Somogy megye múltjából 2008 - Levéltári Évkönyv 39. (Kaposvár, 2009)

Nübl János: Somogyi honatyák szereplése a Képviselőházban 1910 és 1914 között

nosak voltak.45 A Képviselőház nyelve a magyar volt.46 Üléseit a házszabály („a Képviselőház belső alkotmánya”) szellemében a házelnök vezette. A házelnököt, az alelnököket és a jegyzőket a honatyák önmaguk közül, titkos szavazással választották.

Az ülés kezdetén mindenekelőtt a megelőző ülés jegyzőkönyvét olvasták fel, amelyet a Háznak el kellett fogadnia. A jegyzőkönyv felett folytatott szavazás - a legtöbb képviselőházi határozathozatalhoz hasonlatosan - legalább 100 képviselő részvételével és egyszerű többséggel dőlt el. (1913-ban a határozatképességet lecsökkentették 60 főre.) Szavazások alkalmával a honatya helyéről való felállása támogatást („igent”), ülve maradása elutasítást („nemet”) jelentett. Az elnök az egyszerű többség meglétét elnöki emelvényéről körültekintve állapította meg. Már 10 képviselő is kérhetett az „elnöki szemmértékkel szemben” ellenpróbát, ekkor a ház jegyzői tételesen megszámolták az „igennel”, illetve a „nemmel” szavazókat. Legalább 20 honatya név szerinti szavazást is kezdeményezhetett.

A megelőző ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után az elnök bemutatta a Képviselőháznak a hozzá érkezett előterjesztéseket, hivatalos beadványokat, képviselői kérvényeket. A Házhoz közvetlenül csak minisztériumok és törvényhatóságok fordulhattak; szakmai és érdekvédelmi szervezetek, magánszemélyek kérvényei csak egy-egy képviselő útján juthattak a Képviselőház asztalára.

Hetente kétszer felolvasták az indítványt és az interpellációs könyvet. Az előbbibe a törvényjavaslataik, módosító indítványaik megnevezését, az utóbbiba a kormány tagjaihoz intézendő kérdéseik címét jegyezhették be a honatyák. Az indítványokat és az interpellációkat írásban kellett benyújtani a házelnökhöz, aki kinyomtatva szétosztatta azokat a képviselők között, illetve eljuttatta a miniszterekhez.

Az ülésen megvitatandó különböző törvényjavaslatok és interpellációk tárgyalásának a házelnök által előterjesztett sorrendje, a napirend, szintén szavazás tárgyát képezte. A napirendről való döntés után elkezdődhetett az indítványok tárgyalása, hacsak valamely képviselő nem jelentette be a házelnöknek, hogy a napirend tárgyalása előtt aktuális és jelentős ügyben fel kíván szólalni. Az elnöknek szavazásra kellett bocsátania minden egyes napirend előtti felszólalásra vonatkozó kérelmet, a Ház azonban mindig lehetővé tette ezen szónoklatok elhangzását.

A napirend előtti felszólalások után, a beterjesztett indítványok megvitatására tért át a Képviselőház. A javaslatok többségét a kormány nyújtotta be. A házelnöknek írásban benyújtott, majd az ülésen élőszóban is megindokolt önálló képviselői indítványok tárgyalás alá vonásáról - ellentétben a kormány előterjesztéseivel - a Ház külön szavazott. A javaslatok ezután - „előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett” - a Képviselőház illetékes szakbizottságaihoz kerültek.4' A korabeli Képviselőházban 28 állandó szakbizottság működött48 A szakbizottsági rendszer lényegéből adódóan (szűkebb, szakmai grémium), minden képviselő nem kaphatott bizottsági tagságot, ezért a titkos szavazással elnyert bizottsági hely nem járt javadalmazással.

Miután a bizottságok kialakították álláspontjaikat, a házelnök a napirendbe iktatta az indítványokat. A javaslatokról először általános, majd részletes vita folyt. A tárgyalások a házszabályban meghatározott rendben zajlottak. Amennyiben az indítvány törvényjavaslat volt, a ,bemutatására” szolgáló általános vita után, a módosító indítványok beterjesztésével és paragrafusonkénti szavazásokkal tűzdelt részletes tárgyalás következett. Ennek lezajlása után a törvényjavaslatot felolvasták („harmadszori olvasat”), majd megtörtént a végszavazás. A Ház által elfogadott tervezet határozattá vált, amelyet

45 Az elnök, valamely miniszter, vagy 20 képviseli) kérésére a Képviselőház zárt ülést tarthatott, ekkor azonban nem vezettek jegyzőkönyvet és határozat sem volt hozható.

46 A horvát sabor delegálta horvát-szlavónországi képviselők 1868-tól anyanyelvükön is felszólalhattak a Képviselőházban.

47 A kiegyezést követően a Képviselőház plenáris tanácskozásainak előkészítése úgynevezett osztálytárgyalásos rendszerben történt. A ciklus kezdetén a képviselőket - a házelnök és a 2 alelnök kivételével - sorshúzás útján 9 osztályba sorolták. Ezek a képviselőházi osztályok üléseiken megtárgyalták és véleményezték a beérkezett indítványokat. Az osztályülésezési rendszer lényege abban állt, hogy (elméletileg) minden egyes képviselőt bekapcsolt a törvényalkotás folyamatába. A képviselők azonban elhanyagolták az osztályülések látogatását, ráadásul az ülésekre eljáró kevés honatya nem minden kérdésben rendelkezett megfelelő szakértelemmel. A modem parlamentáris élet idővel megkövetelte az állandó szakbizottságok felállítását. Az első állandó képviselőházi szakbizottság - a pénzügyi bizottság - már 1867 decemberében létrejött. A 19. század végére a hagyományos osztályrendszert teljes mértékben felváltotta a szakbizottsági rendszer. A honatyákat még 1910-ben is osztályokba sorsolták, ám ekkor már csak a mandátumok ellenőrzése céljából. Az osztályrendszer véglegesen 1928-ban szűnt meg.

48 A kilenc darab, sorszámokkal megkülönböztetett, hét taggal rendelkező bíráló bizottságok a választások és a megbízólevelek szabályossága ellen tett panaszokat tárgyalták le és bírálták el.

103