Volly István: Somogyi „Kalevala”. Vikár Béla Somogyban - Somogyi Almanach 4. (Kaposvár, 1959)

zetnek, ha nem tetszett a papja, és nem marasztalták, új eklézsia után kellett néznie. Tehát kettőn állt a vásár, a kerék hol fent, hol lent fordult.

A kutasiak megunhatták a lelkészváltozásokkal járó kiadásokat is: olyan lelkészt akartak, aki holtáig náluk marad. Vikár Jánost 1882- ben visszahívták hatvanhétéves korában. Még hét évig lelkészkedett Kutason. Halálakor a legnagyobb tisztelettel temették el a régi temető bejáratánál. Papp László 48-as honvédszázados és édesapja mellé. Sírkövén formás vers hirdeti a somogyi nép szeretetét:

Itt nyugszik szeretett hívei között, szeretet virraszt sírja fölött, s áldja örökre nevét.

A sírján ma is friss a virág. Nemcsak a híres fiáért, de a maga érdeméért is. Kutas legöregebb embere még személyesen ismerte öt. Csupa szépet és jót hallott róla mindig. Fáradt, öreg, de kedves lelkésze volt a gyülekezetnek, kedves emlék maradt utána.

Az édesapa halála után szétbomlott a család. Géza Kutason maradt segédtanítói állásban. János Szigetvárra, majd Dunavecsére került jegyzői állásba. Az édesanya pedig Tinkg lányához költözött Mocsoládra, és rendezgette népdalgyűjtéseit.

Az öreg imaköinyv együtt vándorolt a hányódó családdal. Jóízű bejegyzés zárja: »Én pedig a leszármazást ezennel befejezem, ki is születtem ez árnyékvilágra Magyarország Somogy Vármegye Szigetvári járás Magyar Lad községben, 1870-ik évben, február 8-n, keresztség által felavattattam, illetve tiszta vízzel leöntettem február 16-n. Írtam unalmamban, Kutason, 1888. nov. 8-n, ifj. Vikár János Jenő.« Ö volt a nyolcadik Vikár- gyerek, az utolsó. Utána már csak az unokák neveit jegyezgette Szomju Veronika, sűrű sorban, évente átlag kettőt-kettőt, biztosítva a Vikár név fennmaradását... Valamelyik búskedvű Vikár —■ valószínűleg a tiszte- letes — elégikus verssel zárta a családi adattárat:

Jobb nem születni a világra,

Minek az a rövid élet?

Elenyészünk mint a semmi, és elfelejt mindenki...

Nem felejt a somogyi nép! 1937-ben Ernst Jenő a Vikár családról kérdezősködött Hetes három legöregebb emberénél. A 90-nél idősebb Mustos János, Marosi József és a 99 éves Korcz József a Vikár név hallatára felálltak: »Hogyne emlékeznék Vikár János tiszteletes úrra!. Szögszínű, középfajta ember volt... nagy kerek szakáit viselt... jó prédikált, szerette a bort. A felesége hitvány asszony volt... (azaz vékonyka, kicsike.) Szerette a dalt, és mindketten a jókedvet.«

Vikár Béla vallotta, hogy kiváló nyelvtehetségét és a szellemiekhez való vonzódását édesapjától örökölte, aki ragyogó tehetségű tanárként indult Pápáról és hányt-vetett életű lelkészként végezte Somogybán.

8