Latinca Sándor válogatott írásai - Somogyi Almanach 11. (Kaposvár, 1969)

I.

emelünk ki a mocsárból. A szociáldemokrata Humanitén kívül az összes lapok néhány miniszter, ipari tőkés és szenátor kezében vannak. A háborús őrületnek a vezércsahosa, a Le Temps, a francia külügyminisztériumnak lapja. Képviseli az állam külügyi politikáját, mely nem egyéb, mint néhány kapitalistának egyéni érdeke. Hirdetéseit egy tröszt bérelte ki 5 millió frankért. A Le Petit Journal Pichon volt külügyminiszter igazgatósága alatt áll. Ez a lap összeköttetésben állott cári uralom külügyminisztériumával, mely óriási összegeket fizetett a lapnak. A Le Matin az orosz pénzügyminisztérium kitartottja, az egyik tudósítóját kémkedés miatt nemrégiben tartóztatták le Zürichben. A sajtó hatalmasai közé tartozik a Le Journal is. Éppen a háború előtt vásárolta meg néhány millióért a creusot-i ágyúgyáros. Mint érdekes dolgot talán érdemes lesz megemlíteni, hogy a Le Journal volt az a lap, melynek a németországi Krupp-cég nagyobb összegeket fizetett abból a célból, hogy köteles a re- vanspolitikát hirdetni, ezzel Németországot erőteljesebb fegyverkezésre bírni, hogy így milliárdos megrendeléseket biztosítson a Krupp-féle fegyverműveknek. A Le Petit Párisién a kapitalista Dupuy szenátor lapja. A burzsoá intrikáknak és a nacionalista őrületnek kiváló képviselői a L’Echo de Paris és L’Homnie Libre, mind a kettő Clemenceau lapja, aki kitűnően értett az imperialista sajtó népszerűsítéséhez. Az uszító sajtó- kampány élén a Havas-ügynökség áll, mely az egész francia hírszolgálatot és hirdetési ügyeket a maga részére kisajátította, ügynökeivel és kémeivel az egész világot behálózta, s nemcsak az egyes kapitalisták, hanem idegen államok is százezreket fizettek egy-egy hamis közleménynek ismertetéséért. Legutóbb ugyancsak a Havas-ügynökség közölt hamis híreket a Blackpoolban tartott angol szakszervezeti kongresszus határozatáról; természetesen a munkásság díjazás helyett leleplezte. Ugyancsak a Havas Távirati Iroda meghamisította a német kisebbségi szocialistáknak stockholmi memorandumát. A szocialista lapok nagy részét a kormány betiltotta, s hogy az uszító sajtó munkáját megkönnyítse, rendelettel akarta az öt centimos lapokat tíz centimra felemelni, hogy a szegényebb nép ne tudjon újsághoz jutni, és az események felől teljesen tájékozatlan legyen. Az angol Northcliffe-sajtónak nagy része van a háború felidézésében. Angolország népét állandóan egy német invázióval fenyegette, és kimutatta, hogy Németország Anglia ellen fegyverkezik. Ennek következtében az angol fegyvergyárak óriási megrendeléseket kaptak, fúrták-faragták az embereket gyilkoló szerszámokat, holott a valóság az, hogy az invázió eszméje elsősorban az angol kapitalista sajtóban született meg. Jól tudták az angol lapok, hogy a háborús nyereség tekintélyes része a sajtónak zsebébe vándorol. Mit törődtek az angol proletárokkal, akik haldokló hörgéssel estek rá a drótkerítésre, nekik a háború jó üzlet volt. Az angol sajtóból vették át az imperializmus tébolyait a többi államok is, mert a tenger feletti uralmat már csak a szárazföld feletti uralom követhette. A Daily Mail tollbetyárjait az uszításban egyetlen lap sem közelítette meg: háborús őrületében, amikor az emberek katonai szolgálatra nem akartak jelentkezni, azt ajánlotta, hogy az újoncozás sikerének biztosítására az angol asszonyok nyilvánosan énekeljék »A királynak és hazádnak szüksége van rád« kezdetű angol dalt.

9