Tüskés Tibor: A déli part - Somogyi Almanach 10. (Kaposvár, 1968)

Magyar szálláshelyek

apátság birtokai főként a szemben levő pánton terültek el, így az oklevélből a Balaton déli partjáról kapunk képet. Ekkor már a földművelés és az állattenyésztés volt túlsúlyban. A partot fövenyes homok, széna- termő 'helyek, rétek, kaszálók és szántok borították. Szó esik az oklevélben a parti nádasokról és halászó helyekről. Az apátság birtokához szőlő és gyümölcsös is tartozott. Meglepő a földet borító növényzet gazdagsága. Van itt szilfa, kőrásfa, füzes, mogyaróbokor, berkenye, (körtefa és nyír. Ezek egyifce^másika helységek, földterületek névadója lesz: a mai Kőröshegy és a szomszédságában elterülő Magyaró, valamint maga Somogy neve bizonyára ilyen emlékeket őrtiz. Az alapítólevélből a lakosság foglalkozására is tudunk következtetni. A családok nagyobb része földművelésiből és állattenyésztésből él: földművesek, sződőműveisek, halászok, lovászok, gulyások, juhászok, fcanászok, méhészeik szerepelnek az apátság szolganépei közt, de néhány iparos, kézműves is akad közöttük: szakács, varga, kovács, ötvös, kádár, molnár, esztergályos és tímár. Puszta felsorolásuk is jelzi azt az életet, amely egy-egy nagyobb település körül zajlott.

A déli part legfontosabb szálláshelyei Somogyvár körül és a tihanyi apátsághoz tartozó Balaton-parton lehettek. Siófok táján honfoglalás kort temető került elő. A legkorábban épült magyar falusi templomról, a Miéiről a tihanyi alapítólevélben olvashatunk. 'Fehérváriról a Balaton déli partjának érintésével — bizonyára a római út nyomvonalán — már a X. századiban kereskedelmi útvonal vezet Zágráb felé. A somogyvári leletek művészi igényű kőfaragók munkáját dicsérik. . .

A XII. és XIII. században aztán megszaporodnak a déli part életéről valló adatok. A XII. századi pápai okleveleik adnák hint a kőröshegyi’ és a tardd egyházakról. XIII. századi oklevelek említik Boglár, Endréd, Szólád, Zamárdi, Szárszó templomait. Látrány határában, a rádpusztai és a teleki román sítlű templom romjai — amelyek ugyanebből az időből valók, — ma is 'állnak. XIV. század eleji pápai tizedjegyzékfoein fordul elő Nikiai, Oszlopán, Fonyód, Szemes neve.

A források, mint látjuk, nagyrészt írásos emlékek. A feltárt lelet- anyag városi múzeumok üvegtárlóá alá vándorolt. Amit a helyszínen találhatna irma az utas, megközelítése nehéz, országútitól, településtől messze esik. így hát se az emlékezetbe nem (kerülnek ezék az ládátok, se fényképalbum nem őrzi létüket.

Osaik a regényíró szegődik mellénk. Képzelete megeleveníti a tatárjárás előtti magyar szálláshelyek életét. Kodoláinyi János regényének, A vas fiainak, két hőse, Jakab mester és Döme Bárányából jövet a fonyódi hegynél pillantják meg először a vizet. Mit látott innét az ember 1240 körül?

»A somügyi homokdombok Fonóidnál szinte belenyúlnak a Balatonba. Messze lehet innen látni a végtelen, kagylószínű vízre, Északnak a Földvárnál sárgálló partszakadékig s a ködbe vesző hegyekig. Szemközt lebegő fátylakba burkolózott Szala csúcsos hegyvidéke, de Tihanyt, s a Badacsony koporsó alakú tömegét azért sejtelmesen előringatta a rezgő nyári napsütés. Balról messzibe vesztek a látóhatár vonalai, a napfény szikrázva égett a vizen, fény, fény áradt alulról és felülről, s hal15