Somogy megye múltjából 2008 - Levéltári Évkönyv 39. (Kaposvár, 2009)
Csóti Csaba: Adalékok a Somogy megyei cigányság 1945–1949. évi történetéhez
A cigánykérdés „végleges megoldása’’ és okai Minden ember „foglya” saját tapasztalatainak, korának, az adott kor szóhasználatának. így nem meglepő, korunkból visszatekintve azonban meglehetősen abszurd jelenség az, hogy a cigányokkal kapcsolatosan 1945 áprilisa (Somogy megye szovjet megszállása) utáni első, a cigányokra vonatkozó dokumentumból a Soát megidéző szókapcsolat került elő. A fenti alcímben szereplő kifejezést Somogyvármegye Nemzeti Bizottsága fogalmazta meg 1945. november 20-án, egy, a kormánynak címzett levelében.6 7 A levél aláírója Anti Ödön, a nemzeti bizottság elnöke volt. Anti korábban a kaposvári zsidótanács elnöke, mind 1945 előtt, mind 1945-1949 között a kaposvári zsidóság és hitközség ismert és elismert alakja volt. Az, hogy ő aláírásával látta el az e szókapcsolatot tartalmazó levelet, plasztikusan jelzi, hogy mennyire uralta az 1940-es évek közepének kifejezésmódja a közbeszédet. Természetesen a nemzeti bizottság és elnöke korántsem a nemzetiszocialista népirtást kívánta alkalmazni a cigánysággal szemben, a köznapivá vált szóhasználat megjelenése a levélben az utókor számára mégis egyfajta bornírtságot hordoz magában. A levél szerint a cigánysággal kapcsolatban a nemzeti bizottság elvárása az volt, „hogy a kóbor cigányokat az országból telepítsék ki, illetve eltávolításukról valamiképpen gondoskodás történjék.”1 A megfogalmazásból kitűnik, hogy egyrészt a bizottságnak leginkább az lehetett a célja, hogy a kóbor cigányoktól Somogy megye „megszabaduljon”, másrészt az is érzékelhető, hogy a „korszelemmel” összhangban radikális, úgynevezett végleges megoldásra törekedtek. A kitelepítés, mint ötlet, gyakorlatilag a levegőben lógott, hiszen ismertek voltak a különböző áttelepítési elképzelések egyes országok között, sőt az is nyilvánvaló volt, hogy a telepítésekben a magyarság fokozottan érintett lesz. A cigánysággal kapcsolatban pedig már jóval korábban, a 20. század elején is megfogalmazódott, mind országos, mind helyi szinten a kitelepítés ötlete.8 Látható tehát, hogy az új, a korabeli szóhasználattal élve „demokratikus” szervezet a közbiztonsági kérdésként kezelt (kóbor)cigányok ügyét első reakciója szerint az előző korszak gyakorlatához igazodva, az emberek kényszertelepítésével kívánta megoldani. A „kitelepítési ötlet” felelevenítése egyértelműen arra utal, hogy a levél megszületése a bizottság pánikreakciója volt. Ezt mutatja, hogy - „befogadó” ország „hiányában” - semmi esélye sem volt egy ilyen „megoldásnak.” A kiváltó ok, ami erre a pánikreakcióra sarkallta a Somogyvármegyei Nemzeti Bizottságot, az 1944-től folyamatosan romló közbiztonsági helyzet volt. A megye háborús területté válása, a nyilaspuccsot követően az általános jogbiztonság felbomlása lényegében megszüntette a hagyományos rendfenntartó szervezeteket; a rablások, garázdálkodások - mint általában minden hadműveleti területen - mindennapossá váltak. A német, majd a szovjet megszálló csapatok megérkezése a megyébe sem teremtett rendet, hiszen előbbi alakulatok lényegében nyersanyagforrásnak tekintették a területet és lakosságát, utóbbiak esetében pedig az önkényes fosztogatások, garázdálkodások jártak együtt a hivatalos rekvirálásokkal. Ebben a környezetben számos, elsősorban katonaszökevényekből álló — általában alkalmi jellegű — „banda” fosztogatott a megyében. A fosztogatók között voltak cigányok és nem cigányok is. A kóbor cigányok, akik között voltak akik - elsősorban mezőgazdasági terményeket, ház körüli aprójószágokat érintő - lopásokat, garázdaságokat korábban is elkövettek, a korábbi, szigorúbb közigazgatási (és csendőri) felügyelet helyett most szabadabban mozoghattak a falvak között. Ennek köszönhetően a bűncselekményt elkövetők tevékenysége felerősödött; s ami fontosabb: érzékelhetőbbé vált egy olyan környezetben, ahol a mindennapi fosztogatástól való félelem amúgy is általános volt. Míg azonban a katonaszökevényekből vagy éppen a helybeli lakosságból kikerülő tolvajok és rablók azonosítása nehézkes volt, a kóbor cigányok által elkövetett bűncselekmények esetében könnyebben „azonosítható volt” az elkövetői kör. Az, hogy az elkövetői körbe tartozó személyek nem 100%-ban azonosak a megrendszabályozni kívántak körével, a korábbi évtizedek cigányrazziái során 6 SML Somogyvármegye Nemzeti Bizottságának iratai (a továbbiakban: Svm NB) 1788/1/1945. 7 Uo. 8 Minderről lásd! Pomogyi László: Cigánykérdés és cigányügyi igazgatás a polgári Magyarországon. Budapest, 1995. 58-90. p. és Karsai László: Cigánykérdés Magyarországon 1919-1945. Út a cigány Holocausthoz h. n. [Bp.], 1992. (a továbbiakban: Karsai, 1992) 156
