Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 32. (Kaposvár, 2001)
Szabó Bálint: A szovjet-jugoszláv viszály következményei egy funkcionáriusi értekezlet tükrében
a kérdésünkre, hogy féltek-e az UDBA embereitől, Huszár a következő választ adta: „Az avasoktól jobban féltünk". A „zöld" ávósoktól, a határőröktől már kevésbé félt a lakosság. A tisztek az állomáshely közelében laktak. Szabadon érintkeztek a falubeliekkel. A vezető tanár szerint a tisztekkel gyakran baráti volt a környékbeli civilek viszonya. A legénységi állományról ez nem mondható el, mivel csak szolgálati idejüket töltötték a határvidéken. Időközönként cserélődött az állomány, rendszerint az ország távoli vidékeiről kerültek oda az újoncok. A határőrség tényleges feladatairól és tevékenységéről azonban tiszt és közlegény, barát és idegen egyaránt hallgatott. Az 1951-ben elkezdődött erődítési munkálatok céljáról is csak a rádióból értesülhettek Huszár Dezső földijei. A pedagógus szerint - más helyszínek jelentős létesítményei mellett - Berzence és Nagyatád között földalatti tanktárolók, silók épültek. A Magyar Rádió az imperialista fenyegetésre adott védelmi jellegű válaszként magyarázta a munkálatokat. A helyszínen azonban nem lehetett megtudni semmit. Gyakoriak voltak viszont a magyar és szovjet csapatmozgások, melyeket a lakosság is észlelt. A viszály elmúltával aztán gyerekek játszóhelyévé váltak az elhagyott objektumok, bárki körülnézhetett bennük. A személyes visszaemlékezésnél átfogóbb képet nyújthat a határon történtekről a határőrség dokumentumainak feldolgozása. Fórizs Sándor tanulmánya alapjául korabeli jelentések, parancsok és jegyzőkönyvek szolgáltak. 67 Az általa feldolgozott források alapján egy rendkívüli, valóban válságos időszak képe bontakozik ki. A jugoszláv államhatár őrzése 1951-52-ben rendkívüli állapotra jellemző körülmények között folyt, annak hivatalos kihirdetése nélkül. Mindezt a következő tények szemléltetik: Határsáv és határövezet lett kijelölve. Védelmi műszaki berendezések kiépítése folyt. A hivatalos határőrizeti okmányok, parancsok a jugoszláv felet „ellenségként" nevezték meg. Nem működött olyan mechanizmus, amely a bekövetkezett határeseményeket a két fél bevonásával, békésen rendezhette. A határőrségnek nem volt kapcsolata a túloldali határőrizeti és rendőri szervekkel. A mai értelemben véve gyakorlatilag nem volt határforgalom. A határ őrizete a magyar és jugoszláv határőrség részéről teljes egészében katonai szervezetben, módszerekkel és eszközökkel folyt. Magyar részről a tulajdonképpeni határőrizetet megerősített, több fős járőrök látták el, puskával, géppisztollyal, esetenként golyószóróval felszerelve. A fontosabb szolgálati helyeken, a magasfigyelők lábánál, a földutak, töltések mellett kiépített tüzelőállások voltak. A határral párhuzamosan, a határvonaltól 10-50 méterre műszaki zár húzódott, amely drótakadályok közé telepített gyalogsági taposóaknás, később botlódrótos, illetve vegyes aknamezőből állt. A műszaki zár belső oldalán nyomsáv volt, amelyet éjjel-nappal rendszeresen ellenőriztek. Mivel a határvonal nem egyenesen haladt a terepen, az aknamező a kisebb kiugrásokat elvágta az ország belsejétől. Ezek voltak az úgynevezett „kizárt" területek, ahova saját járőreink sem tudtak belépni. A feszült viszony ellenére a fegyverhasználatot rendkívül szabadon szabályozták. Az ezzel kapcsolatos korabeli logika a maival ellentétes volt. Pattanásig feszült 67 Fórizs Sándor: Határesemények a magyar-jugoszláv államhatáron 1951-52-ben. Új Honvédségi Szemle, 1993. 12. sz. 22. p.
