Takáts Gyula: Képek és versek útjain - Somogyi Almanach 6. (Kaposvár, 1961)

Emlékezés Rippl-Rónai Józsefre

lyek művészi törekvéseimről a nyilvánosság előtt megjelentek". És mindezt, az ő körgallér alatt gyűjtött, csereberélt és erős rábeszéléssel ajándékba kapott múzeumát, az 1355 darabban közölt Rónai hagyatékot is, mellyel képtárunk alapjait vetette meg, ő adományozta az 1920. évi örökösödési szerződésével Somogy vármegyének. Emlékét őrzik egy múzeumi emlékszoba, Bernáth Aurél írói portréja ,,Ödön bácsiról", a városban róla keringő, egyre színesedő anekdoták és a Rózsa utcai udvari ház egyik ajtószárfáján, ha még ott van, az ő kezevonásával írt szó: „Múzeum". S hogy teljes legyen a kép és hagyaték, melyet Rippl-Rónairól Kaposvár őriz, álljon itt a Róma Villa is és e villában őrzött 58 kép és rajz felsorolása, melyet Lazarine őrzött meg és Martyn Róbert bővített talán országunkban is egyik legérdekesebb magánkézben lévő jelentős emlékmúzeummá. Csak meghatott emlékezéssel tudok szólni e költői helyről, ahová a Kapóson túl, a volt_ Csalogány csárdánál vezet fel az út. Igen emlékezetes nekem ez a magas, löszfalú horhóút. Akkortájt már jól tudtam, ki ő. Magam, kréta, víz és olajfestékek lázas spektrumában láttam csak. Minden időmet festéssel töltöttem. Tehát ezen a Csalogány úton mentem kenderhevederrei összepréselt „műveim" tömegével bemutatkozóra Rippl-Rónai Józsefhez. Emlékezetes délután. Nyári ebéd után volt. Akkor találkoztam személyesen először vele a vincellérházból átalakított műtermében. Fölkelt a díványról, kényelmesen asztalhoz ült és minden képemet nagy türelemmel végigdünnyögte, pedig volt vagy 200 darab és én gyerek voltam még. Ha visszaidézem ezt a délutánt, s a későbbi, egy zsenge szív emlékeit Rónairól, azt kell mondanom, hogy elsősorban a művész és környezetének, az embernek és a tárgyaknak egybeolvadó, mindenben jelenvaló harmóniája, a boldog életstílus sugárzása ragadott meg. Azóta is, ahányszor ellátogatok ide, most is ezeket az érzéseket kelti bennem ez a ház, ez a park itt a város fölött. S hogy ma is úgy áll és ott és ugyanaz, mint Rippl-Rónai hagyta, mindezért nevelt fiának, Martyn Róbertnek hálával tartozunk. A hosszú vadgesztenyesor végében ott sárgáll a harmincadik évfordulóra a régi színeibe visszaállított bádogbuzogányos „kastély", ahogy az ilyen nagyobb épületeket mifelénk a hegyi „polgárok" nevezik. Itt van a méhes, istálló, galambház, pajta. A gazda ízlése szerint ültetett nyíres, mogyorós és szőlő. Csak a rosszul tejelő, de igen festői, vörös foltjaik miatt tartott tehenek hiányoznak és a pávák. Kedvenc virágai a cíniák és a szalviák voltak. A parkot falusi barokk-szobrokkal népesítette, s itt állnak e ligetes füvön a hajdan vendégeskedő Medgyessy szobrai is, melyeket a műteremmé alakított, pajtában készített egykor. Ez a park is az ő műve volt. Nem hagyhatom ki emlékei közül. Színes egyéniségét átvitte a tájba is. Rónait idézi ez a múzsái liget, itt a zselici rengeteg lankái között. Bátran mondhatom annak, hisz 1908 óta irodalmunk csaknem minden jelentős egyénisége megfordult virágai között. Szelleme itt él ma is e hegyen, a város fölött. 1957