Volly István: Somogyi „Kalevala”. Vikár Béla Somogyban - Somogyi Almanach 4. (Kaposvár, 1959)
Mindannyi szent ima, Mely kéri ég urát, Soha ne láss borút, Míg tart a földi út, S élj még sok éven át! Kívánja szerető fiatok VIKAR BÉLA IV. oszt. reáltanuló. 1875—76-ban a hatosztályos reál nyolcosztályossá alakult. A IV. osztályt megfelezték és a jobb tanulókat mindjárt a Vl-ba léptették, Vikár is átugrotta az V.-et, sőt a VII. osztályt is, mint túlkoros. 1876—77-ben, VIII. osztályos korában megnyerte a pécsi jogakadémia nyilvános pályázatát. Egy aranyat Arany: Dante című költeményének taglalásáért. Példátlan siker volt, hogy a főiskolai pályázatot középiskolás diák nyerte. A somogyi gyerek Pécsett tanulta meg a gyorsírást, afninek később fő-állását köszönhette. Jegyezte a tanárok előadásait, és abból tanult, sőt tanított is néha-néha. A német nyelv tanára egyszer-egyszer rábízta az osztályt, Vikár ilyenkor a leggyengébbeket feleltette, a »rossz diákok réme voltam... megcibáltam a haját is a rossz gyereknek". »Vikár rövidlátó volt, szemüveget hordott és azért mindig elöl ült. Rendszerint korábban jött be az iskolába. A kevésbé elkészültek tudták, hogy Béla bejön és kérdezgeti őket: Tudjátok-e ezt. . . És amazt? ... Elmagyarázott nekik mindent. Legképzettebb a magyar irodalomból volt... Bélának vagy tizenöt-féle terve volt. . . Külsőleg viszont vékony- dongájú, csontos gyerek volt.. . éhenkórásznak látszott. .. ruhájára sohasem adott semmit sem-« — így idézte emlékét volt osztálytársa, Krasz- nay Mihály pécsi főigazgató. »Színház is volt Pécsett, operettet is játszottak és én szorgalmas színházlátogató voltam — titokban: diáknak nem volt szabad színházba járni. Ha a tanárok engem észre is vettek, nem szóltak, én voltam a legjobb diák — emlékezett Vikár pécsi éveire. — Vendéglőben is étkeztem, egy pohár villányit szoktam inni ebédhez. Tanáraim látták és átszóltak asztalomhoz: Szervusz, Vikár!« így nőtt fel városi ifjúvá a »somogyi fi«. Kicsit magányosan, fészekből kiesetten. Egyetemi érek Budapesten »■Napfényre árnyék: jött im a búcsú, Maradt még otthon leány, fiú, vagy féltucat. Ezeknek jó volt: az otthon, bármi szűkös, — drága jó bolt, csak én szakadtam az otthontalanba, tagbaszakadt falusi bamba ...« 20
