Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 37. (Kaposvár, 2006)

Lagzi István: A lengyelek Magyarországról való evakuálásának utolsó szakasza. Az „EWA-B" akciók 1940 őszétől 1941 őszéig

Az ún. „zöld határon" és más úton-módon, érvényes úti okmányok nélkül, a magyar határőrizeti szervek megkerülésével Magyarországot elhagyó lengyelekkel kapcsolatban Pásztóy a katonai hatóságok felelősségét hangsúlyozta. Pásztóy szerint a Külügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium illetékesei előtt nyílt titok volt az, hogy „...az itt tartózkodó lengyel menekültek a szökést Jugoszlávia felé sűrűn megkísérlik. Ezeket a szökéseket azonban a lengyel menekültek nem azokon a vasúti, illetve a távolsági forgalomba bekapcsolt határállomásokon kísérelték meg, ahol az utas ellenőrző szolgálatot nem a m. kir. rendőrség látja el, hanem [...] a magyar-jugoszláv országhatárnak olyan pontját, [választják] amelyet a m. kir. határvadász-alakulatok nyilvánvaló létszámhiányaifolytán kellőképpen szemmel tartani nem lehetett. Bár a lengyel menekültek szökését, a határvadász-alakulatok létszámának tetemes szaporításával is legfeljebb csökkenteni, de teljesen megszüntetni azonban nem [lehet], felmerülhet a kérdése annak, nem volna-e célszerű a déli országhatárnak fokozottabb ellenőrzéséről gondoskodni. Ezt a kérdést azonban, minthogy a határvadász-alakulat létszámviszonyairól van adott esetben szó, kizárólag a Honvédelmi Miniszter úr hivatott eldönteni. Meg vagyok egyébként győződve arról, hogy abban az esetben, ha a lengyel menekültek körében köztudomásúvá válik az a tény, hogy a jugoszláv hatóságok átszökött honfitársaikat ide visszaküldik, és a szökés miatt ezenfelül a megszököttek itt szigorú büntetésben részesülnének, a szökési hajlandóság a határőrizetes szervek létszámának emelése nélkül is lényegesen csökkenne."

154 A honvédségi szervek (különösen a Vkf. 2.D.), csendőrség, továbbá a Külügyminisztérium nyomására a Belügyminisztérium IX. osztálya 1941. április l-jével megszüntette az oly sok bírálatot kapott (lengyel szempontból stratégiai jelentőségű) nagykanizsai polgári internálótábort. A tábori lajstromban szereplő személyeket különböző helységekben már működő táborokba helyezték át. A polgári táborokba való szökésekkel kapcsolatos problémák 1941 tavaszán elérhették a Belügyminisztérium tűrési határát, mert rövid időn belül két körlevél (március 29. és április 21.) kiadására került sor. Mindkettőben felszólították a polgári menekülttábor parancsnokait, hogy „...a katonai táborokból megszökött internált lengyel katonáknak [...] felvételét, elrejtését a rendelkezésre álló minden eszközzel akadályozzák meg, [és] az illetőt a legközelebbi katonai állomásparancsnokságnak adják át."

155 Az előbb említett belügyminiszteri körlevélben foglaltakat számos esetben nem tartották be. Romániából jugoszláv területen keresztül 1941. április 24-én Keszthelyre érkezett három katona ügye is erre utal. A jelentkezéskor felvett jegyzőkönyv szerint a menekültek a romániai krajovai lengyel polgári internálótáborból megszökve 1940. április 22-én Gyékényes térségben lépték át a jugoszláv-magyar határt. A Gyékényes-Keszthely távolságot gyalog tették 154 Uo. 155 ZML 1941-2-502-1200-666 (825/men.-1941). BM. Valamennyi lengyel polgári menekülttábor parancsnokságának. Székhelyükön. 1941. március 29. Lásd még! HL HM. 1941-21-21-4388-22.135. A váci lengyel katonai táborból megállapították, hogy a szökések nem külföldre, hanem minden valószínűség szerint a legközelebbi lengyel polgári táborba irányultak. Ez országos vonatkozásban is érvényes volt. Ezt igazolják a Bregenc-majori lengyel katonai legénységi internálótábor adatai is. HL HM. 1941-21-21-4387-7931. Az 1941. március 29-ei BM rendelet végrehajtása azonban nem volt egyszerű feladat, mert minden szökés egy-egy emberi sors kivizsgálását jelentette. Ezeket a jelentős adminisztratív többletmunkát jelentő vizsgálatokat a menekültügy adminisztrációja azonban szinte maradéktalanul elvégezte. Michal Pikul lengyel gyalogos például 1941. február 3-án a sárvári lengyel katonai táborból megszökött. Az ilyenkor szokásos vizsgálatot elvégezték, majd azok eredményeképpen megállapították, hogy a gyalogos „minden valószínűség szerint Budapest, Szervita tér 10. sz. alatt tartózkodó feleségéhez vette útját, akivel együtt múlt év [1940.] november havában Németországból szökött át a magyar határon." Lásd! HL HM. 1941-21-21-4388-14.871. A szombathelyi III. hadtestparancsnokság (Weinmann tábornok) jelentése a HM. 21. Osztályának. 1941. márc. 3.; A Pikul-ügyben több irat keletkezett. Baló ezredes és Weinmann tábornok információ cseréjére lásd! HL HM. 1941-21-21-4388-(ll.000/555.-ein. sz. III.L. 1941). Pikul Michal lengyel internált gyalogosra vonatkozó jelentés visszaterjesztése. 1941. márc. 17.; Baló ezredes hivatala elmerült a részletekben. Pikul gyalogos ügyében többször is megállapították azt, hogy a határt nem a lengyel hadsereg kötelékében lépte át, ennek ellenére, mert egyenruhát viselt - értelemszerűen - katonai internálótáborba került. Ugye hosszadalmassá vált (HM. hadtestparancsnokság, táborparancsnokság), de mintaértékű. Az iratokból kiderült, hogy Pikul valóban nem katonai személy, ám arra vonatkozólag, hogy miért lett katonai internált, nem találtak magyarázatot. evezett 25 éves, így - bár ha igazolt is, hogy a határt nem a lengyel hadsereg kötelékében lépte át tisztázatlan, hogy miért és hogyan került katonai táborba. Ha a német-lengyel háború kitörésekor nem volt mozgósítva, mivel és kikkel tudja ezt igazolni? A II. hdt. útján felderítendő volna. Amennyiben ez az igazolás eredménytelen lenne, a feleségét kellene katonai ellátásba venni, és férjével együtt a püski [lengyel katonai] tábor állományába áthelyezni, mert így feleségétől különválasztva - emberi szempontból - érthető, ha megszökik. Ezáltal [a] további szökési kísérleteknek is elejét lehet venni." Vö. HL HM. 1941-21-21-4388-25.498. Szigorúan bizalmas! (825/men.-1941.)