Illyés Gyula: Az éden elvesztése. Oratórium - Somogyi Almanach 8. (Kaposvár, 1967)

emelkedés mértani haladványú gyorsaságával, oly cél felé, amelyhez a jövő próféta ihlettségű, a hal s kenyér szimbolizmusával magyarázó lát­nokok is vonzódtak? Edénkért és paradicsom nem volt; fogalma abból te­remtődött, hogy lehetne; vagyis mindenkor már lehetséges volt; mint eljövendő. Ebből űzetnénk ki, illetve ennek lehetőségétől veretnénk vissza. Nyilván nem először. De nem bizonyos, hogy ezúttal nem véglegesen-e. Mert most olyan erő sújtana, aminőt soha lángpallos, soha semmi vízözön, semmi tűzeső nem töltött magába. 33. Ha jő a harag napja s a teremtés felett a zord végzetet majd világgá szavalja — Szibilla szavait! — a mennydörgő atom — Nem pusztul ki a fajta — Csupán kihaj tátik túl a Kapun és Falon. 34. Ha jő a harag napja s a robbanó atom arkangyal-dühű kardja lángláncolattal hajtva a tettest (a maga­teremtette vadon sivatagon) ama rettenetes napon és az, féinytől-vákon hátranéz s megsiratja, mit elvesztett, a Kertet — megértheti vajon (fél-ember, fél-majom agyát váltig gyötörve,) hogy ő, (akit kivertek) épp ő az is, ki kerget? 35. Vezekelj te, — előre. 36. Mert mi is lehetne egy gyilkosnak a legemberibb bűnhődése? Ha elébe tudnánk varázsolni mind azt a boldogságot, amit áldozata, ha élet­12

Next

/
Thumbnails
Contents