázstevékenység hagyományaihoz kötődve, mágikus tartalommal új