Récsei Balázs (szerk.): Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 45-46. (Kaposvár, 2018)
Hall Géza: Hadifogságom naplója. (A bevezetőt és a jegyzeteket írta, a szöveggondozást végezte: Nübl János)
Délután írunk haza egy lapot, hogy a franciák fogságában vagyunk. A vicenzai élet tart tizennyolc napig. Vágyakozással telten várjuk a napok múlását. Lassan halad az idő. Hírek jönnek Magyarországról. Halljuk a hadsereg szétzüllését, s tudtuk, hogy vége már mindennek. Már köztársaságnak hirdetik Magyarországot. Napok múltán egy szerb őrnagy és kapitány jön és diadalmasan mutatják a leendő szerb állam propaganda térképét, amely magába foglalja Pécs-Nagykanizsa vonal alatti részeket Udinéig. A bosnyákok közül sokan átállnak a szervezett légióba. A propaganda jegyében nagyon munkálkodik egy francia hadnagyi ruhába bújt és Selakovic névre hallgató, alattomos fráter, ki a becsületéből kivetkezett ember minden eszközét felhasználta piszkos céljai eléréséhez. Megtörtént, hogy a toborzott legénység telttorokkal kiáltotta e gazember kívánságára: „svinya magyarszkiZ”216 A legénységünk, akik nem álltak át a légióba, mondható rosszabb sorban éltek. Végignéztük, amint korbácsütéssel szolgáltattak igazságot az antant pribékmunkásai. Nekünk is fájt a korbácsütés és nem tehettünk ellene semmit, de éreztük, hogy majd mindezekért számolni kell, amikor újra ünnep lesz ezen az emberátkozta nyomorú földön. November 4-én új tisztek érkeznek, kiket a Grappa217 táján fogtak el. Többen leszünk és így megoszlik a fogság szenvedése. Amint az előző fejezetben említettem, teljesen minden nélkül kerültünk fogságba. Nem volt fehér neműnk, pedig már jól megért a régi arra, hogy újakkal felváltsuk. A napi kenyéradagunkat adtuk oda kiéhezett legénységünknek egy-egy ingért, alsónadrágért, törülközőért. így szereztünk annyit, hogy a piszkosat tisztával válthassuk. Meg kell jegyeznem, hogy ezáltal nem rövidült meg sínylődő legénységünk, mert a franciák mindent elszedtek tőlük. Az életünk szomorú volt; jobb sorshoz szokott énünk néha mégis igyekezett feledni a valót; s így, amikor az első pénzváltás megérkezett, egy kis mulatóst rendeztek a bosnyákok. Rózsaszínűvé varázsolta a jó olasz bor a nyomorult világot. Nótázások, viccek tették kellemessé az estét. Különösen Bernhard bosnyák hadnagy, Bécs fia jeleskedett jó vicceivel, amelyek nevetésre ingerelték a már napok óta szomorú képünket. De úgy tíz óra után elhallgat a nóta. Kialszik az utolsó gyertyaláng és aludni tér a jókedvű, mámoros társaság, hogy a hideg barakkban átaludja az éjszakát. A későbbi napokban meglátogat bennünket az amerikai vöröskereszttől egy őrnagy, kinek előadjuk kérésünket. О megígér több mindent, de mi már nem igen hittünk az ígéretnek, mert megszoktuk, hogy a franciák csak eddig és nem mennek tovább. De most kellemesen csalódtunk; másnap ágyakat kaptunk, pokrócokat és néha-néha cigarettát, különféle konzervákat. Hoztak egy gramofont is, néhány lemezzel, amelynek hangjai jólestek nekünk. Ami napi foglalkozásunkat illeti, a következő volt: az átaludt hideg éjszaka után a szabadban kellett mosakodni, a délelőttöt átfáztuk és vártuk az ebédet, mert állandóan éhesek voltunk. Délután szintén vártunk a vacsorára, de nem szabad ám valami kitűnő, többfogásos ételekre gondolnunk, mert az, amit nekünk főzetett a francia parancsnokság, kevés volt, de legalább rossz. Naponkint alsóztunk,218 sakkoztunk, hogy jobban múljék az idő. Néha politizálások is előfordultak, amit azonban később, miután rossz vért szült, abbahagytunk. Ilyenkor a letűnt magyar dicsőség fájt magyar szívünknek. Rágondoltunk 216 „svinya magyarszki!: „disznó magyarok!” 217 Monte Grappa. 218 Alsós: magyar kártyával játszott kártyajáték. 81
