Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 40. (Kaposvár, 2010)
Szőllősy Ferenc: Visszapillantó tükör (bevezetőt és jegyzeteket írta, a szöveggondozást végezte: Csóti Csaba, a kéziratot átírta: Domokosné Szalai Zsuzsanna)
Ennek a mosdósi Pallavichini-kastélynak a történetéhez egyébként érdekes esemény is tartozik. Amikor kitört a második világháború, megszűnt természetesen a tüdőszanatórium működése is, s ettől kezdve ott állt a hatalmas műemlék kastély - bebútorozva. Elhagyottan. Annak idején az egész ország mélységes részvéttel kísérte a Hitler-hordák által leigázott testvéri lengyel nép mérhetetlen szenvedését, kálváriás küzdelmét és legjobbjainak menekülését saját hazájukból. A német csizma kegyetlenül eltaposta a lengyel önállóságot és ekkor menekült tömegesen a lengyel nép saját hazájából. S habár a bús kacsa hiába fürdőit fekete tóban és hasztalan készült anyjához, Lengyelországba, ahogy a búbánatos lengyel ének mondja, hazáján kívül kóborolt a lengyel nép. Szerencsének érezhette magát az a lengyel, aki elvergődhetett a testvéri Magyarországba. Jutott lengyel menekültből Somogy vármegyének is és kézenfekvő volt a gondolat: egy részét helyezzék el az üresen álló mosdósi kastélyba. Legalább csak addig, amíg sólyomszárnyon haza nem szállhatnak bús Lengyelhonba, a vérző, leigázott, de mégis annyira örökre szépséges édes hazába. Egy vidéki pap, a balatonboglári Varga Béla plébános, - aki egyébként a Független Kisgazda- párt nemzetgyűlési képviselője volt, — megérezte a pillanat parancsszavát és felkereste Stephaich Pál alispánt.- Alispán úr, mondta, - itt segíteni kell. Üresen áll a mosdósi kastély, legyen szíves, adja oda a lengyeleknek. Nagydolgot cselekszik, higgye el.- Mosdóst pedig nem adom a lengyeleknek! - Határozott volt a válasz. - És amit egyszer kimondok, akármilyen sebesen is, abból többé nem engedek. Ezt vegye tudomásul a plébános úr is!- Nagy dolgot cselekedne pedig vele, higgye el az alispán úr, - érvelt Varga Béla. - Egy egész nemzet hálás lesz egykoron még érte méltóságodnak. Gondoljon csak a jövőre.- Nekem nincs szükségem a hálájukra! Ez csak olyan pólyák hála lenne. Csak misézzen plébános úr, az a maga kötelessége. A politikát, meg a jövőt csak bízza rám, ehhez én jobban értek. Elvégre én vagyok az alispán. A megye első tisztviselője! Varga Béla erre a menekülteket betelepítette, a gyermekeiknek lengyel nyelvű középiskolát szervezett és nyittatott - Balatonbogláron, szűkebb hazájában. Stephaich Pál pedig az 1944-1945- ben a kényszerleszállást végzett Liberator amerikai bombázók pilótáit gyűjtötte össze Mosdóson és majdnem fejedelmi ellátásban részesítette őket. Szóvá is tették előtte: miért csak az amerikaiakat részesíti különleges elbánásban. Ha egyszer már az ellenségnek juttat jó sort, akkor már miért csak amerikaiaknak, miért nem internáltat angolokat és oroszokat is Mosdósra?- Bennünket az angolszászok fognak megszállni. - volt a válasz.- És ha véletlenül az oroszok? Őszintén és szívből felkacagott. Még a vállát is megveregette a kérdezőnek.- Csak nem gondolja, hogy ezt a keleti csürhét ideengedik az angolszászok!? Akikkel véleményét közölte, a legtöbbje készpénznek is vette. Ha az alispán mondja. Tudták jól azt is, hogy az alispán fiai az Egyesült Államokban éltek - diplomáciai szolgálatban. Hát ő csak tudja, mi lesz a sorsa ennek a Ids országnak és benne az egyes embereknek. Hasztalan állt a Vörös Hadsereg a Kárpátoknál, ide akkor is amerikaiak érnek el hamarabb. Hiszen az alispán megmondta. És Somogybán mind többen Mosdósra tekintettek és belátták az alispán bölcs előrelátását. Hol volt ettől már a lengyelek felkarolása?! Hol volt a háború sorsának forgandósága!? Hiszen Stephaich Pál alispán maga is angolul kezdett tanulni. Igaztalanok lennénk, ha itt meg nem emlékeznénk az alispán egyik, jelentőségében kisebb cselekedetéről. Valósággal anyagilag örökbe fogadta - bár a vármegye költségére - egy szegényes beosztású kaposvári kis vasutas család gyermekét és kitaníttatta egészen a jogi egyetem befejezéséig. Erre aztán nem kötelezte senki és semmi ilyen emberbaráti cselekedet véghezvitelére. Mint ahogyan arra sem, hogy atyai gondoskodásába fogadja Csákvári Anna gépírónőjét. Mégis megtette! Térjünk azonban vissza korábbi gondolatainkhoz. Ismeretes, hogy az amerikaiaknál, de még inkább az angoloknál nagy kultusza van a lóversenyeknek és általában a lovaglásnak. Stephaich Pál egészen beleélte magát az angolszász elképzelésbe és hogy ezt ki is mutassa, elhatározta: Somogybán pedig lovasversenyt kell rendezni. El lehet képzelni, mit jelentett az újságírónak ez a lovasverseny. A keleti fronton majdnem félmillió magyar katona harcolt a hóval, faggyal, no meg csak úgy mellesleg a hatalmas orosz hadsereggel 130
