Somogy megye múltjából 2008 - Levéltári Évkönyv 39. (Kaposvár, 2009)
Nübl János: Somogyi honatyák szereplése a Képviselőházban 1910 és 1914 között
a házelnök „alkotmányos tárgyalás és szíves hozzájárulás céljából” átküldött a Főrendiháznak. Az Országgyűlés másik kamarájának egyetértése után a határozatból „országgyiílési határozat” lett, amely a király elé került szentesítés (aláírás) végett. Az indítványok megtárgyalása után, a Képviseló'ház áttért az interpellációkra. Ezek végeztével, az ülés végén, az elnök bejelentette a következő ülés időpontját és várható napirendjét. Természetesen az országos ülés menetét elsősorban a jelenlévő képviselők alakították. Éppen ezért hangsúlyozandó, hogy a képviselői pozícióhoz rendelődő különböző kötelességek között szerepelt a megjelenési kötelezettség is. Plenáris ülésekről csak a Képviselőház megszavazta szabadságengedély birtokában lehetett hiányozni, igazolatlan hiányzás esetén pedig a képviselői napidíj megvonását írta elő a házszabály. A távollévő honatyákat azonban csak esetlegesen, a Ház határozatképtelensége, vagy névsorolvasás esetén vették jegyzékbe, így elég könnyen szankcionálatlanul maradhatott a „bliccelés”. A bizottsági ülésekről való igazolatlan hiányzásokat is szankcionálták, igaz, mivel a bizottsági tagság nem járt javadalmazással, elvesztése is „csak” korlátozott mértékű politikai befolyáscsökkenéssel járt. A képviselőknek azonban másfajta korlátozásokkal is együtt kellett élniük. A honatyák „teljes függetlenségét” elősegítendő, jogszabály (1901. évi XXIV. te.) sorolta fel az országgyűlési képviselői hivatással összeférhetetlen élethelyzeteket. A képviselő nem viselhetett olyan hivatalt, nem folytathatott olyan üzleti tevékenységet, amely a kormánytól anyagilag függő helyzetbe hozta. A képviselői tisztséggel összeegyeztethetetlennek számított továbbá a kormánynál anyagi haszonszerzés céljából, valaki érdekében folytatott közbenjárás is. A honatyának az összeférhetetlenség megszüntetése érdekében, vagy a „haszonról”, vagy mandátumáról kellett lemondania. A vonatkozó törvény ösz- szeférhetetlenségi esetként minősíti a honatya büntetőperben való jogerős elítélését is, ám ekkor az ítélet a képviselői megbízatás automatikus elvesztését is jelentette. A képviselők kötelezettségeik mellett, igen komoly jogosítványokkal is rendelkeztek. Legalapvetőbb honatyai jognak számított a különböző típusú indítványok benyújtásának biztosítása (törvénykezdeményezési jog), és a végrehajtó hatalom feladatkörébe tartozó konkrét ügyekben történő tájékoztatáskérés lehetősége (interpellációs jog). Eme, az ország előrehaladásának elősegítése érdekében kapott jogaikon túl, a honatyák - politikai indokból tett alaptalan feljelentések ellen védelmet nyújtó - mentelmi jogot is élveztek. A mentelmi jognak két ága alakult ki. Az első volt a mentesség (immunitás), ami azt jelentette, hogy a honatyát képviselőházi szerepléséért külső hatóság nem vonhatta felelősségre. A másik ágat sérthetetlenségnek (inviolabilitásnak) nevezték, s ennek jegyében a honatyát, a Képviselőházon kívül elkövetett szavaiért és cselekedeteiért, peres vagy büntető eljárás alá vonni, csak a Ház engedélyével lehetett.49 A bírósági eljárás alá vont honatyát az illetékes hatóságnak (bíróságnak, ügyészségnek) ki kellett kérnie a Képviselőháztól, amely a mentelmi bizottság javaslata alapján határozott a mentelmi jog esetleges felfüggesztéséről. Az immunitásnak köszönhetően, a képviselő törvényhozói hivatása közben elkövetett szavaiért és tetteiért csak a Ház előtt felelt. A Képviselőház tagjait sértő, közerkölcsbe ütköző, a Ház tekintélyét csorbító, valamely „társadalmi osztály, nemzetiség, hitfelekezet” elleni gyűlöletre uszító megnyilatkozásokkal, illetőleg a tárgyalást zavaró, akadályozó cselekedetekkel szemben a házelnöknek kellett fellépnie. A házszabály fegyelmi jogát a házelnök, a mentelmi bizottság és a Ház közösen alkalmazta. A 20. század elején a Képviselőház szervezeti és működési rendjében a többségi akarat (olykor brutális) érvényesülése komoly változásokat eredményezett. A szakbizottságok törvény-előkészítő szerepe meghatározóvá vált, a házelnök jogköre pedig egyre bővült. A többségi akarat ellentmondást nem tűrően működött. A bizottsági helyek többségét kénye-kedve szerint betöltő képviselőházi többség immár csak a kedvére való jogszabálytervezeteket engedte a Ház elé terjeszteni. Annak a Képviselőháznak a színe elé, amelynek elnöke mindig a többség egyik vezetője volt. 49 Pölöskei, 2001. 220 - 221. p. 104
