Tóth Tibor: A szocializált mezőgazdasági nagyüzemek az igali járásban 1919 - Somogyi Almanach 13. (Kaposvár, 1970)
4. Az élő- és a holtinventár
su Tanács 93. N. T. sz. rendelete a takarmányfelhasználásról, már lényegesen biztosabb takarmánybázisra építhetett. 293 Ami az állatállomány kondícióját illeti - úgy látszik - hogy az gazdaságonként változó, összességében közepesnek volt mondható. Betegségek körülbelül a gazdaságok felében fordultak elő. Érdekes, hogy a volt piarista gazdaságokból kialakított göllei főintézőségnek minden gazdasága fertőzött volt. A leggyakoribb betegségek a sertés- és juhállományt károsították. Volt olyan gazdaság (Somogy szil), amelyben állandóan küzdeni kellett a sertéshimlővel, az orbánccal és a pestissel. Más gazdaságokban a hízott sertések lépfenéje okozott súlyos gondot. Hasonlóképpen - az állandó oltások ellenére - szinte általános betegség volt a juhok lépfenéje. A járás két legnagyobb tehenészetéből Orciból és Hetényből a tehenek járványos vetéléséről, a borjúállományt pusztító fertőzéses tüdőgyulladásról van tudomásunk. Mindent összegezve az állatállománynak kb. 18-20 %-a fertőzött volt. 2 " 1 A megyei központ természetesen mindent elkövetett az állomány egészségvédelme érdekében. Áldozatos törekvéseinek eredményeként mindvégig sikerült a folyamatos oltóanyag ellátást biztosítani. Az igali járásban pl. május és június folyamán összesen 47439 adag különféle - orbánc, pestis, lépfene stb. elleni oltóanyagot használtak fel 22 605 K értékben. 20;) Ezt az elismerésre méltó munkát 1919. okt. 6-i jelentésében Fikár János állategészségügyi felügyelő is kénytelen volt elismerni, amikor így írt: ,,A kommunizmus idején magát a szorosan vett állategészségügyet súlyosabb sérelem nem érte." 2 ' JG A fentebb elmondottakon túl még két szempontból foglalkozunk az állatállománnyal úgyis, mint trágyaforrással és úgyis, mint igaerővel. A Nagytoldipusztai intéző jelentése meglehetősen sötét színekkel mutatott rá a nagyfokú trágyahiány miatt előállt katasztrofális helyzetre. A fentebb részletesen kimutatott állatállomány által termelt trágyamennyiséget számítva - úgy látszik - hogy az ottani állapotok nagyon sok szempontból általánosíthatóak voltak. Az egész állomány által egy év alatt termelt trágyamennyiséget összegezve 29 ' a gazdaságok egy évi trágyatermését 713,114 q-ra becsülhetjük. Ebből a mennyiségből azonban le kell vonnunk az igázás, legelőn tartás során bekövetkező trágyaelhullást, aminek arányát - általában - 25-33 %" ra becsüli a szakirodalom. 2 " 8 Mi a számítások során a legalacsonyabb: 25 %-os arányt vettük alapul. Eszerint a felhasználható trágyamennyiség 534835,5 q-ra becsülhető. Ha már most k. holdanként 200 q-s, közepes nagyságú trágyahasználatot számítunk, ebből a mennyiségből évenként 2674 k. hold szántóföld megtrágyázására nyílik lehetőség. Ugyanezeket a számokat másként csoportosítva kiderül, hogy az adott trágyamennyiségnek az összes szántóra történő felhasználása esetén a kat. holdankénti részesedés 16 q körül mozoghatott. A fenti trágyamennyiség - 200 q-s átlaggal csak a szántóföldeket tekintve - a tényleges szükségletnek tehát mindössze 33-35 %-át fedezte. Az általánosan szokásos négy éves trágyázási ciklus helyett egy-egy földdarab, ilyen állatállományt számítva, csak 10-11 évenként jutott friss istállótrágyához. Mindez természetesen súlyosan érintette a szántóföldi termelés alakulását, ugyanekkor teljesen kizárta az okszerű rétgazdálkodásnak még a lehetőségét is. Ez másodlagosan károsan befolyásolta az állattartás alakulását is: hisz az állomány kondíciója, munkaképessége, s értéke csökkent és ugyanakkor egyelőre nem is mutatkozott lehetőség a legjövedelmezőbb üzemágnak: az állattartásnak jelentősebb továbbfejlesztésére sem.
