Récsei Balázs (szerk.): Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 45-46. (Kaposvár, 2018)
Nübl János: A somogyi hátország a „Nagy Háború" első hónapjaiban
munkák rendben lefolytak, illetve folynak”. A főszolgabíró szerint, a kisgazdák „erősebb rendszabályok alkalmazása nélkül” is egymás segítségére siettek.198 Kacskovics Lajos alispán szintén a fenti rendelet szellemében eljárva utasította a községi elöljáróságokat, hogy a községi közmunkaerőt — leginkább ingyen, vagy csekély díjazásért - rendeljék ki a hadbavonultak „művelő kéz nélkül maradt” földjeire.199 A női munkaerő mezőgazdasági szerepe is felértékelődött. Az Országos Hadsegély- ző Bizottság népjóléti albizottsága — az édesanyák munkavállalását elősegítendő — „a háborús idő tartamára 3-6 éves, szülői gondozás nélkül szűkölködő gyermekek számára napközi otthonnal egybekötött gyermekmenhelyeket” kívánt felállítani az ország azon településein, ahol - óvoda híján — legalább 30 gondozandó gyermek élt. A tervbe vett menhelyeken tevékenykedő óvónők díjazását a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium vállalta, viszont a hadi kisdedóvók elhelyezéséről, bútorzatáról, fűtéséről, világításáról, valamint a gyermekek élelmezéséről való gondoskodást a helyi társadalom áldozatkészségére bízta az albizottság. Az akció helyi koordinátora, Gönczi Ferenc — Somogy vármegye királyi tanfelügyelője - a statisztikai adatok alapján, 50 somogyi községben kívánt hadi gyermekmenhelyet felállítani. Gönczi az érintett falvak intelligenciáját - lelkészeket, földbirtokosokat, tanítókat, jegyzőket — kérte fel az eszme keresztülvitelére, „A feladat könnyen megvalósítható, hiszen a nép egyszerű gyermekei lévén ily menedékhelyek védelmére és gondozására utalva, a helyiség, bútorzat és élelmezés a legmérsékeltebb igényekhez mérendők, és ez igények költségeit úgy a község, mint egyes magánosok készpénzben vagy természetben való hozzájárulásokkal nagyobb megterhelés nélkül fedezhetik. ”200 Gönczi Ferenc várakozásaival ellentétben a hadi kisdedóvók nem serkentették munkavállalásra a bevonult napszámosok, gazdasági cselédek feleségeit. A mezőgazdasági bérmunkások ugyanis látva a terményárak emelkedését, illetve a munkaerő-kínálat csökkenését, magasabb napszámbéreket követeltek. Ráadásul a paraszti társadalom eme legszegényebb rétegének megélhetését — ha szűkösen is — az államsegély biztosította, így hiába állítottak fel még egyes uradalmak is gyermekmegőrzőket,201 a szokásos napszámbérért már nem lehetett mezőgazdasági munkást fogadni.202 A mezőgazdaságból bevonult férfiakat, valamint a haderő által igénybe vett járműveket és igavonó állatokat rokoni-jószomszédi összefogással és közmunkával nem lehetett pótolni. A kézi- és igaerő hiánnyal küszködő kisebb gazdaságok a vetésterület és az állatállomány csökkentésével igyekeztek alkalmazkodni a megváltozott viszonyokhoz. A vármegye termőterületének 60-70%-át kitevő közép- és nagygazdaságok nagymértékben függtek bérmunkásaiktól, elsősorban a gazdasági cselédségüktől. A kormány külön intézkedett a mezőgazdasági cselédek családtagjainak államsegélyével kapcsolatosan. Ugyanis a gazda és a gazdasági cseléd közötti jogviszony szabályozásáról szóló 1907. évi XLV. te. 49. §-ának 3. bekezdése kimondta, ha a mező- gazdasági cseléd mint védköteles részleges vagy általános mozgósítás alkalmával bevo198 MNL SML Főispáni bizalmas 63/1914. sz. 199 Somogyvármegye Hivatalos Lapja, 1914. november 19. 860. p. 200 MNL SML Főispáni általános 448-T/40/1914. sz. 201 Allamsegélyes munkakerülők. Somogyvármegye, 1914. december 8. 5. p. 202 Somogy vármegye területén a mozgósítást megelőzően a „szokásos” napszámbér férfiak esetében 1,20-2,40 korona volt. A nőknek a férfiak napszámbérének felét fizették. A hadiállapot bevezetése „gazdasági egyenlőséget” teremtett, a munkaadók már nem tettek (nem tehettek) különbséget a két nem bérezése között. A mezőgazdasági bérmunkások 1914 háborús hónapjaiban jellemzően 5 koronás napszámbérért vállaltak munkát. 50
