Tüskés Tibor: A déli part - Somogyi Almanach 10. (Kaposvár, 1968)

Veduta

Jobbról a vízibe lépő tihanyi félsziget állítja meg a tekintetet, balról Keszthely házai adják a ikeretet. Szemben Badacsony komor bazalt- koporsója ül a vizen. Körülötte a táj monumentális díszletei: cukorsüvegre emlékeztető karcsú csúcsoik, földreborítoét, megkövült óriás harangok, sörényüket borzoló, heverő állatok. Szentgyörgyhegy kődudorait mutatja. Szigliget fölött a vár ikőcsonitváza látszik. A Királyasszony szoknyáján a szőlősorok vetnék ráncokat. Nappal fehérffalu házak integetnek át, éjszaka a kikötők szeme pislog. A tekintet a titokzatos távolt kutatja. Vágy ébred a nézőben: mi lelhet ott, mit üzennek a jelek?

Berzsenyi Nikiéről Keszthelyre utaztában innét, a déli partról látta a Balatont, a part kék hegyeit.

Jer: nézd a Balatont, mikor a nap reggeli lángja

Tükrözetén reszket s mikor a hold fénye alatt ég;

Nézd a kék hegyeket, mint állnak sorba körülte,

Melyeken a nektár csorog és az öröm dala harsog .. .

Bernáth Aurél is azt mondja, hogy gyermekkorában a keresztúri párban érintette meg a látvány, amely egy életre megajándékozta a szép élményével. »Innen alakult ki bennem a vízinövények szeretete, a nádé, a kákáé, a sásé, s a part sok apró folyondárjáé, mely a csatorna szélén álldogál. Az ezüstnyárfákat is azért szeretem, mert, — elszórva ugyan — de sok állt ott Keresztáron. Zizegésük az emlékeimben hozzákapcsolódik a vízhez, s az általuk teremtett ezüst délelőttök építették fel bennem a Balaton világának képét, melyet azóta se tudtam módosítani.«

Az északi part 'képét minden évszak átfesti, miniden napszak más megvilágításba helyezi. Van, amikor a nap óránkult rak föl újabb és újabb színeket a vízre.

A táj szerkezete azonban változatlan. A hegyek mozdulatlanul állnak a partom.

Vagy nem is olyan mozdulatlanul?

Amivel néhány különc külföldi művész manapság egy-egy kiállításon meghökkenti nézőit, itt száz éve már megvalósult. A mozgó szoborcsoport. A mobilizált (kép.

A különbség csak annyi, hogy ott a kép elemeit mozgatja a gép, itt viszont az ember ül a gépen. Száz éve. Amióta vonatok járnak a déli parton.

Amit azelőtt csak részletekből rakhatott össze a szem, az most mozgásban tárul föl előtte. Alágámál megpillantja a vizet, s két óra alatt, ameddig egy film tart, Szentgyörgyig elvonulnak előtte a túlsó part hegyei. Közelednek és távolodnak, felbukkannak és eltűnnek, búj ócskát játszanak a nézővel. Akárcsak valamely mobilizált szoborcsoport.

Hogy itt a néző változtat helyet és nem a szobor? Olyan ez, mint amikor állomásra érkezünk és a szomszédos vágányon is szerelvény áll. A másik vonat indul, s mi mégis úgy érezzük, hogy alattunk mozdul a kocsi. Optikai csalódás csupán, játék.

Már Jókait megfogta a természet e bűvészmutatványa. A parton robogó vonat ablakából eléje táruló látványt így írja le: »Két ősi várrom tűnik fel a zalai hegyek között, mik a sebesen robogó vonatról úgy

6