Somogy megye múltjából - Levéltári Évkönyv 38. (Kaposvár, 2007)

Gőzsy Zoltán: Adalékok Somogy vármegye világi és egyházi közigazgatásához a 17. század végén és a 18. század első harmadában

őszén abban állapodott meg a két fél, hogy 12.000 forintot fizet a megye a megváltásért. Ezt az öszszeget azonban nem tudták összeszedni a birtokosok, így maradt továbbra is a kamarai igazgatás, és maradtak a panaszok a kamarai tisztviselők túlkapásai, túlzott adó- és robotkövetelései ellen. A megye 1700-ban beadott panasza szerint többet kellett adóznia, mint a hódoltság idején. Ugyanakkor pozitívuma volt a kamarai igazgatásnak, hogy a vele, illetve ellene folytatott adminisztrációs fellépések következtében megerősödtek és fejlődtek a falusi önkormányzatok, illetve előtérbe került az önkormányzatok ügyintézésében az írásbeliség, a hivatali jelleg. Ernst Heher, a kaposvári kerület kamarai tiszttartója látta el például a falvak egy részét - kívánságuknak megfelelő - pecséttel.

30 A kamarai tiszttartók a településekkel fenntartott kapcsolatában nem szorítkozhatott a szóbeliségre, hanem a fontosabb ügyekben pecséttel hitelesített bizonyságlevelet követelt tőlük. Azokat a településeket, amelyek nem rendelkeztek pecséttel, azzal őket a tiszttartók látták el.

31 így kapta többek között Nagybajom,

32 Bolhó, Edde, Fonó, Igal, Szakácsi és Tapsony is a legrégebben ismert pecsétjét

33 A tiszttartók - mai meglátásunk szerint - részben figyelembe vették a települések sajátságait, így, ha kissé sematikusak is az ábrázolások, a pecsétek mégis a helységek attribútumaivá válhattak.

34 A századfordulón Somogyban olyan társadalmi, gazdasági és vallási ellentétek, elégedetlenségek halmozódtak fel, amelyek előrevetítették a XVIII. század első évtizedének eseményeit. A somogyi falvak lakossága igen elégedetlen volt,*

5 és titokban már gyűléseket is tartott. A babócsai, a csurgói, a szigetvári várak császári őrségei ugyanakkor éberen figyeltek minden megmozdulásra, és az adószedőket erős csapatokkal védték.

36 A társadalmi, gazdasági ellentétek mellett felekezeti konfliktusok is jelen voltak Somogyban, elsősorban a veszprémi központhoz közelebb lévő észak-somogyi településeken. Generálta ezeket a polémiákat Kollonich Lipót 1701-ben a vármegyéhez küldött utasítása, mely szerint Somogyból ki kell űzni a protestánsokat. Ezt a rendelet természetesen nem hajtották végre, de a vármegye protestáns nemessége nem üdvözölte a valláspolitika ilyen jellegű irányelveit. A kialakult helyzeten a számtalan instancia, panaszos levél nem tudott változtatni, a Rákóczi szabadságharc eseményei voltak azok, amelyek végeredményben átalakulást hoztak. Ugyanakkor tény az is, hogy a felkelés eseményei évekkel tolták ki az újjáépítés, az újrakezdés esélyeit Somogyban. A Rákóczi szabadságharc eseményei Somogyban Károlyi Sándor csapatai 1704-ben jelentek meg Somogyban. Ettől kezdve változó sikerű harc folyt a küzdő felek között a megye birtoklásáért. A dél-dunántúli hadszíntéren kulcsmomentum volt, hogy sem 1704-ben (Pécs feldúlása után),

37 sem a későbbiekben nem sikerült a felkelőknek Szigetvár bevétele, és a vár mindvégig a császári katonák kezén maradt. Ez döntő fontosságú volt. Huyn kapitány - elméletileg - a csapataival a várból ellenőrizhette az egész régiót. Ez azonban nem jelentette azt, hogy ténylegesen kontroll alatt tartotta volna Somogy és Baranya déli részét. A várban szolgáló katonaság általában csak a vár védelmét tudta ellátni, a kapitány nem nélkülözhette katonáit, nem tudta különböző ügyekben kiküldeni őket. Fokozottan érvényes volt ez akkor, amikor a kurucok tartózkodtak a közelben. 1703-ban például arra panaszkodott Huyn, hogy 30 Solvmosi 1979. 277. p. 31 Uo!ll3. 32 Uo. 33 Gőzsy Zoltán: Somogy mégse településeinek címerei. Címerleírások és magyarázatok. In Somogyi Hírlap Millenniumi Almanach. Kaposvár, 2001. Igal esetében minden bizonnyal a lakók saját akaratából került a zászlót tartó páncélos kar a pecsétre, amely szimbólum arra utalt, hogy a települést 1686-ban hajdútelepülésnek minősítették. 34 Uo. 35 Elszegényedett parasztok egy csoportja már 1700-ban, majd 1704-ben is kifosztotta Sárközy János fiókharmineados nagybajomi házát. Solvmosi, 1979. 114. p. 36 Kanyar, 1986. 94. p. 37 Pécs tragédiáiról lásd! Meszlényi Antal: Az 1704. évi pécsi vérfürdő. In. Egyháztörténeti Lapok, 1942. 336-338. p.; legújabban: Bánkúti Imre: 1704: két hadsereg a Dél-Dunántúlon, két tragédia Pécsett. In. A pécsi egyházmegye a 17-18. században. Series História Dioecesis Quinqueecclesiensis I. Szerk. Fedeles Tamás - Varga Szabolcs. Pécs, 2005. (a továbbiakban: A pécsi egyházmegye a 17-18. században.) 33-51. p.