Takáts Gyula: Képek és versek útjain - Somogyi Almanach 6. (Kaposvár, 1961)

Janus Pannonius

Vegyük csak elő Csorba Győző fordításában a „Gyászaai anyjának, Borbálának halálára" című elégiáját. Soraiból szinte a józsefattilai mama-vonzalom kétségbeesett ragaszkodását érezzük: Én téged, bár hatvankét év útja mögötted, lelkem-anyám sírván, tán ne sirassalak el? Termékeny méhed hordott, mint magzatot engem mígnem a Hold tízszer körbefutott körein. Tán a nehéz vajúdás kárt is tesz gyönge hasadban, hogyha Juno akkor nem siet ágyad elé. Aztán csöpp fiadat bolyhos pólyákba csavartad, számhoz nyomkodván édes-erős kebeled. M eg-meg öleltél, ajnároztál, mintha egyetlen lennék, nyájas öled mélye becézve dugott. Ô nem irigységből! de habár még két fiad is volt jobban kedveltél engemet egymagámat. Jel van a gyermekben? jósképesség az anyákban? vagy késő sarjat több szeretet melegít? Majd, amikor biztosabbá lett lábam a földön s nyelvem a selypítést elhagyogatta, legott iskola-mesterhez küldtél a nemes tudományra, hogy ne mulasztgassam tétlen a napjaimat. És, ami hasznot a gyapjúból húztál, s a szövésből, mind a te kis tanulód kapta a díjaira. Minden sorából az élet, a szeretet és a Huszti által hiányolt „egész ember" beszél: „Vedd, édesanyám fájdalmam bús jeleit..." Mindezt röviden csak azért vettem előre, hogy ezzel az idézettel és indítással is eloszlassam azt az érzést az olvasóban, mintha Janus Pannonius műve valóban egy retorizáló, hidegen csillogó, tudósoknak való olvasmány lenne. Ellenkezőleg, a magyar irodalom első olyan lírikusával állunk szemben, akinek regényes pályafutása, Európában visszhangzó sikere, verseinek gazdag szépsége méltán kelthet mindenkiben csodálatot. De vegyük sorjára életét és verseit. Az idézett elégia így emlékezik meg inaséveiről, melyeket Itáliában töltött, hogy a költői babért és a tudomány doktorsüvegét elnyerie. így történt, hogy olasz tájakra kerültem a bátyád pénzén: művelném arra tovább magamat. Épp tizenegy évig járkáltam szerte Velence környékén, s bátyád állta, akármibe jött. Ö, ezalatt mennyit vágyhattál, kedves, utánam mennyi öröm, féltés törte szegény szivedet. Azóta is kevés magyar költő dicsekedhetett ilyen neveléssel, ekkora gazdag tudással és élményekben fürdő dús élettel, mint ez a Dráva-menti, szlavóniai születésű, Bonfini szavai szerint „rendkívüli