Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 43-44. (Kaposvár, 2014)
Csóti Csaba: Tömpe István, Somogy vármegye alispánja (1946-1948)
A kor demokrácia-felfogása a szélesebb választójogra alapozott többségi (uralmi) képviseleti demokrácia elve volt. A kommunista kizárólagos hatalmi törekvésekhez képest persze ez is óriási lehetó'ségeket rejtett (volna) magában, mindez azonban nem feledtetheti el azt a tényt, hogy a Horthy-korszak autoriter, eró'teljesen korlátozott demokráciájában szocializálódott közéleti személyiségek számára a politikai hatalom által uralt közigazgatás elfogadható volt. Az ehhez kapcsolódó döntéseket ezért a „természetesség” érzésével hozhatták meg. A „népi demokrácia” meghirdetése persze ehhez képest is radikális beszédmódváltást hozott és körülbelül arra utalt, hogy növelni kell a közvetlen demokrácia szerepét a közvetetten működó' demokratikus rendszeren belül. (így aztán nem csoda, hogy eleinte a sokféle „népi szerv” — bizottságok és szövetségek, szakszervezetek stb. — is a választásokon induló pártokkal egyenlő politikai beleszólást követelt magának.) Ha az 1945—1947. évi újságokat fellapozzuk, meghallgatjuk a korabeli rádióbeszédeket, illetve szemügyre vesszük a pártközi értekezletek döntéseit, valamint a helyi nemzeti bizottságok jegyzőkönyveit, akkor azt tapasztaljuk, hogy a népi demokrácia minden párt számára minimumkövetelmény volt. Ezen, a később sokféle tartalommal bővülő, lényegében rugalmassá vált értelmezési hatású kifejezésen minden, önmagát „demokratikusnak” tekintő párt a politikában a nagyobb társadalmi részvételt értette - nem elhanyagolható módon ettől remélve saját tömegerejének növekedését, végső soron a többségi választási elv alapján történő uralomra jutását.8 Ezért az egykori politikusok, közszereplők, párttagok stb. számára a politika, mint „harc”, teljesen természetes és magától értetődő felfogás volt. „A párt” meghatározó szerepe pedig minden párttag számára, saját politikai térfelén tekintély volt. Mi sem szemlélteti ezt jobban, mint a Tömpe István „kommunista alispánságát” megakadályozni igyekvő Vidovics Ferenc9 kisgazdapárti somogyi főispán visszaemlékezése, mely szerint „1945 márciusában pártom Somogy vármegyébe, Kaposvárra rendelt főispánnak, a [1945] november 4-ei választásokon pedig képviselői mandátumot kaptam”.10 Vagyis 1946 márciusában a kommunista párt alispáni pozíciófoglalása ellen küzdő Vidovics lényegében véve éppen annak az egyezkedéses hatalmi pártpolitikának köszönhette kinevezését, mely hatalmi logikát az összes, koalícióban 8 A népi demokrácia létrejött rendszerét néhány évvel később, 1949. január 16-án definiálta Rákosi Mátyás a Szabad Nép oldalain, amikor A népi demokrácia néhány problémája című cikkében a népi demokráciát a proletárdiktatúrával azonosította. 9 Vidovics Ferenc (1900-1976) kisgazda politikus, újságíró. Somogy megyei tevékenységének elemző bemutatása külön tanulmányt érdemelne. Balatonendréden született, elkötelezetten katolikus család gyermekeként. Piarista, premontrei és jezsuita kollégiumokban tanult, Kalocsán érettségizett. Ezt követően a kalocsai Hittudományi Főiskolán, később a Pázmány Péter Tudományegyetemen és Münchenben tanult, majd bölcsész és teológus végzettséget szerzett. (Más források szerint azonban csak tanítóképzőt végzett - 1924-ben.) Önvallomása szerint már 1918-ban belépett a Kisgazdapártba. Nagyatádi Szabó István halála után - ugyancsak saját bevallása szerint - Gaál Gaszton „köréhez” tartozott. Az 1930-as években Eckhardt Tibor Független Kisgazdapártjában találjuk. 1935-ben és 1939-ben képviselőjelölt Somogybán (sikertelenül), 1940-ben a párt országos főszervezője. Az 1930-1940-es években egyes források szerint főleg Budapesten, a gazdasági életben próbált boldogulni - sikertelenül. (Erről visszaemlékezéseiben maga nem ejtett szót.) Az antifasiszta ellenállásban végzett „munkájáról” szóló információk ellentmondásosak, néhol legen- daszerűek. 1945 áprilisától több országos tisztséget viselt a Független Kisgazdapártban. Vidovics 1927-től dolgozott újságíróként Somogy megyében és az ország számos településén. Az 1940-es években érzékelhetően hatottak rá a népiségi („völkisch”) gondolatok. A visszafoglalt Máramaros megyében (Máramarosszigeten) 1941-1943 között kiadott lapjában e szellemben írt cikkei, illetve zavaros 1940-es évekbeli gazdasági ügyletei, 1946-tól jó alkalmat szolgáltattak politikai lejáratáshoz. Lásd a kommunista Somogy vár megye 1946. május 4-i lapszám vezércikkét, majd Vidovics erre adott „válaszát” a kisgazda Somogyi Hírlap hasábjain 1946. május 7-én. 1946. augusztus 12-én felmentették főispáni pozíciójából. 1947-ben letartóztatták, börtönre és kényszermunkára ítélték. Számos, részben köztörvényes vádat is felhoztak ellene, melyek valóságtartalma teljesen ellenőrizetlen. Az 1956-os forradalom napjaiban kiszabadult a börtönből, majd látványosan, a város főterére „bevonulva” tért vissza Kaposvárra, ahol beszédet mondott. Ezt követően elhagyta a megyeszékhelyet. A forradalom leverése után bujkálni kényszerült, saját bevallása szerint 1957 januárjában jutott át Ausztriába. Később több „szabadságharcos” szövetség tagja és tisztségviselője volt, 1976-ban New Yorkban halt meg. Életrajzának forrásai: Vidovics Ferenc: Elszigeteltségben. Debrecen, 1991. (a továbbiakban: Vidovics) és MNL SML XIV. 71. Vidovics Ferenc iratai. Történelemi Tár digitális adatbázis, http://www.tortenelmitar.hu : http:// www.tortenelmitar.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=6473&catid=94%3Av&Itemid=67&lang=hu 10 Vidovics, 23. p. 235
