Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 32. (Kaposvár, 2001)

Récsei Balázs: A kéjelgésügy és szabályozása Somogy vármegyében a dualizmus második felében

városi kapitányságon a kéjnők jegyzékébe, számára egészségügyi törzslapot állítottak ki és a magánkéjnőknek türelmi bárcát, a bordélyháziaknak igazolványt adtak (6. §). A bárcás, illetőleg magánlakással bíró kéj nők a rendőrség által megállapított számban és csak engedélyezett helyen lakhattak, mely utóbbihoz a tulajdonos hozzájárulása is szükséges volt. A visszaélések csökkentése érdekében a rendőrség határozta meg a magánkéjnők lakbérét és a lakásokat is bármikor ellenőrizhették (10. §). Ilyen lakásokat mellékutcákban, templomtól, iskolától, egyéb közművelődési intézménytől legalább 200 méterre lehetett fenntartani, mely rendelkezés a bordélyházakra is vonatkozott (11., 24. §). A bejegyzett kéjnők közterületen vagy bármely közterületről látható, üzletszerzést célzó megnyilvánulását szigorúan tiltották (16. §). A kéjnők által látogatható közterületek, nyilvános helyek meghatározása a rendőrkapitány hatáskörébe tartozott (21. §). (Arról, hogy Kaposváron ilyen írásbeli helykijelölő rendelkezés született volna egyelőre nem került elő dokumentum.) A magánkéjnőknek nem volt szabad „cégért" kitenni, sem az utcára nyíló ablakukat túlzottan megvilágítani (20. §). A gyermekprostitúciót volt hivatva megnehezíteni az a kitétel, hogy a magánkéjnők gyermekeket sem a munkahelyükre nem vihették be, sem utcán velük nem sétálhattak (19. §). A bordélyban pedig két évesnél idősebb gyermeket nem lehetett tartani. Talán az esetleges férfi-prostitúciót akarta kiszűrni az a tiltás, mely nem engedett 24 évesnél fiatalabb férfit cselédnek alkalmazni a bordélyházaknál (26. §). A prostitúcióból élők közül a kerítők és kitartott kísérők működését ez a szabályrendelet sem tűrte el (5., 27., 54. §). Idegen illetőségű kitartott kísérők már gyanú esetén is kitilthatok voltak a városból, míg a helybelieknek fokozottabb rendőri felügyelettel kellett számolniuk (17. §). A bordélyházak működésére vonatkozó, eddig érvényben levő vármegyei rendelkezésekhez képest lényeges változást nem hozott az új statútum. Bordélyházat nyitni, vagy áthelyezni, megszüntetni csak a polgármester engedélyével lehetett, akinek előtte ki kellett kérnie a városi rendőrkapitány véleményét (23. §). Az a harminc évesnél idősebb magyar állampolgárságú nő volt jogosult ilyen intézményt működtetni, aki erkölcsi és vagyoni tekintetben is megbízhatónak számított (25. §). A szolgáltatások árát a bordélytulajdonos határozta meg, melytől aztán nem térhetett el (34. §). A bevétel legalább negyede a kéjnőt illette (35. §), a szobában esetlegesen a kuncsaft által adott pluszjuttatás, az ún. harisnyapénz viszont teljes mértékben az övé volt. Az orvosi ellenőrzésben sem történtek lényeges változtatások az eddigi előírásokhoz képest. Az orvosi vizsgálatokat továbbra is, a vármegyei szabályrendeletnek megfelelő gyakorlat alapján hetente kétszer tartották a kéjnőknél. Ezt a városi orvosok 4-4 hónapos beosztással felváltva végezték (45. §).

55 A bordélyházba kijárt az orvos, míg a magánkéjnőket a rendőrség által kijelölt külön helységben ellenőrizte. A prostituáltak bevételeinek arányaira enged következtetni, hogy a bordélyházi kéjnők megvizsgálásáért 2, míg a magánkéj nőkéért 1 korona illette a vizsgáló orvost (48. §). A szabályrendelet tisztább viszonyokat teremtett a kaposvári prostitúciós piacon. Ellenőrizve és védve a magát bejegyeztetni hajlandó magánkéjnőket, legális teret engedett az ilyen pályára kényszerülőknek. A statútum nem határozta meg, hogy hány magánkéj nő 55 Ezt külön elő is írja a Kaposvár orvosainak teendőiről szóló 33/1909. közgyűlési szám alatt hozott szabályrendelet 7. §-a. SML Szabályrendeletek gyűjteménye. Kaposvár.