Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 40. (Kaposvár, 2010)
Válogatás a 2009. évi Somogyi Levéltári Nap előadásaiból - Halász Imre: Periódusok Dél-Dunántúl turizmusában 19-20. században
PERIÓDUSOK A DÉL-DUNÁNTÚL TURIZMUSÁBAN A 19-20. SZÁZADBAN HALÁSZ IMRE Míg a gazdaságtörténet egészének és számos részterületének napjainkra kiterjedt papíralapú és egyre gyarapodó elektronikus irodalma van, nem mondható el mindez a világgazdaság és nemzetgazdaság napjainkra meghatározóvá váló ágazata, a turizmus történetére. Ugyanakkor eló're kell bocsátanunk azt is, hogy számtalan cikk, tanulmány, mely számos részkérdést feltárt, mindezt nem a turizmusnak, mint a nemzetgazdaság egyik ágának szemszögéből teszik. Gyakran olvashatjuk, hogy mekkora tömegek maradnak ki az egyes korszakokban a turizmus nyújtotta szórakozásból, lehetőségekből, s csak a módosabb rétegek számára adatott meg a világlátás lehetősége. Tudomásul kell vennünk, hogy a turizmus a gazdaság egyik tényezője, a szolgáltatások sajátos piaca, utazásból és tartózkodásból áll, ahol a piac három alapkategóriájától nem tekinthetünk el: a küldő területen a kereslet jelenik meg, míg a fogadó területen, a célterületen a kínálat, míg a piac a harmadik kategóriája, a szolgáltatások ára az, mely döntő mértékben befolyásolja, szabályozza ezt a piacot.1 Kereslet is csak akkor és annak mértékében lép fel, hogy mekkora az a tömeg, melynek a turizmusra fordítható szabad ideje, továbbá szabadrendelkezésű - ún. diszkrecionális - jövedelme és megfelelő motivációja van ahhoz, hogy útra keljen, s felkeresse a fogadó területen található attrakciót (vonzerőt), mely „mozdíthatatlan,” „helyhez kötött.” Ebből következik, hogy a turizmusnak az egyes történelmi korokban tapasztalható mértéke, később tömegjellege éppen attól függött, hogy mennyit fordíthattak a társadalom egyes szegmensei az utazásra, illetve a társadalmi munkamegosztás során felszabadul-e annyi idejük - például a fizetett szabadság megjelenésével és annak növekedésével —, hogy ideiglenesen elhagyhassák lakóhelyüket. Ez a közlekedés fejlődésével, a polgári korszakban egyre jobban kiszélesedik, hogy a második világháború után váljon igazán tömegjelenséggé, köszönhetően a motorizáció elterjedésének is. Az Interparlamentáris Unió és a Turisztikai Világszervezet (World Tourism Organisation = WTO) 1989 áprilisában Hágában rendezte meg első Interparlamentáris Konferenciáját a Turizmusról. A konferencia végén kiadott nyilatkozatban, a turizmus szakma számára csak „a Hágai Nyilatkozat”-nak nevezett dokumentumban rögzítette, s definícióként napjainkban is használja: ,A turizmus magában foglalja a személyek lakó- és munkahelyen kívüli minden szabad helyváltoztatását, valamint az azokból eredő szükségletek kielégítésére létrehozott szolgáltatásokat. ”2 E sorok írójának nézete, hogy ez a meghatározás - az egyes korszakok sajátosságainak figyelembe vételével - a turizmus múltjára is igaz. Az utazás és a vendégfogadás gyakorlata és kultúrája szoros kölcsönhatásban fejlődik, mégis - ha a modern kategóriákat alkalmazzuk - különbséget kell tennünk a szabadidős és a hivatásturizmus között, s turistának statisztikailag csak azt a személyt tekinthetjük, aki a meglátogatott helyen legalább egy vendégéjszakát eltölt. Minden más látogatót átutazónak, vagy kirándulónak nevezünk. A turizmus történetében tehát alapvetően két fő korszakot kell megkülönböztetni, egyrészt a tömegturizmust megelőző korszakot, másrészt a turizmus tömegessé válásának periódusát, hogy a mi életünkben már mindennapossá válhasson. Talán nem haszontalan megemlíteni néhány mozzanatot a turizmus történetéből, hiszen az ókorban a kereskedők utazásait a Delfibe irányuló zarándoklatot, vagy az olimpiai játékok Kr. e. 776- os kezdetét is a turizmus origójaként tartjuk számon, ahogy minden korszakban a zarándoklatokat, a tehetősebbek utazásait és a céhlegények vándorútjait is. A középkorban mi magyarok is hozzájárultunk a közlekedéshez azzal, hogy a Komárom megyei Kocs községben a 13-14. század fordulóján eleink megalkották azt az addigiaknál jóval könnyebb és kényelmesebb szerkezetet, ami aztán „kocsi” néven 1 Lengyel Márton: A turizmus általános elmélete. Bp.. 2004. HHF-KIT. (a továbbiakban: Lengyel, 2004.) 2 Uo. 79. p. 271
