Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 34-35. (Kaposvár, 2004)
Vonyó Anita: „Mint az őrült, ki letépte láncát..." A Kapos-folyó utolsó nagy tavaszi árvize és annak hatásai Kaposváron 1947-ben
„MINT AZ ŐRÜLT, KI LETÉPTE LÁNCÁT..." A KAPOS-FOLYÓ UTOLSÓ NAGY TAVASZI ÁRVIZE ÉS ANNAK HATÁSAI KAPOSVÁRON 1947-BEN VONYÓ ANITA A Dél-Dunántúl egyik legjelentősebb felszíni vize - a Kaposvárt nagyjából kelet-nyugati irányban kettészelő Kapós - szelíd, kiegyensúlyozott, ártalmatlannak tűnő vízfolyásnak számít napjainkban. Ki hinné, hogy a város alacsonyabban fekvő részeit még közel fél évszázada is gyakorta és meglepetésszerűen pusztította el árvizeivel, ami éghajlati tényezőinket tekintve egyáltalán nem szokatlan jelenség. A Kapós - a megfelelő védművekkel el nem látott folyókhoz hasonlóan - súlyos károkat okozott a környezetében megtalálható létesítményekben, nem kímélve természetesen az emberi életeket sem. A Kapósról már Bél Mátyás megemlékezett, aki lomha és tószerű képződményként jellemezte.' A veszélytelennek látszó folyó azonban szakirodalmi leírások szerint számtalanszor árasztotta el környezetét. Különösen katasztrofális volt az 1776-os év vízszint emelkedése. Ekkor szűk medréből kilépve nagy területen termőföldeket és lakott területeket öntött el a folyó. További esztendőkről is tudunk, amikor a Kapós által véghezvitt pusztítás rendkívül erőteljes volt: 1850, 1912, 1922, 1933, 1936, 1938, 1939, 1940. 2 Egy részük a tavaszi hóolvadás miatt hirtelen felgyülemlett vízmennyiség következménye volt, míg másokat a májusi, kora nyári csapadékmaximum okozott. Néhány esetben azonban egy-egy rendkívüli felhőszakadás is elég volt ahhoz, hogy a Kapós kilépjen medréből. 1939-ben - Ladócsy említése szerint - a hirtelen lezúduló víztömeg szénaboglyákat sodort magával. Ekkor a városra ömlött a Kapós környéki halastavak halállománya is, illetve a nagy mennyiségű eső elmosta a Kaposvár Barcs között húzódó vasúti töltést. Jelen tanulmányunkban az 1954-ben megkezdett végleges szabályozási munkálatok előtti utolsó nagy, a 20. század egyik „legemlékezetesebb" természeti katasztrófájával foglalkozunk. Az 1947-es áradás sokkal nagyobb károkat okozott az emberi létesítményekben, mint a század folyamán bármikor is. A források tükrében talán azt is kijelenthetjük, hogy minél inkább előre haladunk az időben, minél több feljegyzés készült egy-egy év áradásáról, annál nagyobbnak tűntek a pusztítás nyomai. A károk nagysága az emberi létesítmények számának növekedésével fokozódott. A Kapós és környékének természeti viszonyai Ahhoz, hogy megértsük a pusztító áradások többszöri kialakulásának okait, meg kell ismernünk a vízfolyásnak és környezetének természeti viszonyait. A Kapós forrása Kaposvártól mintegy 20 km-re nyugatra, a Zselic dombjainak északnyugati tövében, Kiskorpád és Pörös-puszta között található. Ill km megtétele után Tolnanémedinél torkollik a Sió-csatornába. Vízgyűjtő területe 3241 km 2 , amely nagyobb részben Tolna, kisebb részben Somogy és Baranya megyék területén helyezkedik el. 3 A vízválasztók általában nem élesen elhatárolható felszíni képződményeken húzódnak, így pontos elhatárolásuk nehézkes. A Kapós vízgyűjtő területét északon és északnyugaton a Balaton, keleten és északkeleten a Sió1 SML Bél Mátyás: Notitia Comitatus Simighiensis 9-10. p. (Kézirat) 2 Ladócsy Károly: Kaposvár földrajza. Bp., szerzői kiadás, 1942. (továbbiakban: Ladócsy) 25-27. p. 3 A Dunántúli-dombság (Dél-Dunántúl). Szerk. Ádám László, Marosi Sándor, Szilárd Jenő. Bp., 1981. Akadémiai K., 176. p.
