Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 40. (Kaposvár, 2010)

Válogatás a 2009. évi Somogyi Levéltári Nap előadásaiból - Halász Imre: Periódusok Dél-Dunántúl turizmusában 19-20. században

található - Sóskúton (Sauerbrunn), Tarcsafürdó'n (Tatzmansdorf), valamint a Zala megyei Hévízen és Balatonfüreden10. A másik vonzerő' pedig, a Berzsenyi által „százszoros éden”-nek nevezett, a mainál jóval nagyobb kiterjedésű Balaton volt. Eltérően napjainktól, ez idő tájt folyamatosan magas vízállása miatt még lecsapolásának gondolata is felmerült. A Balatont még jó évtizeddel később sem fedezték fel a pihenni vágyók,11 hiszen 1818-ban a francia geológus és mineralógus Beudant, valamint 1836-ban az angol utazó John Paget is arról tudósít, hogy sem kereskedelem, sem szórakozás céljára nem hasznosítják.12 Hogy is hasznosíthatták volna, mikor a mocsaras partvonalú Balatonról a 19. század első felében a környékén lakók véleménye az volt, hogy a tó „egészségtelen gőzt bűzölgő’, vagy haszontalan és gyilkos „álló víz”, tehát - legalábbis a Balaton lecsapolásáért küzdők egy csoportja - mindenképpen a kiszárítás mellett volt, s ezen kívánalmuknak a Társalkodó 1836. február 26-i számában ,A’ Balatonmellékiek” aláírással hangot is adtak: „Édes’ Magyar hazánk három megyéjében u.m. S'Jomogy] Z^ala], és V°[eszprém]-hen már régtülfogva tartózkodik egy rettentő gyilkos, kinek tettei a’milly számtalanok, márszintoly borzasztóak is. Áldozatai minden esztendőben bizonyosak, ’s hogy a ’ régibbeket elhallgassam, csak ezen 1835-1836 ki legközelebbi télen is már 34 embertársainkat ’s ezek közt több neveletlen kis árvának kenyérkereső édesatyját fosztá meg életétől. [...] O az ,egy szóval, kit a világ Balatonnak nevez; ki egyéb hasznát az emberrel még is nem érezteti, mintha nyáron fürdésre édesgetvén, azt örvényes torkába csalhatja - vagy tisztítani kívánt bőrét viszketeges pörse- nésekkel (dobrocczal) béfekélyesítheti; - télen pedig néhány fogas név alatt ismeretes halnak fogására édesgetvén, - a’ halászt álnok jegén dézmaját kicsikaró, ezeket szintúgy, mint az utazókat rianyásiba ragadja, hogy haszontalan sok tüskés gardáit, önjeit vagy harcsáit táplálhassa. Ez azon gyilkos Balaton, mellynek csodájára hazánk’ érzelgős művészei messziről eljőnek, hogy regényes tükriben a’ természet’forgácsát bájoltan nézdeljék, de hasztalan létét csak hamar átlátván - hitvány mocsárnak ’s kártékony víznek ösmémek.” Vagy a cikket azok írathatták, kiknek a lecsapolás gazdasági hasznot hozhatott? Ugyanezen lap 1842 januári számában pedig az jelent meg, hogy „Nincs messze az idő, amikor lefog csapoltatni ez a haszontalan nagy víz”. Éles ellentétben áll ez a vélemény Hrabovszky Dániel 1827-ben papírra vetett, áradozó soraival, melyben azt olvashatjuk, hogy ,A Balaton mellyéke megérdemli a Magyar Paraditsom nevezetet.”13

Ennek fényében talán még jobban értékelhetjük Széchenyi Istvánnak A balatoni gőzhajózás című röpiratát, s a Kisfaludy gőzhajó szolgálatba állítását. A Balatont csak a 19. század közepén kezdik felfedezni, Keszthelyen az első fürdőház 1846-ban készült el és Balatonfüreden valamint a déli part nagyobb településein is nagyjából ekkor jelentek meg az első balatoni üdülők. A balatoni turizmusfejlődés igazi fénykora a vasútépítkezések utáni időszak, ez alól talán csak Balatonfüred a kivétel, hol a gyógyvíz miatt a 18. századtól tudunk vendégekről, és az erősödő melegfürdő-forgalom mellett a 19. század harmincas éveinek végén egyre többen keresnek felüdülést a Balaton vizében is.

Más pályát futott be a két gyógyfürdő Hévíz és Balatonfüred. Bár több fürdőt megemlít leírásában Fényes Elek és Magda Pál, a 19. századra a legismertebb kéttucat fürdő közé mindössze három dunántúli tudott csak felemelkedni: a balatonfüredi, a hévízi és a harkányi,14 melynek kiépítését 1823 után kezdték meg, és a negyvenes évekre már majdnem ezer fő kereste fel évente. Harkány tipikus példája, hogy a tulajdonviszonyok, a földesúr habitusa, gondolkodásmódja mennyire meghatározó egy melegvizes lelőhely későbbi sorsa alakulásánál. Illusztrálására nézzük Fényes Elek sorait, mellyel azt is bemutathatjuk, hogy mit tudott a kortárs a fürdőről, illetve hogy látta a fürdőt és környékét:

10 A 19. század elejéről származó legjobb számbavétel: Magda Pál: Magyar Országnak és a határ őrző katonaság vidékinek leg újabb statistikai és geographiai leirása. Pest, 1819. A 18. század végén Vályi András: Magyar Országnak leírása. III. köt. Buda, 1799 Sóskúton még nem említ fürdőt. 278., 699. p.

11 Nem említi leírásában a Dunántúlt bejáró angol orvos sem, hogy a Balatont szórakozási, üdülési célra használnák. Richard Bright utazásai a Dunántúlon. 1815. (Veszprém Megyei Múzeumok Igazgatósága, Veszprém, 1970.)

12 Birkás Géza: Egy francia tudós dunántúli utazása 1818-ban. Győr, 1931. (Győri Szemle Könyvtára 7.) (a továbbiakban: Birkás, 1931.) Beudant (1787-1850) mineralógus és geológus a királyi ásványgyűjtemény aligazgatója, majd a párizsi egyetemen az ásványtan professzora. Négykötetes munkájáról - melyet magyarul nem adtak ki, csak németül jelent meg egy egykötetes összefoglalása — megjelenése után egy évszázaddal is elismeréssel szólt a szakma. Paget, John: Magyarország és Erdély. Válogatás. Bp., 1987. Helikon K. 103. p.

13 Széles a Balaton vize... ? 170 év a tó történetéből, ahogy az újságok megírták. Vál. összeáll. Fazekané Mulesza Olga, Krasznainé Szabó Katalin. Siófok, 2003. Városi Könyvtár. 10-11. p.

14 Erről részletesen ld. Szita László: Harkány. Fürdőtörténet. 1823-1986. Harkány, 1986. (a továbbiakban: Szita, 1986.)

273