Takáts Gyula: Képek és versek útjain - Somogyi Almanach 6. (Kaposvár, 1961)
Nikla parasztjainak Berzsenyi Dánielről
Ezek után bátran mondhatjuk, hogy nemcsak versein, hanem a feudalizmus gúzsába kötött magyar föld és nép sorsán töprengett niklai magányosságában Berzsenyi, mert világosan látta, e kettőnek sorsa azonos a nemzet jövendőjével. A népről mindig a részvét hangján írt. Célja: emelni és emberré nevelni. A „minél butább a nép, annál hasznosabb" rövidlátó nemesi polgári elvet, mely napjainkig kísértett, elutasította. Ráolvasott az önzők, a saját haszon pecsenyesütőire és vallja, tanítja az írástudatlan, a barmok és pajták közt, „kalyibák füstös zugaiban" élő jobbágyoknak, hogy nemcsak a gazdaságnak, „de a földnek egész becse a földművelő nép műveltségével, gazdaságával együtt nő és fogy". A rövidlátó birtokososztálynak pedig ezt magyarázza: „a nép ostobasága éhséget szül és ilyen helyeken a legnagyobb dolog idején a jobbágy csak üres hasát mutatja a hajdúnak". A józan ész, a tudás, a nevelés, a tudományok és ismeretek tárának állandó idézésével Berzsenyi Somogyot szinte taszította a kor reformtörekvéseinek sodrába. Levelei és a Mezei szorgalom napnál világosabban bizonyítja — amiről eddig hallgatott történetírásunk és irodalomtörténetünk —, hogy Berzsenyi helye ott van a reform-nemzedék nagyjainak sorában anélkül is, hogy Somogy követnek választotta volna őt a pozsonyi országgyűlésbe. De hogy is választották volna a magyányos és durva demokratát? És kik választották volna? Akiknek elmaradt elveit és gazdaságait pellengérezte, azok küldték volna Pozsonyba? A rossz gazdák, „akik minden földjeik maguk akarván munkálni, nemcsak jobbágyaiknak elegendő földet nem adnak, de azokat kénytelenek gyakran zsarolni s azáltal erőtleníteni és aljasítani". Vagy az a birtokos, aki földjét s jobbágyát „egy korhely ispánra, vagy egy rossz, zsiványhajdúra bízza"? A gráciák és a kedves házi istenek képei mellett prózájában ott követelődzik a hasznos és meghitt háziipar fejlesztésének szorgalmazása is. A mezei polgár érdekében és nevelésének ügyében felemelte szavát a rendi ország törvényei ellen is. „Szokott törvényeink és rendtartásaink népünk hibáinak orvoslására közel sem elegendők, sőt úgy látszik, azok mellett a néperkölcs naponként romlik s tapasztaljuk, hogy a szilaj magyart a tömlöc és kínzás nem hogy jobbítaná, hanem inkább rosszabbítja. Mert a tömlöcben száz, meg száz gonoszokkal jővén ismeretségbe és barátságba, még inkább ott avattatik egészen a zsivány céhbe. Példa sincs arra, hogy ilyen emberek megjobbulnának. Azt ellenben Somogyban is több ízben láttuk, hogy több esztendeig raboskodók kiszabadulván a tömlőéből már a kaposvári határ körül elkezdtek lopni és rabolni". E fejezettel Eötvös József előtt megüti a „Falu jegyzőjének" alaptémáját, t. i., hogy a nemesi vármegye nem szolgálhatja az igazságot. Felemelte a humánum szavát a durva bánásmód ellen. Emberi méltóságot követelt minden polgárnak, mert „az ember mind a nyeregben, mind az eke mellett érzi a maga méltóságát, ... a szegényt megvetni és gorombasággal illetni senkinek oka, joga nincs". Hirdeti:
