Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 34-35. (Kaposvár, 2004)

G. Jáger Márta: Az országgyűlési népképviselet kezdetei Somogy vármegyében (1848-1849)

A választás kimenetele azonban nem volt kétséges, „fivérem általános többséggel megvá­lasztatván " — írja Antal az önéletrajzában. Noszlopy Gáspár megválasztása után beszédet mon­dott: „Polgártársaim! Ezen szép bizalmatok általi megtiszteltetésben boldognak érzem magamat.. .megvetve a honügy s az én elleneimnek csáb Ígéretei, többre becsülétek a szent ügyet az ármánynál, s tiszta lelkiismeret meggyőződését a gazdagok kincseinél. Illy pillanatban okom van édesen emlékezni értetek tett küzdelmeim sikerére, s nyugodtan nézni szülőföldem, megyéje jövője elejbe, mely gyáván nem eshetik el, mint olly föld, melynek téréit hazaszerető, s erényes polgárok lakják. - Fogadjátok köszönetemet és erős eskümet (úját feltárta), miszerint bizalma­tokra jövőre is méltó lenni éltem legszebb feladata leend. S azt egyedül az emberiség, s hazám milliói, boldogsága nemes céljának szentelendem. (kitörő tetszés) Jól tudom, hogy nehéz pályámnak azon szirtekkel kell küzdenie, mellyeket elébe akadá­lyul a hazaellenes irányú hatalmasok igyekeznek gördítni, de melly népszerűségemen, elveim tisztaságán mindannyiszor megtörni fog - azon urakra célozok itt, kiknek néhányai éppen most pillantanak le, bár megszégyenülve gőgösen reánk, ama palota ablakából (reájuk mutat) - de már dugdossák vissza fejeiket bosszúság érzetével, mellyet én nevetek - pírjával a szégyennek búj­nak vissza odvaikba, mert aljas fegyverök kettétört, ármányuk meghiúsult, (rendkívüli hatás). Régóta tudom, hogy én, ki alsó pályáról vállalkozó szellememnél fogva, nem vállaikon jutottam fiatal létemre jelen szép állomásomra, szálka vagyok szemeikben - erre én büszke va­gyok, épp azért, minthogy állásomat nem nagyúri kegyvadászás, sem nem gazdagságnak, szüle­tésnek, sem ajánlataiknak nem köszönöm, egyedül magam vívtam ki, polgári tetteim által ma­gamnak. Szálka vagyok szemeikben, mert olly terjedelmes birtokkal, mint ők, megáldva nem vagyok, s hozzájuk képest állítólag szegény vagyok - ám de csalódnak, én gazdagabb vagyok mindnyájuknál, mert népszerűségemet és hazafi babéraimat nem cserélném fel minden kincseik­kel, hírnevemet címereikkel, elveimet előítéleteik s gőgjeikkel. Lenéznek engem, mint szolgabí­róból lett kormánybiztost - mulassák magukat! - én őket nevetem, s balgaságaikat megvetem. Azon hírekre vonatkozóan, melly követi állásomnál fogva tőletek távollétem aggodalmát illeti: ki kell nyilatkoztatnom, hogy mint eddig, úgy ezentúl a megye vészeiben veletek osztozni, köztetek maradni akarok, - ha pedig távollétem hon dolgai miatt igénybe vetetnék, testvérbá­tyám, ki eddig is mindenben velem közreműködött megyénk boldogításában, köztetek s véletek leend - hívebb kezekbe közigazgatás gyeplőjét nem tehetném. Bezárom szavaimat azon óhajtással: adja ég! hogy e haza vívja ki valódi szabadságát! s e megye, mint annak egyik legdrágább köve, s ti...békén boldogul éljetek!" 76 Noszlopy Gáspár beszédében nemcsak köszönetét fejezte ki választóinak, hanem válaszolt azokra a rágalmakra és kételyekre is, melyeket az ellentábor terjesztett vele kapcsolatban. Ez­után Jakab István honvédszázados szónoklata következett, majd „a népből egy aggastyán - me­gyei esküdt, jádi lakos emelt szót, melynek értelmes s történeti ismeretű beszéde mindnyájunkat meglepett, s mint illyet feljegyezni méltónak találom" -folytatta az események leírását Noszlopy Antal. 77 Ezt követően „a gyűlés örömnyilatkozatok s népdalok harsogása közt szétoszlott. " A választásról jegyzőkönyv is készült, melyet Nagy Lajos elnök és Baboltsay Pál kiküldött jegyző, a választás vezérletére kinevezett bizottság tagjai írtak alá. A jegyzőkönyv szerint minden a legnagyobb rendben, a törvény előírásainak megfelelően történt, ahogy erre már a bevezető­ben is felhívták a figyelmet: „ 1849. évi június 20-án, mint Somogy megyei Lengyeltóti kerület­ben a követválasztásra kitűzött s hivatalosan is köröztetett határnapon Lengyeltótiban az alul írt törvényes küldöttség megjelenvén: a szépszámú választópolgárok üdvözlésével az ülés megnyi­tása után felszólította az elnök a választó polgárokat, hogy a lengyeltóti megürült követi szék betöltésére alkalmas egyént ajánljanak. " 78 76 Uo. 77 Uo. 78 SML Közig. Bizottm. iratai 1849: 199.

Next

/
Thumbnails
Contents