Erdélyi Zsuzsanna: Hegyet hágék lőtőt lépék… Archaikus népi imádságok - Somogyi Almanach 19-21. (Kaposvár, 1974)
Bevezetés
funkcióban (védekező-bajelhárító-ördögűző-gyógyító stb.) önállósultak, és terjedtek el Bizánc kisugárzásában, hatókörében. — így mutatja imaképeink több totemisztikus, szimbolikus jegye az őskereszténység hellenisztikus, szinkretista törekvéseit vegyítve apokaliptikus elemekkel és a keleti görög bizánci apokrif irodalom Krisztus Mária életével foglalkozó műveinek bőven átmentett mozzanataival. Nagyjából ez a szellemi háttere azon motívumainknak is, melyek elsődlegesen gyógyító-ördögűző tendenciákkal jelentkeztek a középkorban, legtöbbször még legálisan egyházi gyakorlatban. E gyakorlat a papságnak, mint természetfölötti erők közvetítő fórumának ősi privilégiuma volt. Szentesítette a közfelfogást tolmácsoló ágostoni szemlélet (V. sz.), mely szerint mindennemű betegség a démon műve, aki beférkőzik a testbe és megszállva tartja azt. A természettudományos — orvosi is, — ismeretek fejlődésével e papi gyakorlat alapja-hitele lassan megrendült, de szó- és gesztusanyaga — ha elferdülten is, — átmentődött és szívósan fennmaradt a nép körében. Eleinte a népi hiszékenység és őshiedeimek szövevényes lelki piacán ezt jól kamatoztatható vegyes elemek, bizonyos klerikus ismeretekkel rendelkezők éltek vele. — Ilyenekkel bőven szolgált az egyház századokon át valami oknál fogva, illegalitásba szorultak népes seregéből: eretnekek, szökött szerzetesek, vagy reformmozgalmak kiváltotta szembenállók köréből, pl. a keleti egyházban óhitűek, raszkolnyikok stb. . . — Később, szinte napjainkig, e széles elterjedtségű »tudomány« korunkra már az »óvasó«, »tudós«, » javas* asszonyok ténykedése lett. Ezek nagyrésze éppen úgy Isten nevében végezte a gyógyítást, mint annak idején a papság a rossz ártó szellem-démon-ördög el/kiűzését. Bár az idők folyamán a kezdeti szómágikus szövegfunkció elhalványodott, de megőrzött annyit az egykori természetfölötti képzetekből, hogy új misztikus tartalmak hordozójává is válhassék és imaszerű formulákban éljen tovább a liturgia mindenkor honi nyelven mondott Passió részleteivel ötvöződve, melyekben különös hangsúlyt nyert a vér-szenvedéskrisztusi vér eleve mágikus értékű eleme. E passiórészek nemcsak a könyörgések hatékonyságát emelték — fölfokozva az ősi számmisztika kabalisztikus jegyeivel — hanem a népi elképzelés szerint, az önáltatás egy nemeként, biztosították a szövegek legalitását és ezzel fennmaradását. Ui. az eredeti funkciójukat elvesztett szöveg-motívumegységek az egyház jóváhagyását nem nyerhették már el, mégha társultak is az egyházi javallatra folytatott gyakorlattal: adott időben végzett szenvedéstörténet felidézés, fölötte elmélkedés stb. Annál inkább elnyerték a »régi hivek« tetszését, akik ezekben az »Ürjezustu tanut«, »menbu szallott« »sugarolt« imákban megkapták, mind azt az érzelmi és színtöbbletet, melyet az »egyszeru«, »papi« imák nem nyújthattak. 83 Mindezek ismeretében sok minden világossá lesz, nem utolsó sorban az egyház heves ellenkezése e számára rossz emlékű szövegekkel kapcsolatban, mivel ezek abban a percben babonasággá, sátáni műveletté süllyedtek, mihelyt lekerültek a hivatalos listáról s illetéktelenek kezében, immár nemtelen célok nemtelen eszközeként, el nem fogadható tudattartalmakat tükröztetve éltek tovább.
