Somogy megye múltjából - Levéltári Évkönyv 38. (Kaposvár, 2007)

Gőzsy Zoltán: Adalékok Somogy vármegye világi és egyházi közigazgatásához a 17. század végén és a 18. század első harmadában

szállítások, az építkezések rengeteg munkát emésztettek fel. 1695 és 1699 között például Szigetvár megerősítéséhez a kaposvári kerület naponta 40 embert és hat szekeret adott.

21 1699 után értelemszerűen jelentősen csökkent a katonaság robotkövetelése, a kamara azonban az új helyzetben sem mondott le az immár feleslegessé vált robotról, hanem átváltoztatta pénzjáradékká. A kaposvári tiszttartó az 1701. évi összeírás szerint minden jobbágytól heti egy nap robotot, vagy helyette évente 8 forintot kapott.

22 Ez a 8 forintos adó rövidesen általánossá vált, mégpedig úgy, hogy ez nem jelentette automatikusan a robot megszűnését. A tiszttartó kisebb mennyiségben a továbbiakban is igényt tartott a munkajáradékra. A bécsi kormányzat ezeken felül elrendelte a kilenced beszedését is. A parancsot annak a Ernst Heher tiszttartónak kellett végrehajtania, aki két évvel azelőtt azzal az indoklással tiltotta meg Festetics Pálnak Nagybajomban a kilenced behajtását, hogy ez az adó a hódoltság idején nem volt szokásban. Bár a parasztok tiltakoztak a kilenced beszedése ellen, katonai segédlettel megtörtént a behajtás. Maga az adó, illetve a beszedésének módja egyaránt kiváltotta a parasztság és a birtokosok elégedetlenségét, amely a továbbiakban részben megakadályozta a kilenced-szedést a megyében.

23 Tehát a parasztság egyrészt pénzzel adózott, másrészt élelmezte a hadsereget, és kaszárnyák hiányában ősztől tavaszig szállást adott a katonáknak. A beszállásolt katona ilyenkor egy fedél alatt, sőt egy szobában lakott a jobbággyal, aki nemcsak fekvőhelyet, fűtést, világítást biztosított a számára, hanem megfőzte a katona által hozott húst, melyhez neki kellett a levest, a főzeléket adnia. A jobbágy mindezért jelképes összeget kapott, cserében viszont el kellett viselnie az együttélés minden nehézségét. Mivel a katonák nemcsak különböző házakban, hanem különböző településeken is éltek, fellazult közöttük a közvetlen kapcsolat, és a közvetlen ellenőrzés is. Nem csoda, hogy a parasztság, és az ekkor még Zalában működő megyei hatóság is a katonatartástól tartott a leginkább.

24 Somogy is — az országos gyakorlatnak megfelelően — csökkenteni próbálta ezt a terhet. Ennek egyetlen szóba jöhető módja a megvesztegetés volt. Anyagi ráhatással, ajándékokkal igyekeztek a csapatok parancsnokait és szállásmestereit meggyőzni, hog)

7 könnyítsenek helyzetükön.

25 Az óriási adóteher az adózás rendszerének megváltozásával járt együtt. Az országra kirótt adót a nádor az egyes megyék között portaszámaik arányában osztotta szét. Somogy megye 1702-ben mintegy 100 porta után adózott.

2(

' Az országos adóból a megyére eső rész szétosztása, felbontása az egyes településekre, jobbágyháztartásokra már a megye hatóságának a feladata volt. Az adó nagysága a XVH-XVIII. század fordulóján arra ösztönözte a megyéket, hog)' a háztartásfőkön túl a felnőtt családtagokat, az állatállományt, sőt a termést is az adózás körébe vonják. Ezt a célt szolgálta az új adórendszer, a dikarendszer bevezetése, amely az adózók családi és vagyoni helyzetének figyelembevételével egyúttal az adóteher méltányosabb elosztását is lehetővé tette.

27 A kamarai kormányzás tehát igen negatívan érintette Somogy megyét. A megye nemesei is egyre terhesebbnek érezték, az idő múlásával pedig szorgalmazni kezdték a kamarai igazgatás felszámolását, amely korlátozta törekvéseiket (egyrészt határt szabott a bevételeiknek,

28 másrészt megsokszorozta a jobbágyok adóterheit). A bécsi kormányzat viszont a földesúri törekvések korlátozásáról, a kamarai igazgatásról csak abban az esetben volt hajlandó lemondani, ha a földesurak megfizették birtokaik után a 10%-os fegyverváltságot.

29 A somogyi földesurak általános fizetésképtelensége miatt a bécsi Udvari Kamara tárgyalásokat kezdett a fegyverjog megváltásáról. Ennek eredményeképpen 1702 21 MOL. E. 285. Varia et reponenda. 6. 12. p. 22 Solymosi, 1979, 109. p.; MOL. E. 156. Urbaria et Conscriptiones. Fasc. 29. No. 43. 23 Solymosi 1979. 109. p. 24 Gőzsy Zoltán: Nagyatád története 1690-1823. In Nagyatád monográfiája. Szerk. Bősze Sándor. Nagyatád, 2001. Polgm. Hiv. (a továbbiakban: Nagyatád monográfiája.) 115. p. 25 Taubert Ernő: A katonaság elszállásolása és ellátása Somogyvármegyében a XVIII. század első felében, Pécs, 1928. 26 Holub József: Az újjáépítés megindulása Tolna megyében a török kiűzése után 1686-1730-ig. Tanulmányok Tolna megye Történetéből 5. (a továbbiakban: Holub, 1974.) Szekszárd, 1974. 84. p.; Solymosi, 1979. 111. p. 27 Solymosi 1979. 111. p. 28 A kamara álláspontja az volt, hogy a jobbágy ne adjon többet a földesúrnak, mint amennyit a hódoltság alatt fizetett. Ezért összeírásban rögzítette, mennyit fizettek a jobbágyok a hódoltság utolsó szakaszában. 29 Mezősi Károly: A fegyverjog (jus armorum) megváltása a töröktől visszafoglalt területeken. In. Századok, 76 (1942). 186-187. p.