Volly István: Somogyi „Kalevala”. Vikár Béla Somogyban - Somogyi Almanach 4. (Kaposvár, 1959)

$zom,ju Veronika, a népdalgTŰjtő

Özvegy’ Vikár Jánosné, Vikár Béla édesanyja, maga is népdal- gyűjtő volt. Alacsony, sovány, feketebőrű, csillogó sötétszemű, afféle csíkszerű jelenség. Csinos és rém fürge, mint a gyík. Fekete haját koszorúba hordta, később gyöngyös selyem főkötővel takarta, özvegységében »suty- tvogós« fekete selyemruhában járt.

51 éves korában jutott özvegységre és 33 évig élt még, tehát özvegységében telt el az élete jórésze. Ezalatt lett belőle nápdalgyűjtő. 84 éves korában, halála előtt néhány héttel, még eltáncolta a rezgőcsárdást az unokákkal. Ha belefáradt a sok-sok házimunkába, szeretett pihen- getni, lustálkodni, egy-két nap ágyban maradni. Ilyenkor kívánta, hogy gyöngéden bánjanak vele, mint a beteggel. Aztán hirtelen felpattant és azt mondta: »Űjra kezdjük a cincogást!« — és sütött-főzött, gazda- asszonykodott. Nagyon értette.

Szomju Veronika, mint a neve mondja, örökké szcmjú volt a dalra. Megtanulta a somogyi dalokat, később szorgalmasan jegyezgette is azokat. Eddei leánykoriban — tehát az 1840-es években — tanult dalokat még az 1900-as években is felidézte. Esténként gyertyavilágnál, frissen metszett lúdtollal Írogatta dirib-darab papírra, irkalapokra ifjúsága népdalemlékeit. Ebben hasonlított Arany Jánoshoz, aki ugyancsak hatvan- hetven éves dalemlékeit írta össze népdalgyűjteményében. Egyébként rokonok voltak. Édesanyja Both Katalin, Bőd Péter leszármazottja volt, akárcsak Arany János. Vikár Béla is dicsekedett vele néha-néha.

Szomju Veronika leveleiben többször említette a nagy könyvet, amibe a fiával együtt írta a népdalszövegeket. Ez a könyv éltűnt. A könyvet is, de főleg a dirib-darab lapokat sűrűn küldözgette tudós fiának Budapestre, a parlamentbe és a Tudományos Akadémiára. Minden .leveléhez mellékelt néhány népdalszöveget,'.így nevelgetett fiából, népdal- gyűjtőt.

»Kedves Bélám,

Erzsikétől tudom, hogy:1 írtad, húsvétikor lejöhetnél: —"de hogy nem szereted a betegséget. Hiszen már senki sem beteg, csak én készülődöm a másvilágra, de csak ezen a két hónapon, és ha ez ismét elmúl. — akkor lemondok a meghaiásrul. Nem érek rá vesződni vele. De addig is szeretném, a szemeimeknek hasznát venni, mert nem látok. Lehet, hogy veled fel is mehetek egy napra, valami jóféle szemüveget kaphatnék. Irmát is felbiztattad, hogy elviszem. Igen számít rá, ha pénzemet megkapom.

A »Kedves feleségem«, nótárul írtam Tinkáh.oz. Van ott egy Ed- dérül való asszony, remélem, hogy tudni fogja, . mert én, is daloltam Eddén. Egész éjjel töröm a fejem rajta, de nem jövök rá, csak az utoj- jára emlékszem, hogy mogyorópálcát vitt számára és úgy »mondta urának«.

Már kérdeztem, hogy a sibilla-könyv kell-e? Van az öregnek.

Megírd, jók lettek-e a versek? Majd ismét gyűjtök. Hanem kér9