Takáts Gyula: Képek és versek útjain - Somogyi Almanach 6. (Kaposvár, 1961)

Csokonai és Berzsenyi harca, avagy „a magyar poézis menetele"

Csokonai az olasz irodalom és a magyar alkat latinrokonságából eredő dinamikával, Berzsenyi a tripartiumos ősöktől örökölt érzéseivel és nyelvével. Kedvenc Vergilmsuk Eclogái, melyek a magyar művelt gazdálkodók lelkéhez szabott szépségektői vemhesek, s Horatius magyar sorshoz közelálló ódái indították el e lángelméket a magyar literatúra vonalának folytatására. Berzsenyi egészséges nehézkességétől, reális életmódjától, szemléletétől misem állott távolabb, mint a szentimentalizmus. Még Csokonai színészi lelkéhez, vesztett szerelmének kesergő ábrándjaihoz sem tudott hozzáérni Berzsenyi szavaival ,,e gót íztelenség mesterkélt" világa, s mily távol esett a mezei gazdától, ki Somogyba átköltözése után, egy Nikláról keltezett levelében írja: „Földem anynyi, hogy én sohasem tudom felét is megszántani". Évi húszezer forint a jövedelme és gombai szőlőjében ezer akó bora is terem, mégis puritán egyszerűségben él. Háza ósdi boronásfalú épület. Fedélszékére szórt giz-gaz szalmáján sokszor az eső is becsorog. Egy, a látszatra mindjobban tunyaságba merülő harmincéves földesúr alakja rajzolódik elénk, ki Turcsi lován jár atyja látogatására Somogyból Vasba. Valósággal gazdasága határába süpped. Míg Csokonai, a földnélküli poéta, a víg társalgó és poharazó bohém, az országot szövi képeibe, addig Berzsenyi, a komor társ, ökrei, cselédei között mesgyéjét járja furcsa pantallóban, kvekker kabátban, fején cilinderrel és zsebéből sallangos kostök, szájából tajtpipa lóg. Köszönést észre sem vesz. Méhek rajzanak merengő gazdájuk magas cilinderére, s csak súlyuk riasztja föl olimpi világából. Környezetéhez tapadva, azt remek magyar-sapphoi verseiben, e kedves magyar formában énekli reális egyszerűséggel: Van kies szőlőm, van arany kalásszal Biztató földem: szeretet, szabadság Lakja hajlékom. Kegyes istenimtől Kérjek-e többet? Élete a józan középszeré. Családjának, gyermekeinek, birtokának örül, s e környezet aranyozza be visszafojtott szenvedélyeibe mélyülő költészetét és mélabúba boruló lelkét. Bort nem iszik, szőlőjében csak gyönyörködik, akár gebe kocsilovai mellől remek ménesében. De kedvenc ételének, a tavaszi csigának náddal kerített helyet ad és csigapásztort tart, ki kommenciós cselédje, s gazdasági naplójában külön szerepel. Jámbor örömök és roppanásra kész szenvedélyek között andalog. Sokszor szinte nincs magánál. Erőltetve szól: Óh, ti elrejtett kalyibák lakói, Régi Jámborság, s te arany Középszer! Üljetek mellém küszöbömre; vígan Látlak, ölellek.