Somogy megye múltjából 2013 - Levéltári Évkönyv 42. (Kaposvár, 2013)
Domokosné Szalai Zsuzsanna: Dokumentumok gróf pribéri és vuchini Jankovich László negyedszázados főispáni és félszázados közszolgálati tevékenységének megünnepléséről (Forrásközlés)
a közügyekben kifáradva, a visszavonulás lágy párnáit keresné fel, megyénk kormányát ifjú erővel, mesteri kezekkel intézi, megmutatván, hogy miként kell a hazát szeretni, érte munkálni, de sőt - a nyugalmat is áldozatul hozni! Mindezekért fogadja méltóságod Somogy megye kegyeletes közönségének hálás elismerését és köszönetét úgy, mint magas személye iránti mély tiszteletének, legőszintébb nagyrabecsülésének, válhatlan ragaszkodásának és legbensőbb szeretetének zálogát, nemkülömben azon imaszerű óhaj kifejezését, hogy a mindenható engedje még soká erőben, egészségben élni, a királyt és hazát szolgálni, és hazafiúi érdemeinek jutalmául szellemét, bölcsességét, hazaszeretetét gyermekeire és legkésőbbi ivadékaira örökségképen átszállni; megyénket pedig az emberi élet legszélsőbb határáig boldogítani, hogy fényes életpályájának minél későbbre eső végszakánál majdan elmondhassa e megye közönsége: mienk volt szive, lelke, mienk volt utolsó lehellete/” Ezen melegen fogadott beszédre főispán úr ő méltósága következőkép válaszolt: „Tekintetes törvényhatósági bizottság! Ha általában gyűlölni tudnék, legelőbb gyűlölném az elbizakodást, a saját tulajdon egyéni értéknek túlbecslését; de azért nem helyeselhetem a túl- vagy álszerénykedést sem, mert ez férfihoz nem illő hunyászkodásig vezethet, és esetleg sértő is lehet arra nézve, ki az illető viselt dolgait említésre méltónak tartja. - Ha az ünnepelt gyengének, tehetetlennek, majdnem törpének tartja magát, mit ünnepelnek rajta? Bátor vagyok ezen nézetemet előadni, nehogy általam mondandók félremagyaráztassanak, szándékom lévén minden korlát nélküli őszinteséggel szólni, oly őszinteséggel, mely illő és méltó is, ha két egymást becsülő fél - leszámolni készül. Ha valaki 50 évet tölt közpályán, ennek felét egy bizonyos hivatalos állásban, bebizonyította, hogy hosszat élt. Hosszú élet, némelyek szerint erős testalkotásnak, szívós természetnek tulajdonítandó. Szerintem a mindenható isten kegyes ajándéka, ki az ember életét és épségét ostromló különböző vészektől az illetőt menten tartani kegyeskedett. Legyen mindenkinek hite szerint, de érdemnek nem ismerhetem a hosszú életet. Mi indíthatta tehát a tekintetes törvényhatósági bizottságot arra, hogy engemet ily dicsőítő kitüntetésben, részesítsen? Ezen kérdést intézem magamhoz; s hogy megoldhassam, visszapillantást kell tennem múltomra, jobban mondva, a mi közös múltúnkra. Azon viszony, mely Somogy megyének mélyen tisztelt közönsége és igénytelen egyéniségem között évek hosszú során át fejlődött, nem akkor keletkezett, midőn somogymegyei főispán lettem, hanem az ezen korszakot megelőző évtizedben. Mely évben? mi alkalominal? miért? annak nincsen megmondhatója?! Hátjött, és meg volt! Majdnem elérzékentyedve emlékszem azon rokonszenvre, bizalmas előzékenységre, melylyel minden alkalommal találkozni volt szerencsém. Határozott körvonalakban csak az időben mutatkozott ezen jóakaró, bizalmas hajlam, midőn a bekövetkezett epochális változások küszöbén - a megyék visszaállítására vonatkozó hír átvillanyozta az összes emberiséget. Hangos kifejezést nyert azon általános kívánság, hogy én legyek Somogy megye főispánja. Es majdnem követeléssé vált a kívánság, midőn híre szárnyalt, hogy a kormány élén álló főcancellár, báró Vay Miklós ő nagyinéltósága engemet szemelt ki ezen díszes méltóságra. Es mindez nem volt korteskedés műve, nem népgyűlés és értekezlet határozatainak kifolyása. Hiszen mint Jókai mondotta akkoriban: a sajtó és szólásszabadságot a - Károly kaszárnyában mérik. Hanem hát a levegőben volt! Én egy pillanatig sem haboztam és az elfogadásra késznek nyilatkoztam. Nem előléptetésre vonatkozó viszketeg okozta számításból, nem hiúság vagy dicsvágyból, - az ambíció ezen nemét megtagadta tőlem a természet. Hanem elfogadtam; mert elvi hive vagyok azon nézetnek, melyet afranczia oly szépen kifejez, mondván: fizessen mindenki személyével. 110
