Somogy megye múltjából 2011 - Levéltári Évkönyv 41. (Kaposvár, 2011)
Nübl János: Somogyi honatyák szereplése a Képviselőházban az első világháború alatt. I. rész
Szabó István tőle merőben szokatlan módon, külpolitikai kérdésekre is kitért felszólalásában. A „valamikor szükségszerűen bekövetkező békekötéssel kapcsolatosan,” a vitában előtte szóló képviselőtársai véleményéhez csatlakozva hangsúlyozta, a védelmi harcot (s nem hódító háborút) folytató magyarság készen áll a békére, ha „legyőzött ellenfeleink kívánjéik." A gazdapárti honatya a béke kérdésköre kapcsán megemlékezett a lengyel testvérnemzetről is. A kisgazdák, mint mondta, az országos közvélekedéssel egyetértve vallják, hogy az eljövendő békekonferencián „a magyar nemzetnek a lengyel nemzet jogos követeléseit, igényeit támogatnia kell." A választójoggal kapcsolatos vitába bekapcsolódva kifejtette, hogy „az áldozatot házét köznépnek szavazati jogot kell adni," ellenben elutasította a női választójog kérdésének tárgysorozatba vételét. Véleménye szerint, a Tisza-kormány „kezeiből" csak néhány diplomás hőig)' kaphatna szavazati jogot, az „egyszerű nép” asszonyai és lányai viszont nem. Néhány mondatban az elszabadult élelmiszerárak kérdésére is kitért. A drágaság, mint mondotta, a várost és a falut szembeállította egymással. Beszédében felszólította a városi lakosságot, ne becsmérelje ok nélkül a falusi kisgazdát, mert - megítélése szerint - a drasztikus áremelkedés okozói és haszonélvezői nem a kistermelők, hanem a kereskedők és a nagybirtok. Felszólalásából természetesen nem maradhatott ki a földkérdés sem: a háború utáni időkre vonatkozóan, egy majdani kisajátítási törvényen alapuló, országos mérvű parcellázást követelt. Szabó István - a háború indulatokat és vágyakat felszabadító hatásával fenyegetőzve - reményét fejezte ki, hogy a magyar elit példát véve 1848-ban élt elődeitől, politikai jogokkal és gazdasági reformokkal fogja honorálni az „egyszerű nép” háborús áldozatvállalását.53 Novák János elsősorban az önálló mezőgazdák harctérről történő gyakoribb szabadságolása érdekében emelte fel szavát. E kérdés nemzetgazdasági jelentőségének bemutatása után, a nyerészkedő nagytőkét kárhoztatta, amely szerinte felvásárolta a vidék sertésállományát. Felszólalása második részében a falusi iskolák tanítóinak hadkötelezettség alóli felmentését kérte, végül határozati javaslatot nyújtott be a hadirokkantak háború utáni megélhetésének állami támogatással történő elősegítése érdekében.54 December 15-én Szabó István a közszolgálati alkalmazottak háborús segélyéről szóló törvényjavaslat részletes tárgyalásán kért szót. A kisgazdák vezére szükségesnek minősítette a tervezet intézkedéseit, sőt javasolta, hogy az előterjesztésben foglaltakhoz képest, a közszférára egységesen kiterjedő 20%-os segélyezési kulcs helyett, az alacsonyabb fizetési osztályokba sorolt közszolgák évi fizetésük 30%-át kaphassák meg háborús pótlék gyanánt.55 56 A Nagyatádi választókerület képviselője felszólalása után is az ülésteremben maradt, mi több, rövidesen újra szólásra jelentkezett. A Ház ugyanis áttért a háború esetére szóló kivételes intézkedésekről alkotott törvénycsomag újabb kiegészítésének tárgyalására, s ennek kapcsán a honatyák az élelmiszerárak folyamatos emelkedésének okait boncolgatták. Az egykori házelnök, Návay Lajos, például a kereslet és a kínálat normális rendjét feldúló háborús viszonyok között egészen természetes találta, hogy7 a kereskedőkhöz hasonlatosan a gazdaosztály is nyereségre törekvést mutat, s esetleg árfelhajtás céljából éppúgy visszatartja a piacról a terményeket, mint a közvetítő kereskedelem.55 A munkapártot többekkel együtt az általános választójoghoz való ragaszkodása miatt 1913 elején elhagyó, de egyik ellenzéki párthoz sem csatlakozó Návay után Szabó István kapott szót. A somogyi kisgazda felháborodottan utasította vissza azt a feltételezést, hogy a „termelő’ ludas lehet az élelmiszerárak megugrásában. A drágaság és hiány okozóit Szabó a falvakat járó üzérekben és a gazdák árujára a vásárkapuban ráígérő kereskedőkben találta meg. A rekvirálások kérdésére kitérve kifogásolta, hogy a nagybirtok mindig tisztességtelen előny és védelmet élvez („a legnagyobbak a legbűnösebheks a bírságok kiszabásánál kérte a progresszivitás elvének határozott érvényesítését. A kukorica rekvi- rálásával kapcsolatosan felháborodásának adott hangot, mert értesülései szerint a rekvirált tengeri egyes nagyvállalatokhoz került, amelyek óriási sertéshizlaldákat állítottak fel.57 53 KN. XXVII. köt. 424 - 428. p. 54 Uo. 440 - 443. p. 55 Uo. 522. p. 56 Uo. 526 - 529. p. 57 Uo. 529 - 531. p. 63
