Somogy megye múltjából - Levéltári Évkönyv 38. (Kaposvár, 2007)
Nübl János: Somogy vármegye helyzete az első világháború előtt, a statisztikák tükrében
A 19. század második felében a somogyi kis- és töqoebirtokosok előtt - mint lehetséges gazdálkodási forma - három „szakosodási" út állt: a gabonatermesztés, a szőlőtermesztés és az állattenyésztés. Mivel kalászosból kis területen nem lehetett jelentős felesleget termelni, a szőlőt pedig az 1880-as évektől szőlőtetű (filoxéra) pusztította, a vármegye parasztbirtokosai az 1890-es évektől - a tartósnak tűnő állatárra és a tej iránt megnövekedett keresletre alapozva - állattenyésztésük fellendítésén és oly irányú korszerűsítésén fáradoztak, „amely megfért a parasztgazdaság keretei és lehetőségei között. " 94 A földesúri és paraszti földterületek következetes szétválasztása után a parasztgazdák - kellő nagyságú legelőterület híján - fel kellett, hogy hagyjanak a rideg állattartással, s szarvasmarha-tenyésztés terén át kellett térniük az istállózásra. A szarvasmarhák száma dinamikusan növekedett: 1895 és 1911 között 34%-kal nőtt az állatlétszám. (Ezen időszakban a Dunántúlon 19%-os, az ország egészén pedig 12%-os gyarapodás volt megfigyelhető.) A tartási mód átalakulását fajtaváltás is követte. Az 1911. évi állatszámlálás idején Somogy vármegye szarvasmarha-állományának már csak 17,3%-a került ki a magyar fajták sorából. A régi fajtájú jószágok döntő többségét (82,7%-át) a nagy- és középbirtokok mint igásökröt tartották. Az új, színes, nyugati fajták (simmentali, pinzgaui) és a segítségükkel kitenyésztett magyarországi vöröstarka tájfajták (bonyhádi, vasi, mosoni, soproni) a vármegyei állomány 82,7%-át alkották. A régi magyar fajtáknál jobban tejelő, gyorsabban hízó, de kevésbé igázható színes marhák háromnegyedét a 100 holdon aluli gazdaságok nevelték. Alsók, Csurgósarkad, Igal, Tab, Nagyberki, Gölle, Somogyszil, Somogyjád, Gyékényes községek kisgazdái elsőrangú szarvasmarha-tenyésztőkként voltak számon tartva. A nagyobb gazdaságok közül a pamuki Gaál-birtok, a toponári Festetics-, a kéthelyi Hunyady-, a hetesi Somssich-, a németladi Hoyos-, valamint a somogysárdi Somssich-uradalom rendelkezett kiváló tenyészettel. 95 A somogyi hízott marha java Ausztriában és Németországban kelt el. A vármegyei tehéntej legfeljebb Budapestig jutott. Néhány, a vasúti fővonalak mellett fekvő nagybirtok tehenészete ugyanis naponta Budapestre szállított, ám a somogyi tehéntej legnagyobb része Kaposvár, a járásszékhelyek és (főleg nyaranta) a Balaton-parti fürdőtelepek piacain kelt el, valamint tej szövetkezeteknél nyert elhelyezést. 1913-ban 21 somogyi településen volt ilyen, a tej és tejtermékek értékesítésére létrehozott társulás. A kis tejtermelők szövetkezései rendszerint csak a friss tej összegyűjtésére és elszállítására jöttek létre, ám néhány községben (például a Csurgó melletti Alsókon és Balatonbogláron) a tejszövetkezet vajgyártással is foglalkozott. 96 Somogyban az állattenyésztés ágazatai közül a lótenyésztésnek volt a legkomolyabb hagyománya. 1895 és 1911 között kereken 10 000 lóval (17%-kal) gyarapodott a „vármegye ménese". (Az ország és a Dunántúl lóállománva egyaránt 6-6%-kal növekedett a fenti időszakban.) E „ménes" több mint 80%-a kis- és törpegazdaságokban nevelődött. Különösen a kapospulai, attalai, nagyberki és somogyaszalói kisgazdák lovai örvendtek a vármegyehatáron túl is jó hírnévnek. Az első világháború előtt a somogyi parasztgazdaságokba a mezőgazdasági munkákhoz jobban megfelelő nehéz lovak 97 tartása került előtérbe, s valószínűsíthető, hogy a hidegvérű lovak száma az uradalmakban is megnövekedett. A lóállomány átalakulásának arányairól azonban nem rendelkezünk adatokkal. (Az igázható nehéz munkalovak illetve a könnyű hátas- és kocsilovak vármegyei megoszlásáról 1935-ben készült először statisztika.) 98 Egy gondolat erejéig vissza kell utalnunk a szarvasmarha-állomány megoszlásához. Az első világháború előtt csak néhány szántógép zakatolt a somogyi szántóföldeken, a vármegye termőterületeinek 94 Király István: Somogy' megye uradalmainak fejlettsége az első világháború előtt. Somogy megye múltjából ( Levéltári évkönyv 15.). Szerk. Kanyar József Kaposvár, 1984, SML. (A továbbiakban: Király, 1984) 228. p. 95 Csánki. 314. p. 96 T. Mérey Klára: A gazdasági és társadalmi viszonyok fejlődése Somogy megyében a dualizmus korában. In Suri Károly: A munkásmozgalom kialakulása és fejlődése Somogy megyében 1870 - 1918. Kaposvár, 1973, MSZMP Sm. Biz. Okt. Ig. (a továbbiakban: T. Mérey, 1973) 89. p. 97 A lófajták vérmérséklet (temperamentum), illetve testtömeg alapján két nagy 7 csoportra oszthatók: az élénk, gyors, vékony csontú, könnyű testű lovat melegvérűnek, a nyugodtabb, lassúbb mozgású, erőteljesebb csontozató, nagyobb testtömegű lovat pedig hidegvéríínek nevezik. 98 Király István: A Somogy megyei lótenyésztés. In Somogy megye múltjából (Levéltári évkönyv 13.). Szerk. Kanyar József Kaposvár, 1982, SML. 225 -'232. p.
