Illyés Gyula: Az éden elvesztése. Oratórium - Somogyi Almanach 8. (Kaposvár, 1967)

emelkedés mértani haladványú gyorsaságával, oly cél felé, amelyhez a jövő próféta ihlettségű, a hal s kenyér szimbolizmusával magyarázó látnokok is vonzódtak? Edénkért és paradicsom nem volt; fogalma abból teremtődött, hogy lehetne; vagyis mindenkor már lehetséges volt; mint eljövendő.

Ebből űzetnénk ki, illetve ennek lehetőségétől veretnénk vissza. Nyilván nem először. De nem bizonyos, hogy ezúttal nem véglegesen-e. Mert most olyan erő sújtana, aminőt soha lángpallos, soha semmi vízözön, semmi tűzeső nem töltött magába.

33.

Ha jő a harag napja s a teremtés felett a zord végzetet majd világgá szavalja — Szibilla szavait! — a mennydörgő atom —

Nem pusztul ki a fajta —

Csupán kihaj tátik túl a Kapun és Falon.

34.

Ha jő a harag napja s a robbanó atom arkangyal-dühű kardja lángláncolattal hajtva a tettest (a magateremtette vadon sivatagon) ama rettenetes napon és az, féinytől-vákon hátranéz s megsiratja, mit elvesztett, a Kertet —

megértheti vajon (fél-ember, fél-majom agyát váltig gyötörve,) hogy ő, (akit kivertek) épp ő az is, ki kerget?

35.

Vezekelj te, — előre.

36.

Mert mi is lehetne egy gyilkosnak a legemberibb bűnhődése? Ha elébe tudnánk varázsolni mind azt a boldogságot, amit áldozata, ha élet12