Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 33. (Kaposvár, 2002)

Gárdonyi Máté: Mindszenty József somogyi plébánia-alapításai

irányult, ahol a korábbi protestáns többség mellett jelentős számú, lelkipásztorilag elhanyagolt katolikus kisebbség alakult ki. így bátran mondhatjuk, hogy Mindszenty József mind abban, hogy a plébánia-hálózat korszerűsítését elsődlegesnek tekintette, mind abban, hogy ezt protestánsellenes éllel tette, barokk-kori példaképe követőjének bizonyult. Alátámasztja ezt az a jegyzőkönyv is, amely székfoglalása után nem sokkal a püspöki palotában tartott esperesi közgyűlésről készült. A főpásztor a bérmálások előkészítésével kapcsolatban kijelentette, hogy „itt-ott a vegyes filiálisokat is meg óhajtja látogatni, hogy az öntudatban kisebbségben lévő katolikus hívek lássák, hogy törődnek velük"} Ugyanez a szándék domborodik ki azokban a rövid feljegyzésekben, melyeket Mindszenty maga készített, mérlegelve az alapítások szükségességét és lehetőségeit. Itt az önállósítandó települések mátertól való távolsága, a hívek száma, a szentmisével való addigi ellátottság és az anyagi adottságok mellett hangsúlyosan szerepel a katolikusok hitehagyásának, a vegyesházasságoknak a veszélye. Somogybükkösdről és leendő 5 filiájáról azt olvassuk, hogy ott 1519 katolikus él 2345 evangélikus között „állandó veszélyben". Hedrehelyről azt jegyezte fel Mindszenty, hogy „a 'katolikus szegénység többség (ugyan), de erőben, öntudatban nulla".

9 A püspökségre beérkezett jelentésekből kiviláglik, hogy a lelkipásztorok többnyire azonosultak a plébánia-alapítások rekatolizációs céljával. A nagyatádi ferences házfőnök Ötvöskónyival kapcsolatban ezt írta: „Erősen hiszem, hogy a helybenlakás által a mindig csökkenő számú protestantizmus által lakott községben a katolikus hit virágzásnak fog indulni'.

10 A kinevezendő bábonymegyeri lelkésztől a tabi plébános azt várta el, hogy meglegyen benne az „apostoli lelkület, ily protestáns helyre szükséges prudencia, alkalmazkodó készség, de mégis a hitünkben való kitartás"}

1 Mindszentyt lelkipásztori terveinek megfogalmazásában nyilván befolyásolták a korabeli világegyházi elvárások. A Szentszék ugyanis kifejezetten ösztönözte az újonnan kinevezett megyéspüspököket a pasztoráció korszerűsítésére, az ad limina látogatások alkalmával pedig pozitívumként értékelték új lelkipásztori egységek szervezését, új templomok építését. A magyar püspököknek már csak azért is könnyű volt ezzel a céllal azonosulni, mert a két világháború között a szemináriumok nagy létszámú papi évfolyamokat bocsátottak ki. Mindszenty kortársának, Shvoy Lajos székesfehérvári püspöknek (1927-68) a memoárja érdekes adalékkal szolgál arról, hogy a plébánia-alapítások és templomépítések mennyire megfeleltek a legfelsőbb elvárásoknak. Az emlékiratban igen életszerű, gyakran anekdotikus beszámolókat találunk a püspök plébániaszervező tevékenységéről, amelyekből az is kiderül, hogy ő ezt tekintette szolgálata súlyponti részének. Ezt az opciót Shvoy azzal indokolja, hogy amikor püspökké szentelése után nem sokkal, 1927-ben Rómába látogatott, XI. Piusz pápa a magánkihallgatáson így fordult hozzá: ,ljátogasd azokat a helyeket, ahol nincs templom és pap. Megfogod látni, milyen óriási hatással lesz ezeken a helyeken látogatásod'}

2 Az új lelkipásztori állások szervezésének első lépéseként Mindszenty püspök személyesen tájékozódott a helyi igényekről és lehetőségekről. Erre a legjobb alkalmat a szokásos tavaszi és őszi bérmakörutak kínálták. Amint Mindszenty elődjének, Rott Nándor püspöknek (1917-39) a feljegyzéseiből tudjuk, a bérmálás, az azt megelőző főesperesi hivatalvizsgálat, a püspök hosszabb tartózkodása (többnyire már előző nap megérkezett), a találkozások az egyházközség, az iskola vezetőivel és a helyi elittel lehetővé tették a szélesebb körű főpásztori 8 VÉL 2660/1944. (dátum nélkül) 9 VÉL 10134/1944 (nov. 15.) 10 VÉL 5130/1944. (okt. 26.) 11 VÉL 5130/1944. (okt. 29.) 12 Shvoy Lajos: Önéletrajz. Szerk. Mózessy Gergely (Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 1.) Székesfehérvár, Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár, 2002. 48. 54-71.p.