Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 32. (Kaposvár, 2001)

Szabó Bálint: A szovjet-jugoszláv viszály következményei egy funkcionáriusi értekezlet tükrében

mire azt mondják, hogy minek nekik a könyv, a brossára. Valóban a délszláv határszélen a Náse Novine, a délszláv brossura, könyv, politikai füzet, stb. kevés. Lakácsának 97%-a délszláv, s a tanácsházon, sem a faluban nincs egy délszláv felirat az utcán, röplap, plakát is alig akad. "

54 Ács ezúttal tévedésnek minősítette azt, amit néhány gondolattal korábban nacionalista elhajlásnak nevezett. Érdekes még az is, hogy a „délszláv" kifejezés helyett a horvátot is használta Ács. Ez a kettősség is kifejezi, hogy a megyei pártbizottság politikája az országos pártvezetésének a helyi lenyomata volt. A somogyi délszlávok elsöprő többsége horvát volt. Országos szinten - a magyarországi szerbeket is figyelembe véve - délszlávokról beszéltek. A megyei pártvezetés formailag is igazodni kívánt az országoshoz. A .jugoszláv" szó tükörfordítása is kézenfekvő lehetett, alsó és felső szinten egyaránt. A szomszédos ellenséges államot Jugoszláviának hívták, és az ottani államalkotó tényezők hazai képviselői képezték a nemzeti kisebbségeket. Az a tény, hogy a megye területén élő „délszlávok" ténylegesen horvátok, némileg „torzított" a hivatalos paneleken. Az ideológiai szempontok és a szocialista állam presztizse mellett gazdasági megfontolások is szerepet játszottak a megyei pártbizottság nagylelkűségében. Úgy vélték, hogy nemzeti azonosságuk elismerésével a nem magyar dolgozók lelkesebben teljesítik majd a követelményeket. Ennek alátámasztására Ács egy tanmesével szolgált: „A tanácsnak ügyelni kell arra, hogy minden délszláv községben igenis legyenek délszláv feliratok. A tanácsszékházban mindenki tárgyalhassa meg ügyeit horvátul is. A tanácsülések például a 97%-os Lakácsán, vagy Potonyban horvát nyelven folyjanak. (Pl. a kukorica begyűjtésénél magyarul folyt a tanácskozás, és a hangulat nem volt valami emelkedett. Valaki felszólalt horvátul és beszédet intézett a megjelentekhez. A hangulat lelkes lett, és komoly felajánlások voltak). "

ss A délszláv dolgozókat nem volt elegendő kedvezményekben részesíteni, a párt iránti hálát is tudatosítani kellett bennük: „Az iskolákért, a kultúrcsoportokért már örülnek a délszláv dolgozók. Itt kell kiindulni és ezeket kell szélesíteni, és ezeken meg kell magyarázni a délszláv dolgozóknak Pártunk marxista-leninista nemzetiségi politikáját. "

56 A cél elérése érdekében „különösen fontos, hogy a pártmunkások szakítsanak az önelégültséggel, ami abban nyilvánul meg, hogy hiszen »ők sem akarnak horvátok lenni, ők is megmondják, hogy magyarok«. Ez uralkodó nézet a tanácsokban. A tanácsi funkcionáriusokban ez a nézet kétségtelenül a nacionalizmusnak egyik forrásából táplálkozik. "

51 Minden bizonnyal akadtak olyanok a funkcionáriusok között, akik örültek a horvát azonosságtudat esetleges gyengülésének. Ebben, a „nacionalizmus" mellett az apparátus nehézkes működése is szerephez juthatott. A káderek örültek, ha kevesebb feladat adódott. Több nyelv használata többletmunkát eredményez. A nacionalizmus vádja viszont alkalmas ürügy lehetett a kádercserék lebonyolításánál. A horvátok aggodalmainak sűrű emlegetése sem nélkülözhetett minden alapot. A hatalom őket is 54 Uo. 224-225. p. 55 Uo. 225. p. 56 Uo. 57 Uo.