Takáts Gyula: Képek és versek útjain - Somogyi Almanach 6. (Kaposvár, 1961)

A 150 éves Dorottya

nai tanítómesterének vallja a névnapjára írt köszöntő versében. Kondor József, Csurgón 1897-ben megjelent tanulmányában említi, hogy Pálóczi nemcsak somogyi népdalokra, hanem azoknak dallamára is megtanította a rosszhangú, de kitűnően spinétező költőt. Ő hozta össze az irodalompártoló Sárközy István főbíróval, Virág Benedek rokonával, akinek vendégszeretetét, mint a fiatal Virág, úgy Csokonai is többkevesebb megszakítással majd egy esztendeig élvezte Nagybajomban. Meghitt és különös irodalmi kör alakult ki. Természetben élő, nagyétvágyú, művelt társaság, kiknek kései másai Mikszáth, és Krúdy novelláiban kísértenek és neveik Vitéz verseiben. Ezek a versek, melyekről már hallottuk Csokonai nem éppen hízelgő véleményét, kétféle stílust mutatnak. Aszerint, milyen alkalomból és kinek a részére készültek. Szép számmal találunk ilyen verseket, melyeket Csökölyben, Hedrehelyen, Nagybajomban, Gigén, Kadarkúton, Korpádon, vagy Csurgón írt. Egyik részük a Festetich, Czindery és Széchenyi családokat fodrozta körül a barokk minden szabványos kellékével. Jellegzetes példája az ilyen verseknek, ,,A haza templomának örömnapja" c, melyet Széchenyi Ferenc főispán beiktatására írt és Kaposváron olvasott fel. Tömjén, márvány, babérágak, mirha, oltár és harsona gomolygása, akár egy Maulbertsch freskó, mondjuk Sümegen, ahol Csokonai apja Reitmeyer István mestertől egykor eltanulta a felcserséget. Ez a vers iskolapéldája, hogyan jelentkezik a társadalmi és gazdasági kényszer az író és irodalom viszonyában. Stílus és létfenntartás, így is mondhatnám, melyben az igényesség és művészet húzza a rövidebbet. Természetesen ezeknek a verseknek semmi közük Csokonainak az irodalomról, az alkotás elveiről és céljairól vallott nézetéhez, de fölemlítése tanulságos példa. Sőt igen jó arra, hogy az igazi Csokonait minél tisztábban láthassuk. Mindjárt itt van az alkalmi versek másik csoportja. Az olvasó a barokk cikornyás ege után egyszerre szilárd talajt érez a lába alatt. Somogy földjét, népét, a hedrehelyi és csökölyi parasztokat, jókedvű kálvinista papokat és a nyugodt vidék „Múzsáknak szentelt kisded kastélyait". Alkalmi versek ezek is, de hangjuk, stílusuk menynyire más. A XVIII. századi magyar falu élete ez, melynek ünnepeit a mindentudó, kalendáriumkészítő Dubranovszky jegyzi, akit így rajzol meg: Innepi veres zsinórral van kihányva ruhája Böjtöt jegyző kereszteket sűrűn raktak reája, Hó, zuzmaráz, dér fergeteg a hajáról csorgottak, Héség, dörgés, ragya, villára két orcáján látszottak, Egyik kezében üvegcső, mellyel asztronomizált, A másikban, mint a karom, oly nagy vásár-liszta állt. Ennek az életnek az ünnepei valóban a kalendárium névnapjaihoz igazodtak. Eszter, Krisztina, Mihály, Ádám és Bálint napokhoz, vagy a bibliába jegyzett házasságkötések, keresztelők és házavatások napjaihoz. Hősei falusi leírások, évszakok változásai, mezei