Takáts Gyula: Képek és versek útjain - Somogyi Almanach 6. (Kaposvár, 1961)

Műfordítások Janus Pannonius verseiből

Ám, mig a Phoenix újraszületve is akkora, mint volt, nézd, Ilyon lángján szétfeszül újra egünk. A TÁBOROZÓ BALÁZSNAK A LÁZBAN FEKVŐ JANUS Míg te Balázs cifrán lakozol most tábori traktán, és oda sem fittyentsz, bőgjön a kürt szava bár, énmagam addig lázba heverve, vacogva tűnődöm. Tétlen félelem ül és a halál szivemen. Érhet e ily sors távol a harctól egy fagarast is, hogyha a béke ölén tiltja a sors, ami szép! Hogyha veled lennék most és a pogányt riogatnánk, nem citexázna szivem úgy ahogy itt remegek. Itt a gyanakvó sejtés reszket minden izemben. Ott a mezőn látnám, mint közelítget a baj. Míg ti, ha kedvetek úgy jön, méritek össze a kardot, engem a láz tüze tart s kényire. kedvire ráz. S tűrnöm kell a csapást, jajj! Ám ti ügyelve a harcban, csak mosolyogtok, amint száll tovazúgva a nyíl. Jajj, a betegnek a sorsa keserves, nyög elesetten, hejj, biz a fürge legény csak letiporja a bajt. Míg ti a harcok ölén is gyakran jókat alusztok, nékem egy óra kevés, annyira sem jut időm. Csillagos íve alatt heverésztek a mélytüzű égnek. Játszva fecsegtek, mert sáncotok árka kerít. Táncol a kocka, az érc sisakokból habzik a nektár, vaskos, víg dalokat zengtek a lángok előtt. És ha hanyatlik a csillag s rablott, jó pecsenyékkel dobra feszül a gyomor, nyögve ledőltök a fűn. így telik olykor egész hónap körötökben, a zsákmány gazdag ölén a csapat még fizetést se kivan. Biz a betegnek a sorsa, ha mondom, szörnyű keserves, lázteli ajkától elfut a must íze is. Hozhatják a szakácsok, nyelvemen elsavanyodnak, minden jó falatuk felpanaszolva nyelem. Ablakomat zsalu védi a napsugarat kirekesztve. Fulladozom s orvos tiltja a friss levegőt. Tagjaimat nyöszörögve emelgetem ágyam ölén, már poszka, soványka vagyok. Bőröm a csontra aszott. Paplanomat lehajítom s fölhúzom újra sietve. Hűs, üde szendergés nem simogatja szemem. Mégis, bármi nehéz is a sorsunk: Óhajom, ennyi: küllőző kocsiján hozzon az égi sugár, s én kancsóm felemelve, köszöntselek újra Balázsom. Fénylő márványkő hirdeti majd e napot. 1948—1949