Volly István: Somogyi „Kalevala”. Vikár Béla Somogyban - Somogyi Almanach 4. (Kaposvár, 1959)

és két szép leányával. Eddén nem volt református templom. Ünnepelni Hetesre jártak kocsival az eddeiek. Vikár János tiszteletes úr ünnepi ajándékként pillanthatta meg a csinos feketeszemű Szomju Veronikát, akit feleségül választott magának. 11 évig laktak abban az öreg papiakban, ahol Vikár Béla született.

Szomju Veronika — falusi szokás szerint — egy vaskos imádsá- gos könyvbe (Dobos István: Keresztyén imák 1855) jegyezte a családi eseményeket. »Egybekelésünk 1856 évi december 26. Kedd. Én Szomju Veronika... születtem 1838. év április 20-án Magyarladon, Somogy megye.« A menyasszony tehát csak 18 éves volt, a vőlegény pedig a negyvenedik születésnapját lépte át egy nappal. Pontosan egy évre, 1857 december 4-én megérkezett az első leánygyermek: Katinka vagy Tinka. Ismét egy évre, 1859. április 1-én az első fiúgyermek, Béla. A vidéki családban sűrű volt a gyermekáldás. A harmadik fiú csak három napig élt, Gyula volt a neve és követte a sorban a negyedik 1862. április 7-én. Gyula-Jenő, és az ötödik, akinél a gondos mama még az órát is feljegyezte: »1864. május 31-én este 5 órakor Géza-Ödön.«

Vikár János rendszerető ember volt. A tanító helyett maga írta a jegyzőkönyvet. Szakadatlanul harcolt »az elhatalmazott rendetlenség ellen«, csaknem minden oldalon olvasunk ilyen kitételt: »bosszantó és káros rendetlenség«, »a jó rend és ékesség barátja«... Megintette a részeges tanítót és sok házassági viszályt intézett el békességgel és bölcsességgel. A Hetesen eltöltött 11 esztendő között ínséges évek is voltak. 1866-ban országos méretű késői fagy pusztított, amikor kenyere sem volt a népes Vikár családnak.

A következő évben már Kutasra került a család. »Valami történhetett, amit rossznéven vettek, amit az egyházi főhatóság nem tartott paphoz illőnek. A nyilvános vigalom nem illett paphoz.. . Miatta kénytelen volt a hetesi eklézsiát a kutasival felcserélni.« — így magyarázza Vikár Béla édesapja Hetesről való elköltözését, és hozzáfűzte: »Ö szerette a bort, azért nem szeretem én.«

1867-től 69-ig, két évig laktak Kutason. A kutasi reformátusok, miután 1771-ben az uraság száműzte őket a faluból, csak a falu végén, a birkalegelőn építhették fel szerény templomukat, iskolájukat és a paplakot. Azóta körülölelte a száműzetés helyét a növekvő falu. Ebben az iskolában fejezte be elemi iskolai tanulmányait a kis Vikár Béla, és innen indult a pápai gimnáziumba. Mikor onnét tavasszal betegen visszahozták, már néhány faluval odább találta a családot. Vikár János Ma- gyarladra ment lelkészkedni, ahol 1869 május 27-én keresztelt először, 1872 május 26-án utoljára. A következő tíz évben azonban már nem szerepel a neve a lelkészek sorában. 1874-től 1882-ig »előkönyörgő«, afféle pap-tanító egyszemélyben az isten hátamegetti Visnye faluban. Béla gyerek a pécsi szeptemberi beiratkozásnál évente más-más községet diktált be édesapja lakóhelyéül.

A sűrű lelkészi állásváltozások oka az lehetett, hogy egyrészt minden lelkész a jobb-fizetéses helyekre igyekezett, másrészt a gyüleke7